Mi az abszolút lehetetlen?
- ???
- Hímvesszőből kosarat fonni.
- És mi van, ha mégis sikerül?
- ???
- Lesz egy f.sz. kosarad...

Már mindennek van világnapja. A víznek, a takarékosságnak, az AIDS-nek, a mellráknak, és még ki tudja minek. Van nemzetközi „Hello-nap” is, amikor mindenkinek, aki veled szemben jön, úgy kell köszönni, hogy „Hello!”
De ki a fene gondolta volna, hogy november 19-e a „Legyen rossz a napod” világnap.

Három ügynök egyszerre látogat meg egy múzeumot.
Közben észreveszik, hogy a hátsókerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat a múzeumnak.

Mindig elővesz mindenki valamilyen kártyát. Itt a Kárpát-medencében a legdivatosabb a magyar-kártya. Szeretik Szlovákiában és szeretik Romániában is.
Sőt, az a legjobb, ha a kettő kártyát össze tudjuk keverni: és elő lehet venni a náci-magyar kártyát.

És akkor majd megint megjelenik nemzetünk Nagy Tanítója, a Hortobágy Prófétája, Ő, a Kommunista Szent, Miazhogy-Nagyonis Ferenc, aki megint el fogja halmozni nemzetünket aktuális ötleteivel és bölcsességével. A pszedo-munka apostola, aki megdöbbentő eredménnyel tudja a hatékonyság lázas látszatát kelteni.

Most volt a forradalom 52. évfordulója. Nézem az internetet, a visszaemlékezéseket és a beszkenelt korabeli újságokat és egy rég elfelejtett emlék, egy furcsa érzés kerített hatalmába. Nosztalgia-érzésem lett.

Az újságok újra megjelenése nem dobott fel, hiszen azok már kötve-fűzve – 1989-ben, azon melegében – megjelentek, (1956 a sajtó tükrében 1956. október 22 – november 5. Kossuth Könyvkiadó, 1989. 475,-Ft) de az eltelt közel 20 évben valamiért senki nem foglalkozott ezekkel a sajtótermékekkel.

Amikor gyermek, illetve fiatal voltam, minden ismerősöm igyekezett megszabadulni a kompromittáló újságoktól. Így mi, kisdobos- és úttörőkorúak nem találkozhattunk ezekkel.

A magyar külpolitika legnagyobb hibája, hogy nem tud mit kezdeni a határokon kívül élő magyarokkal. Nem mer kimondani olyan alapigazságokat, mint hogy Magyarország felelősséggel tartozik minden magyar nemzetiségű emberért és ezen keresztül az általuk lakott területeken, az ott a magyarokkal történtekre is befolyással kell bírjon. Ha ezt kimondaná, azt hiszi, hogy leszakadna az ég és vége lenne a világnak.

Két elmélet van erre a világon:

XV. rész: A győztesek

Hú, én hogy unom már!
Látszódik a dátumokon is, hogy a XIV. részt már elég régen írtam meg. Valahogy undorom van az egész sorozattól. Egyre kevesebb a humor benne és egyre több az agit-prop!
Egy barátom elolvasta, amiket eddig írtam, és arra figyelmeztetett, hogy nehogy én csináljak reklámot a bolsevizmusnak és így a Bors sorozatnak. Mert hát nem illene hozzám!
Igyekezni fogok! Napalmot a kommunistákra, halál a bolsevizmusra!
Lesz még Moszkva magyar falu!

Ágyúk dörögnek, jönnek frissen vasalt egyenruhában, borotváltan, szimpatikus, fiatal arccal az oroszok, csörögnek a harckocsik lánctalpai. Nincs a katonák közt egyetlen üzbég, tatár, kazah vagy holtrészeg sem! Bors és bandája is fertőtlenített, tetűtlenített gimnasztyorkákban. És Dániel sem veszítette még el a sorozat kezdete óta hordott, sok pofont megért szemüvegét.
A szovjet táborban vagyunk!
Baráti, évődő csevej Lukács kövérségéről. A főhadnagy úr állva eszik, a többiek csak zabálnak. Parádi egyszerűen nem tudna ölből enni.
- Ezt teszi a gyerekszoba, öregem! Ha neked is lett volna gyerekszobád... – állapítja meg Sípos úr
- Nekem volt kérlek! Volt dolgozószobám, nappali szobám, szalonom, hálószobám, gyerekszobám. Ez mind volt! Csak mind a konyhába’.

XIV. rész: A különleges osztag

Jaj, már megint Parádi Gusztáv és Juhász Feri, azt hittem elbúcsúztunk tőlük az előző résszel, de nem.
Este van, megint itt van az E 802 rendszámú katonai VW, este 10 óra van.
A főhadnagy beszáll a kocsiba.
Mindent előkészített? – kérdi. – Mindent Főhadnagy úr! – Ruhák, lőszer, üzemanyag? – Minden a gépben. Még egy fényképet is bekészítettem. – Fényképet? – Főhadnagy úr menyasszonyáról. – Maga mindenre gondol!

Megérkeznek a repülőtérre.
Összefut egy tiszttársával, az ügyeletessel, valamit hazudik neki a gépben felejtett térképről, ami holnap kell neki a hadtestparancsnokságon.

Felajánlja neki, hogy játszanak egy sakk partit. 10 lépésben mattot ígérnek neki. Az iroda előtti folyosón plakát: „A rémhírterjesztés, a fecsegés – hazaárulás!”
De Feri nem találja a térképet; engedélyt kér a főhadnagy, hogy megkereshesse. Menjetek, csak siessetek, már bizsereg a tenyerem – mármint a sakk miatt.

Odaérnek a géphez. Gyorsan felöltöznek. Indítják a gépet.
Az ügyeletes meghallja a repülőgép hangját. – Mi történt, Hadnagy úr? – Guszti ellopott egy gépet! Riadó! Semmi sziréna, a hadnagy egy vascsövet kezd el püfölni.

Amit Kassa bombázásáról tudhatunk:

Az első jelzések reggel érkeztek egy támadásról, amikor Rahó község közelében repülőgépes géppuskatámadás ért egy vonatot. Az eredmény 3 halott 6 sebesült.
13 órakor a Heringes mellé települt magyar légvédelmi figyelőpont észrevett 3 nagyméretű, gyors kétmotoros bombázóból álló köteléket, de sem a pontos típust, sem a fenségjelzést nem sikerült azonosítaniuk; csupán annyit, hogy állítólag a szárnyakon és a törzsen sárga jelzések voltak festve, ami semleges ország repülőgépét jelzi. „Természetesen” értesíteni nem tudták az ügyeletest, mivel az esőzések miatt a telefonvonal beázott.

Ez az észlelt egység kezdte meg 13 óra 07 perckor Kassa bombázását. Kassa 29 bombát kapott. Az egyik gép szemmel láthatóan technikai gondokkal küszködött, feltehetően ezért is volt bombázása pontatlan. Valószínűleg ez a gép dobhatta le a harmincadik bombát, délkeleti irányba távoztában a Kassával szomszédos Enyicke község határában

A légvédelem teljes kudarcot vallott, a két légvédelmi gépágyú három lövés után működésképtelen lett.

XIII. rész: Ujjé a Ligetben

Egy ponyvás német katonai dzsip megy az úton. VW jelzés van rajta, elöl is és oldalt is, a keréktárcsákon. Juhász Feri (Juhász Jácint – régen láttuk már), egy általunk korábbról már ismert kommunista vezeti, szakaszvezetői váll-lappal, katonai egyenruhában. A hátsó ülésen ül Parádi Gusztáv repülős főhadnagy (Tordy Géza). Csinos az egyenruhája, ismételten meg kell jegyeznem, talán ez volt a legszebb magyar katonai egyenruha. Juhásznak is más az egyenruhája, mint más honvédeké vagy tiszteseké. Baret van a fején, hátul lelógó két szalaggal.
A Magyar Királyi Miniszterelnökségen vagyunk, Tordy Gézát már várja vitéz Bárány, másodtitkár úr. Nyílik az ajtó, bent a falon a Kormányzó Úr portréja. Parádi a kassai repülőtér parancsnokának segédtisztje.

Levelet hozott a miniszterelnöknek, de csak személyesen adhatja át.

Megtudjuk, hogy a levél a tegnapi bolsevista bombázás ügyével van összefüggésben.
Tehát 1941. június 26-a után vagyunk egy nappal.

Mutatja az újságokat. Mindegyik címlapján a támadás hírei. „Egy elvetemült gaztett, amire csak az oroszok képesek.” – mondja a másodtitkár.
„Az újságok hazudnak, Titkár Úr!” – mondja Parádi.
„Miért? Talán nem volt bombázás?”
„De igen, azonban sikerült megállapítanunk a bombázó gépek típusát és jelzését, és az nem egyezik az újságok híreivel.”

