Ez onnan jutott eszembe, hogy ma reggel hallom a rádióban, minden rádióban: elfogták Radovan Karadžićot, az önmagát Boszniai Szerb Köztársaságnak nevezett államocska volt elnökét.

Egy barátom mondta régen – tudom, hogy előítélet, de van benne valami – soha ne bízz az olyan emberben, aki úgy fésüli a haját, mint Lázár György! Nem lehet az 50-es évek frizuráját hordani a XXI. században. Ennek az operett államnak az elnöke 13 évig bujkált. Na, hol? Hát persze, hogy Szerbiában. És az ügyes szerb rendőrök nem találták. pedig úgy keresték, hogy majd belegebedtek. Bezzeg, amikor engem kellett megbírságolni, egyből ott voltak. Történt ugyanis, hogy a kiváló bulgár utakon egy rázkódástól kiégett a jobb első izzóm. Volt ugyan csereizzóm, de egyszerűen nem tudtam kicserélni; nem tudtam, hogy nyílik a fényszóró burkolata. 20.000 dinár büntetés (euróban, „jól” átszámítva) és kaptam is egy 2.000 dinárról szóló nyugtát (Ügyes!)

Elárulom, elfogult vagyok. A jugoszláv háborúban én a horvátoknak drukkoltam. Hívtak engem is, akkor szereltem le, de nem mentem önkéntesnek. Jó pénzt fizettek volna, egyet is értettem a célokkal, de akkor éppen egyenruha-iszonyom volt.
Figyeltem a sajtót és lelki szemeim előtt már láttam, hogy fogják a szerben ugyanúgy eltaposni Horvátországot, ahogy annak idején Magyarországgal tették.

Már később, találkoztam egy sráccal, aki kicsit ideggyenge volt, és mindez azért, mert ott volt Vukovár ostrománál, mint szerb katona. Ugyan nem volt szerb, de mint vajdasági magyart, besorozták. Fontos volt, hogy ott legyen, mert valami bajnok (országos, olimpiai? nem tudom, vagy nem akarom tudni) céllövő volt. Mesterlövész lett. Az volt a dolga, hogy valami magaslati ponton mindenre lőjön, ami, és aki mozog. Férfi, nő, gyerek, vagy kutya. Mindegy. Ő fent volt egy épület tetején, a földszinten pedig egy szakasz azzal foglalatoskodott, hogy gondosan bereszelje, lefűrészelje a lövedékek csúcsát. Tetszenek érteni: dum-dum. Lőnie kellet, mert ha nem, őt lövik le a helyszínen. És találnia is kellett, mert figyelték az eredményt. Volt mészárlás! Csak ennyit mondott.

Már a háború után voltam Horvátországban. Azon a részen, Dalmáciában, amit megszálltak a szerbek. A háború nyomait még évek múlva is lehetett látni. Kiégett, felgyújtott, szétlőtt házak, golyónyomok a falakon és sok-sok felirat: Gotovina nos heroj! És minden bolt, vendéglő kirakatában plakát, ugyanezzel a felirattal, vagy csak annyival, hogy: Ante.

Gotovinát már 2005. december t-én elfogták és Hágába vitték. Nem tanúsított ellenállást, hidegvérrel, nyugodtan tűrte, hogy megbilincseljék. Úgy viselkedett, mint egy hős, egy igazi katona. Azt is hallottam, hogy nem elfogták, hanem feladta magát, mert nem akart Horvátország EU-s csatlakozásának akadálya lenni. Én ezt el tudom róla képzelni.

Ki ez az ember?
1955. október 12-én született a horvátországi Pašman szigeten.
18 éves korában belépett Andrija Grabovac néven Francia Idegenlégióba, ettől kezdve élete minden percét katonai kiképzőtáborokban és a világ több pontján kirobban háborúkban töltötte. Volt Dzsibutiban, Zairében, Kolweziben, Elefántcsontparton és több helyen. Leszolgálta az idejét a Légióban, és 1979-ben francia állampolgár lett.
Később is katonai feladatokat vállalt, zsoldosként volt többek között Dél-Afrikában, Argentínában, Chilében, Guatemalában, Kolumbiában.

