„Jobb, hogy egy ilyen napon zuhog az eső, mint ez a mai, mint ha akkor esne, amikor szép idő van.”

[Il vaut mieux qu´il pleuve un jour comme aujord´hui, plutôt qu´un jour où il fait beau.]

Régen úgy hívták, a SZIG, („Drága kis szigem!” – bródyjános) meg úgy is hívták, hogy flepni; mármint az „én időmben”. Mert nekem is volt időm, bizony ám!
Volt nekem olyan is, amibe a 2. oldalon, nagy betűkkel az volt beleírva, hogy: A Magyar Népköztársaság Állampolgára.
Olyan is volt, amibe még az apám nevét is, nemcsak édesanyámét beleírták. Beleírták, hogy megházasodtam, (egy nővel, ez komoly!)

Azt tanították nekem régen, hogy: Itt élned, halnod kell! De mi van akkor, ha már nem akarok, se halni, se – főként – élni itt?

És mi van akkor, ha nem tudok itt sem élni, sem halni? Olvasom a blogozz.com egy bloggerét, illetve egy kommentet: iszony volt. Görcsbe rándult még a talpam is!

(Ha nézed, ne gördíts az egérrel, mert nekem olyankor elment a kép és csak a röhögés maradt.)
[local /files/2008/07/wc.wmv]

„Rengeteg ragyogó, új ötletem van. Csakhogy a ragyogó ötleteim nem újak, az újak pedig nem ragyogóak!”

[J´ai des tas d´idées brillantes et nouvelles. Mais les brillantes ne sont pas nouvelles. Et les nouvelles ne sont pas brillantes!]

„Néha egész nap nézem a tévét, és ez bizony elég rémes. De amikor bekapcsolom, még sokkal rosszabb…”

[Parfois, je regarde la télé toute la jornée, c´est chiant! Mais quand je l´allume, c´est pire…?]

„Hogyan is lehetne kormányozni egy olyan országot, ahol kétszáznegyvenhat-féle sajt van?”

[Comment voulez-vous gouverner un pays où il y a deux cent quarante-six variétés de fromage?]

„Egy női köztársasági elnök? Miért nem mindjárt egy kutya?”

[Une femme président de la République? Et pouquoi pas un chien!]

„Számomra a legjobb kormány az, amelyik a végnapjait éli, mert az hamarosan átadja a helyét egy másiknak.”

[Le meilleur des gouvernements pour moi, c´est celui qui agonise, parce qu´il va faire place à un autre.]

„Olyan boldoggá tudok tenni egy nőt, hogy néha kénytelen vagyok lekeverni neki egyet, mert annyira idegesít a boldogsága.”

[Je rends une femme tellement heureuse que parfois je lui flanque une gifle, tellement son bonheuir m´énerve.]

Tojás dobálni márpediglen nem szabad – közölte a TASZ. Na, nem a szovjet hírügynökség, hanem a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civil jogvédő szervezet. Pedig pár hónapja erről írt boldog-boldogtalan, mármint hogy szabad és hogy a véleménynyilvánítás több száz éve bevett formája. A Legfőbb Ügyészség egy állásfoglalására hivatkoznak. Azt hiszem, itt a Legfelsőbb Bíróság elvi határozatára lesz szükség.

„Amikor a láthatatlan embernek elmegy a hangja, hát nem sok marad belőle.”

[Quand l´homme invisible a une extinction de voix, il ne lui reste pas grand-chose.]

Volt már Róma a világ ura, aztán Bizánc lett a második-Róma, és később Moszkva mondta magáról, hogy ő a harmadik-Róma.
De hirdette már ezt magáról Berlin is, és Washington is. Mindenki Róma akar lenni. A legújabb Róma Strasbourg akar lenni, ja és Brüsszel.

Aktualizálhatjuk a szólást: Strasbourg szólott, az ügy be van fejezve?
Itt székel az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Szerintük a Vajnai Attilát, a Kommunista Párt alelnökét (?) elmarasztaló fővárosi bírósági ítélet ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével.