XII. rész: Máté Evangéliuma

A budapesti 34. Eucharisztikus Világkongresszus emblémáját látjuk. Begördül egy vasúti szerelvény, a Kormányzó úr fogadja Eugenio Pacelli bíboros államtitkárt, pápai legátust, a későbbi XII. Pius pápát.

A résztvevők többsége úgy gondolta: az ünnepségek a lelki élet elmélyítése mellett politikailag a német nácizmus ellen irányulnak. Mindez annyira jól érzékelhető volt, hogy Hitler megtiltotta a német katolikusok részvételét. A „másik” oldalra is volt azonban üzenete, a másik fő ellenség, a „pogány” bolsevizmus felé.
A nemzetközi eseményt összekapcsolták egy nagy hazai ünnepségsorozattal, amely a szentté avatott első magyar király halálának 900. évfordulóját volt hivatott megünnepelni.
Mindez nem kevés tudatossággal együttesen kívánta bizonyítani, hogy Magyarország ismét be tudja tölteni történelmi, „kereszténység védőbástyája” szerepkörét, amely megint csak „két pogány között” maradt rá.
Az ünnepségek egyúttal kifelé és befelé egyaránt demonstrálták – az utolsó békeévben –, hogy Magyarország még mindig a „béke szigete Közép-Európában”.

XI. rész: Camarada Matteó

Abrakadabra! Hipp és hopp! Az előző részben még Bécsben voltunk, és most hirtelen Spanyolországban. Hogy a fiúk mit csináltak az elmúlt években, az a film végéig nem derül ki – na, ja; ilyen a konspiráció.
Ez a rész, a már megismert kommunista mítoszteremtési vágy egyik legfejlettebb díszpéldánya, a spanyol polgárháború idején játszódik.

Archív felvételek, repülőgépek szállnak magasan. Szőnyegbombázás, falak dőlnek le. Helységnév tábla: Guernica. Utcai harcok, romok, barikádok képei. 1937. áprilisi, júliusi, szeptemberi spanyol és magyar újságok címlapjai, írásai. „Utcai harcok”, „Franco segítséget kér Hitlertől”. Harckocsik, matracok mögül lövöldöző spanyolok, lándzsás arab lovasok. Franco tábornok kíséretével kijön egy templomból és köszönti a téren álló ezreket. Mussolini és Hitler a felvételeken. Franco leszáll a vonatról és kezet fog Hitlerrel.

Utcai felirat: No pasaran! Menetelnek (néha eléggé össze-vissza), teherautón, busz tetején utaznak a köztársaságiak. Zalka Máté (?) szónokol. Beszél valami spanyol nő, majd felrobban a lelkesedéstől, talán Dolores Ibárruri – a kommunista „keresztanya” (Pasionaria - Golgotavirág). Szól egy nem valami pattogós induló: „Madrid, te csodás, ne félj, mert megvéd fiad!” Zalka Mátét látjuk, (bocsánat, Lukács tábornokot) valakikkel valamiről tárgyal.

Csak 18 éven felülieknek

X. rész: A papagáj akció

A főcímzenét követően egy új dallamot hallhatunk a stáblista alatt, variációt a főtémára.

Na, kik nem szerepeltek a korábbi részben? Kik hiányoztak a legjobban? Bizony-bizony! A mi drága Dezsőnk és Oszink. Piri néni és Vincze sem játszott ugyan, de nekem nem hiányoztak.
Éppen egy vallatás közben vagyunk. Oszi üvölt a delikvenssel, Dezső csöndben, tisztelettudóan, néha Oszit fegyelmezettségre intve ül az asztalon.
Elmegy Hanák felügyelő (Basilides Zoltán) mellett és amíg „háttal” van, halljuk, hogy egyeli mint a répát. Majd, mint aki most veszi észre, rászól, hogy mit csinál, nem szégyelli magát, azonnal hagyja abba. Pedig az előbb pont ő jelezte neki egy fejbiccentéssel, mit kell csinálnia. Ez a híres, jó rendőr-rossz rendőr módszer. A rosszak közé tartozik persze még Oszi is; egyszóval ez egy természetes szereposztás. Ezt a technikát sem San Fransisco utcáin találták, fel, hanem nálunk, Budapesten.

IX. rész: Az attasé

Előzőekben ott fejeztük be kirándulásunkat a kommunistákat gondozó elme-szociális intézményről szóló filmünkben, hogy éppen tótul tanultunk meg egy verset a csehszlovákiai, az igazságtalan, rabló jellegű trianoni-békediktátumkor elcsatolt alsóregmeci pincében.

Hogy elég meghökkentő és nagy legyen a váltás, egy régi filmhíradót látunk: „Ein Volk Ein Reich Ein Führer” látjuk a főcímben. Innen már tudjuk, hogy a náci Németországban vagyunk.
Méghozzá egy sötét teremben, egy mozi teremben. Felhajtható faszékek; belép egy férfi, a jegyszedő néni zseblámpával a helyére kíséri. Leül, óvatosan rápillant a szomszédjára, mint ha egy leheletnyi fejbiccentést vennénk észre.

Megy tovább a film. Zsidó üzletek kirakatait törik be. SA alakulatok teherautókon és az utcán, horogkeresztes zászlók alatt.
Az imént érkezett férfi feláll és, a mozi terem elején, egy ajtó mögött óvatosan eltűnik.

VIII. rész: Borban a szabadság

Az előző részben a frakkos, [nekem erről Grósz Károly és híres, a számára, 1988-as amerikai útja miatt készített frakkja jut eszembe – valamint a tehén és a gatya szólás] csokornyakkendős elvtársak mosolyogva, integetve autóztak el báró Ballaházy palotája elől.
Az új rész pedig azzal kezdődik, hogy egy kőbányában emberek, rabok, vasalt pizsamás követ bányásznak. De legalább a régi főcím-zene visszatért. Látjuk Sípos urat és Milkót is.

Egy kerthelyiség. Bors puhakalapban. Odalép egy asztaltársasághoz, felvesz egy korsó sört, beleiszik, leteszi és továbbáll. A kezében cigaretta. (Itt végig dohányoznak, mint egy Gobbi Hilda!)
Elmegy Piri néni mellett, köszön, továbbmegy, majd felugrik egy ringlispílre.
Az egyik falovon egy cserkészfiú ül gyönyörű cserkészkalapban.
Előttük egy matrózblúzos, fiatal, copfos lány ül, mellette Vincze Jóska. Ő Csipetke.
Fújja a leckét: Nógrádregmec a szlovák (sic!) határtól 2 kilométerre fekvő kisközség. A községen kívül kőbánya helyezkedik el, ahol pillanatnyilag politikai foglyok dolgoznak. A bánya magánterület. Az apja (Milkó) az üzente, hogy kétszer is láttak ott egy erdészt, akit Jóska bácsi ismer és Selmeczinek hívják. A bánya valami kétnevű báróé, a nevét nem tudja.

VII. rész: Magdolnabál

A helyesírás ellenőrző program nekem is jelezte aláhúzással, hogy a fenti címet nem szabad egybeírni, de mit csináljak, a filmben így szerepel, ezzel a helyesírással.
A VI. rész úgy fejeződött be, hogy Bors Máté, a gusztustalan, spanyol-imitátor zakójában leugrik a vonatról és eltűnik a fenyőfák között. [Gyerekek, ezt ne csináljátok utána, mert nagyon veszélyes! Mindig várjátok meg, míg megáll a vonat és csak akkor szálljatok le.]

Mi történt itt? Teljesen új a főcím-zene. Hová tűnt a régi?
Macskakő, egy láb, (közben megy a stáblista) pesti ház, kamera leszűkül két ablakra, egy férfi, hátulról, kicsit oldalról, kalapban, fehér sállal a nyakán, ami az orráig fel van húzva. Nézi az ablakot. Gyanús ez az alak!

Dániel Ede egy zongorán könyököl. Egy ifjú zene-kínzó zongorázni próbál. Hál’ Isten vége! De ismerős a gyerek!
Dániel Ede mondja neki: De többet kell ám gyakorolni Gyula, így nem lesz belőled zongoraművész! / Biztos? / Biztos! / Hál’ Istennek!
Ez a Gyula volt gyermekkorom egyik kedvenc filmje, a Csilicsala a varázsló Balog Gyuszija – Laluja Ferenc. Azóta vajon mi lett vele?

VI. rész Zsokékirály

Az V. részben utolsó képe, hogy Bors Máté, egy ramaty kis autóban, a bőrkabátos Dániel Edével és Zita baronesse-szel elindulnak a déli demarkációs vonalról Pestre.

Ehhez képest újdonság, hogy a VI. rész címe feliratában már azt találjuk: A Magyar Televízió bemutatja – A BORS című filmsorozatát. Tehát eldöntött tény a folytatás, már nem ötrészes a sorozat.

De hogyan is lehetett folytatni onnan, ahol abbamaradt az V. rész? Esetlen be lehetne mutatni Budapest július végi kifosztását, vagy azt az alkut, amikor a Forradalmi Kormányzótanács egy bécsi ékszerésszel a Szent Korona eladásáról alkudozik? Vagy mutassák be a Dunába lőtteket – esetleg az idősebb és az ifjabb Hollán meggyilkolását a Lánchídon – vagy a Kecskeméten, Kalocsán, esetleg Csornán akasztottakat? Vagy a polgári lakások kifosztását, és ha nem fértek be a beszolgáltatni elrendelt szőnyegek, hát kettévágták; ezt? Vagy a menekülő Szamuely öngyilkosságát és azt a szégyenteljes hagyatéki eljárást, amikor a törvényes örökösök a halálakor nála talált, egyértelműen rablásból származó brillek kiadását kérték?

Hát azt nem lehet, mert az lerombolná a Párt tekintélyét! Akkor mi legyen, hol folytassuk? Amikor már végképp nem ezekről a „dicsőséges 133 napokról” van szó. Legyen titokzatos, rejtélyes, legyen valami kalandos, legyen valami sejtelmes, illegális, azt eszik az emberek.

V. rész A futár

A IV. részben ott fejeztük be a történelemhamisítást, hogy Bors Máté, egy 18-as Steierben csókolózik a „kegyelmes úr” csinos, női futárjával, majd büszkén és boldogan kisétál a képből két vöröskatona között, derekán egy pisztolytáskával.
Mi már tudjuk, hogy megy a Vörös Bíróságra!
Mert bűnösen elfoglalta Losoncot.

Dániel Ede beazonosítjka az időpontot, azt mondja: 10 napja foglaltuk el Losoncot, és az ellenforradalom leverésében Bors részt vett.
Hát ez bizony nem igaz, mint az előző résznél leírtam! A tények, a számok szigorú dolgok, amiket egy forgatókönyv kedvéért sem érdemes felrúgni.

A tárgyaláson úgy nevezik, hogy „volt századparancsnok”. Ez azért érdekes, mert az előző részben azt mondták rá, hogy „zászlóalj parancsnok”. Valaki döntse már el! Mert nem mindegy! Persze annak, aki nem volt katona, teljesen mindegy...

IV. rész Halló! … Központ!

A III. részben Borsékat a darnapusztai 4. számú egészségügyi elkülönítő fogolytábor kapujában hagytuk, amikor éppen fényképezkedtek, nagy boldogan, hiszen kiszabadultak. Ja, és közben kitört a tanácsköztársaság.

Ekkor még Bors nem volt kommunista; ugye emlékszünk a térdeplős jelenetre?

És ím, lám most úgy kezdődik a film, hogy a vörös dandárparancsnok letartóztatja Borsot, aki zászlóaljparancsnok, vörös zászlóaljaparancsnok. Mármint, egyenruhája is van; baromira elegáns. (Már amennyire egy vörös uniformis lehet fess.)

III. rész Vesztegzár a határon

A II. részben Bors és csapata, tetőtől talpig beöltözve „fehér”, azaz orosz cári katonai egyenruhába, eléggé el nem ítélhető módon – eldobva vérrel megszentelt K.u.K. csukaszürke uniformisukat – cári sas nélküli vonatukon (jobban mondva, egy szál mozdonyukon) elindult hazafelé.

Itt hagytuk el rafinált hőseinket. Éppen lőttek mindenre, ami mozog, legyen az tábornok, vagy francia nyelven is beszélő kapitány – aki nem végeztette ki őket – vagy a szellemi roggyant kinézetű, nyurga atamán – fehér kucsmában – Gászpágyin Polkovnyik.
Hát hiába! Hálátlanság, katona a neved – mondhatnánk, de nem mondjuk! Mert ugye, ki akar az elkopott frázisok mocsarába süppedni?
Nem mondjuk, mert tudjuk, hazafelé robog a mozdony. Tűzön-vízen át. Zakatolása zene, füstje édesen száll. Mindenkit hazahúzz a szíve. (Mi tudjuk, van, akit a küldetése. De, pszt! Ez titok!) Hiába rábeszélés, hiába ostoba vörös vagy fehér, esetleg anarchista megfélemlítés, propaganda, a magyar katonának immáron otthon a helye.