Amikor 1990-ben Horvátország kikiáltotta a függetlenségét, hazája első hívó szavára hazament. Látta a nyomorult katonai feltételeket és a lehetetlen körülményeket.

1991-ben belép a Horvát Nemzeti Gárdába, ahol katonai karrierje újra meredeken ível felfelé.
Végig kell nézze Horvátország lerohanását, a civilek lemészárlását, falvak feldúlását, felrobbantását, a városok bombázását.

1992-ben hozzálát a Horvát Nemzeti Hadsereg megszervezéséhez.
1993-tól dandártábornok, egy év múlva már vezérőrnagy (general pukovnik).
1992-től 1996-ig Split parancsnoka, a város védelmének megszervezője.
Ebben a rangban és beosztásban vezeti 1995 augusztusától novemberig a híres „Vihar” (Oluja) Hadműveletet, ami végső soron megfordítja a háború menetét. Ennek során rövid idő alatt felszabadította a szerbektől a korábban sok kegyetlenkedéssel megszállt horvát területeket és így megszüntette az ún. krajinai szerb enklávé, ennek a senki által el nem ismert operett-államnak az „önállóságát”.

Ha röviden akarnék fogalmazni: ha nincs Gotovina, ma nincs Horvátország. Ha van is, csak egy Szlovénia nagyságú törpeállam. Ezt tudják is a horvátok! Nagyra becsülik, amit az országért tett.

Horvátországban is működik a legősibb emberi érzés, az irigység, így nem kell rajta csodálkozni, hogy a „Nacional” című lap a háború befejezése után azzal vádolja meg, hogy katonai puccsot szervez, és hogy kerek legyen a karika, az IRA és az ETA terrorszervezetek támogatásával. A kormány azonnal vizsgálatot rendelt el vele szemben, amely eljárásban teljesen tisztázza becsületét, minden vádpont alól felmentik.
Gotovina a vádaskodás hatására minden rangjáról lemond és visszavonul a politikától.

2001-ben az ENSZ felállítja a jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló bizottságot, ahol a híres-hírhedt Carla del Ponte vizsgálóbíró azzal vádolja, hogy felelős 150 szerb civil megöléséért, amit állítólag katonái követtek el a hadművelet során, és 150 ezer szerb elűzéséért. Mármint azoknak a szerbeknek az előzéséért, akik 1990 és 95 között, vörös csillaggal a sapkájukon, a jugoszláv hadsereg egyenruhájában, vagy csetnik-sapkával a fejükön katolikus templomokat robbantottak fel, horvátokat, bosnyákokat űztek el lakóhelyükről és fenyegették Horvátország területi integritását.

A hírek szerint vállalta, hogy feladja magát, ha a horvát kormány garanciát vállal Zágrábban élő családja biztonságáért. Ezért is volt nyugodt letartóztatásakor. Először, ez a filmen is látható, a felszólítás után még iszik egyet a vörösborából, majd hátrateszi a kezét, hogy megbilincselhessék. Bár hamis útlevéllel utazott, külsejét nem változtatta el, hogy ha akarják, felismerhessék. Nem úgy mint Karadžić, aki szinte felismerhetetlenre maszkírozta magát.

2005 Karácsonyára több mint 100 ezer üdvözlőlapot kapott Horvátországból.

A most elfogott Radovan Karadžićot 8-10.000 srebrenicai civil lemészárlásával és 150-200 ezer civil elűzésével vádolják. 150 kontra 10.000 civil, tetszenek látni a különbséget? Ki volt itt igazi katona? Ráadásul a srebrenicai civileket még az ENSZ is védte, és a szemük láttára mészárolták le őket.
És még mai napig nem fogták el Ratko Mladićot, aki a mészárlást közvetlenül irányította!

Gotovina pere márciusban kezdődött és legalább egy évig fog tartani. Kíváncsi vagyok az ítéletre.

Gotovina nem bűnös, Gotovina Horvátország Hőse! Szabadságot Gotovinának!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.