Június 29-én már megírtam, hogy vettünk egy napernyőt is a Praktikerben. Ekkor nem sikerült talicskát vennünk. Írtam? Ugye, írtam.
Szép napsütéses napok voltak ugyan, de nem próbáltam ki. Mármint a napernyőt. Szépen beállítottam a sarokba a dobozt, lezárva, a feltehető tetejével felfelé.

„A demokrácia? A hülyék fele, plusz egy.”

[La démocratie? La moitié des cons plus un.]

Egy barátom írása, mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom, mert tudja miről beszél:

Majd 10 éve várták Jancsifalu lakói, hogy végre új útburkolatot kapjon a már elhasznált sokat próbált iszonyatos forgalmat tűrő Fehérvári út belső 230 m-es szakasza. Az itt élők joggal panaszkodhattak eddig az elviselhetetlen zaj, szmog ártalomra amit nap mint nap, óráról órára el kellett viselniük. A házfalakon keletkezett repedések, melyek a kamionforgalomból és a hatalmas vasmonstrumok által

„Nálunk Franciaországban a kormány általában olyan emberekből áll, akik tudják mit akarnak. Hatalmon akarnak maradni.”

[Nous avons généralement en France un gouvernement d´hommes qui savent ce qu´ils veulent. Ils veulent y rester.]

„Ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent szögnek nézel.”

[If the only tool you have is a hammer, you treat everything like a nail.]

Mivel ez a csodálatos mesepalota annyira feltűnően gyönyörű, így érdemes róla néhány jellemzőt megemlíteni.
A nemzetközi, jeligés pályázat alapján elnyert pályamű a magyar építőművészet diadalát hirdeti.A parlamentjükre oly büszke angolok királynőjét, 1992-ben, idelátogatásakor annyira megrendítette az országházunk és fővárosunk szépsége, hogy lenyűgözve (talán kissé irigykedve) mondta: a magyarok nem is sejtik, hogy milyen gyönyörű parlamentjük és fővárosuk van. (De ezt ki nem tudta?)

Büszkeség napja vagy Méltóság napja? Ugyan, ne nevettessenek. Milyen büszkeség vagy méltóság ez? Pár száz (a szervező szerint 1500) homokos felvonulgat rendőri sorfal és teherautók mögé bújva, fújják a sípjaikat, lóbálják idióta kellékeiket, mert hogy nekik jogaik vannak. Ki vitatta? Vannak. De ez miért tartozik rám, miért kell kivinni az utcára? Ja, mert hogy Amerikában ezen a napon,

„A kisebbség azért jobb, mint a többség, mert a kisebbséget kevesebb idióta alkotja.”

[Li minorité a ceci de supérieur à la majorité qu´elle comprend un nombre inférieur d´imbéciles.]

„A legjobb ötletek viccnek indulnak. Igyekezz a lehető legviccesebben gondolkodni.”

[The best ideas come as jokes. Make your thinking as funny as possible.]

Mi lesz, ha Terézke sírjára építik a diákszállót?
- Koleszterin.

Mit csinál a kaméleon a sütőben?
- Beleolvad a környezetébe.

Tegnap (vagy tegnapelőtt) hallottam a rádióban, volt valami blog-verseny. Nem tudom kivel, de valamilyen gasztronómiai blog nyertesével készítettek is egy interjút. A többivel nem.

Azóta, mióta hallottam, nézegetem mások blogjait. Sok érdekeset láttam, és azóta nem tetszik az enyém elrendezése.
Az jó, hogy tudok bele képeket rakni, de jobb lenne, ha a „Nap mondásai” külön lennének.

Édesapám, bár a tanácson dolgozott, én mégis, 8-9 éves koromtól hittanra jártam. Elvileg ez úgy volt, hogy amikor a beiratkozás volt, – mindig édesanyám vitt el – a szüleimet megkérdezték, hogy beíratják-e a gyereket hittanra. A kérdés több mint költői volt; ha valaki „igennel” válaszolt, azonnal megpróbálták lebeszélni, hogy ne rontsa az iskola ateista propaganda (na jó: agitprop) statisztikáját. Sőt, az én iskolám igazgatónőjének férje – egy darabig, míg le nem bukott valami sikkasztásos ügyön – a megyei pártbizottság első titkára volt. Börtönbe nem ment, csak „más fontosabb beosztásba”