II. rész Szent Dimitrij éjszakája

Ott hagytuk az előző részben hőseinket, hogy éppen nagy boldogan, ücsörögve egy pőre-kocsin, begördülnek Petrovo világszép városa pályaudvarára, amikor is egy cári tiszt és sok-sok katona fegyvert szegeznek rájuk és közben üvöltik: Bekerítettünk titeket!

És lássanak csodát, tényleg ugyaninnen folytatódik a II. rész. Figyelem a mozdony elejét, de azon már bizony nincs rajta a cári sas, mint az első rész legelején. Valahol biztos lepiszkálták a bolsevikek. Mert ugye azt már tudjuk, hogy a mozdonyvezető az bolsevik volt.

Szemetek ezek a fehérek! Képzeljétek el, hogy mennek ezek a szegény szökött magyar hadifoglyok és az anarchisták fogságából kiszabadított (á la B.M.) vörösök, és ezek a piszok fehérek teljes sebességgel közéjük lovagolnak. Iszonyatos jelenet! A menet megáll, akasztott ember a fán, nyakában egy tábla: „Így bánunk el minden bolsevikkel.”

A győri székhelyű „Kisalföld” című napilap a Bors című – eredetileg 5 részesre tervezett – tv-film 5 db DVD-jével lepte meg előfizetőit.
Ha olyan rendes vagy, hogy megrendelted, hát mi is rendesek leszünk veled, adunk neked ajándékot - gondolták.

Csak azt nem értem, miért nem egy Rákosi vagy Kádár képet kaptak az előfizetők? Legalább annyit ért volna.

A sorozat 1968-ban készült. Közeledett az 1919-es magyarországi bolsevik puccs 50. évfordulója, így hát beindult a propaganda gépezet. Természetesen én is néztem. Azt hiszem, minden részét láttam, mind a 15 55 perces részt. Amire akkor nem gondoltam, csak most, idősebb koromban látom: ez egy aljas eszközökkel dolgozó, mocskos propaganda-film volt. A szégyenteljes múltat, a terrort a kommunisták kommerszizálva, sziruposítva próbálták meg lenyomni a jónép torkán – és az persze le is nyelte, ritka kivételtől eltekintve. Magamból kiindulva mondhatom, a fő célközönség a gyermekek és az ifjúság volt; akiknek még fogalma sem volt a vörös terror mibenlétéről, és lehetet őket hülyíteni mondjuk a páncélvonat meséjével. Valami úttörő mozgalmi év is volt erről elnevezve... Az elvtársak újra csináltaták a hírhedt páncélvonatot és minket is kivittek az állomásra a másolatot megnézni. Nagyapám meg nem mert beszélni, pedig ő harcolt a csehek ellen Tokajban, mint „önkéntes” vöröskatona.
Ne szólj szám, nem fáj fejem - ez volt a társadalmi konszenzus alapigéje. Nagyapám tudta volna, miért hazudik Bors Máté; sőt még az is lehet, hogy személyesen is ismerte magát a figurát.

Ifjúságom egyik meghatározó könyve volt Lázár Ervin: A Masoko Köztársaság című könyve. (Kozmosz Könyvkiadó, Bp. 1981. Felelős kiadó: Szilvásy György igazgató [?] Fogy. ár: 25,-Ft)
Egy varázs-világ bontakozik ki az oldalakon, ami jámbor, naiv és szeretetre méltó. Színesek, meseszerűek, de mégsem lekezelő, bugyuta, vagy gyerekes. Inkább gyermekdeden őszinte, nekem ilyen: velem-is-történt-már-ilyen hangulatban íródott minden novellája, ezért nincs is kedvem egyet is kiemelni, vagy felsorolni, melyek állnak közel a szívemhez.

Ami miatt most mégis az egyik, cím szerint is, eszembe jutott, az egy most megtörtént, konkrét eset.
A novella címe: Egy lapát szén Nellikének.

Bizony-bizony! Nem kellett mást tenni, mint átlapozni a MyVip-et.
Itt a pénz! Megvan a lóvé, mind a 13 misi!
Nem kell tovább keresni!

Na ennyi volt a humor, de tudjátok mit nem értek?