Mindig elővesz mindenki valamilyen kártyát. Itt a Kárpát-medencében a legdivatosabb a magyar-kártya. Szeretik Szlovákiában és szeretik Romániában is.
Sőt, az a legjobb, ha a kettő kártyát össze tudjuk keverni: és elő lehet venni a náci-magyar kártyát.

És akkor majd megint megjelenik nemzetünk Nagy Tanítója, a Hortobágy Prófétája, Ő, a Kommunista Szent, Miazhogy-Nagyonis Ferenc, aki megint el fogja halmozni nemzetünket aktuális ötleteivel és bölcsességével. A pszedo-munka apostola, aki megdöbbentő eredménnyel tudja a hatékonyság lázas látszatát kelteni.

Fico (és Slota) füttyentett, és Gyurcsány azonnal ugrott.

Az, hogy Fico nem ismeri (?) a magyar történelmet – talán – érthető is lenne, de hogy egy Magyarországon született, magyar nemzetiségű magyar állampolgár! Ez érthetetlen!

Tessék! Beillesztek egy képet a nyilas egyenruháról. Így nézett ki. (MTI-Fotó) Nézzük, hasonlítsuk össze a következő képpel.

Ím a Nemzeti Őrsereg egyenruhája; így néz ki.
Ne értsük egymást félre, nekem nem tetszik; olyan, azzal a bal és jobb válon lévő színes úttörőnyakkendőkkel, mint egy cirkuszi ruha és egy 17. századi vallon zsoldos öltözetének rosszul sikerült keveréke.

De szerintem nem ugyanaz! Az Őrsereg egyenruhája inkább hasonlít a Horthy-féle hadsereg 20-as évekbeli uniformisára, mint a Szálasi-félére. És van ott valamilyen toll is a sapkán (szerintem daru-toll)

De nem is a történelemhűség itt, ma a lényeg! Az önmagáat baloldalinak és szocialistának nevező terrorista multi milliárdos párt, ugyanazt a módszert követi, mint anno: előveszi a náci-kártyát, és „antifasiszta” indulatokat akar gerjeszteni, felkorbácsolni. Csakhogy ez az ő szájukból igencsak hiteltelen. Mármint azok szájából, akik a Hűség-házából ÁVH székházat csináltak.
De hogy ne menjünk olyan messzire, én még emlékszem, hogy 1994-ben Hornék készíttettek egy választási reklám-filmet, amiben egy kislányt láttunk ugró-iskolázni, „ickázni”.
10 év körüli kislány, kis, vékony ruhácska, boldog, a játékba belefeledkező bájos arcocskán mosoly. Ugrál önfeledten. A végére ér, ott van a 7-8. osztályban. A kamera lassan lemegy a lábára; a kislány lábán egy fekete, fűzős bakancs. Emlékszik még rá valaki?
Számomra ezzel a filmmel kezdődött az árokásás és a gyűlölködés. A negatív kampányok nyitánya.

Mert hány nyilas vagy nemzetiszocialista, náci vagy fasiszta, esetleg falangista van ma Magyarországon? 100? 200? Mármint, akik tudják, mit is mondanak, egyáltalán, nem csak fényképről ismerik Szálasit, Hitlert, Mussolinit, hanem azt is tudják, miket mondott.
Nem a szalon-nácikra, a kocsma-radikálisokra és a szalon-antiszemitákra gondolok!
Számolja már össze a saját környezetében mindenki, igazam van-e számszakilag?

És hány fiatal ismeri Che Guevara „munkásságát”, akik magukra veszik a képével nyomott pólóinget? Hány ember tudja, mit jelentett a vörös csillag, akik Heineken sört isznak, vagy ma divatos ruházatokat vesznek fel az ötágú csillaggal „ékítve”.
Ilyenkor miért nem harsog a balliberális média?
Hja; mert vannak bűnösök és vannak kevésbé bűnösök és mivel ők is a bűnösök utódai, hát kinevezik magukat kevésbé bűnösökké - ami már ugye, szinte nem is bűnösség.
Óvodás logika, de működik – látom.

De nem ezért veszélyes ez, mert hazug és csúsztató, hanem mert a nemzetközi kapcsolatok színterén az egész magyarságot tünteti föl náci színben.
Ez a szlovákokkal összekacsintó, hazug – inkább a belpolitikai munkásság részét képező – médiabeszéd, nagyon sokat árt a teljes magyarság tekintélyének, inkább, mint használ.

gyurcsányferi, nem kellene már többet ártani ennek az országnak és a gazdaságnak. Haza kellene menni, és tovább kellene élni a vörös-milliárdosok sanyarú életét!
Értem én! Nem teheted, mert ha te eltűnsz, ki jön utánad? A fogatlan kovácslaci, vagy a visító hangú lendvaiildikó (most hallottam, jó: „a nemzet anyósa”)? Igazad van! Ők nem média-képesek, csak te, csak te, csak te!

A bejegyzés trackback címe:

https://tuzok.blog.hu/api/trackback/id/tr45760070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása