komcsipatrik1.jpgVolt már Róma a világ ura, aztán Bizánc lett a második-Róma, és később Moszkva mondta magáról, hogy ő a harmadik-Róma.
De hirdette már ezt magáról Berlin is, és Washington is. Mindenki Róma akar lenni. A legújabb Róma Strasbourg akar lenni, ja és Brüsszel.

Aktualizálhatjuk a szólást: Strasbourg szólott, az ügy be van fejezve?
Itt székel az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Szerintük a Vajnai Attilát, a Kommunista Párt alelnökét (?) elmarasztaló fővárosi bírósági ítélet ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével.

rakosicimer.jpgCsak azért, mert – állítólag – sérült a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő joga, amikor a 2005-ben jogerősen kimondták a bűnösségét a vörös csillag viselésért. 1 évre próbára bocsátották; aki ismeri, tudja, ez az egyik legenyhébb büntetés.
Ezek szerint a Btk. 269/b §-a – mely tiltja az önkényuralmi jelképek használatát – ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével.

rakosi.jpgEz az ember ekkor egy kommunista hagyományaihoz ragaszkodó párt alelnöke volt, most mégis azt mondják, hogy a verescsillag viselése nem önkényuralmi törekvéseket fejezett ki. Akkor mit, ja szólásszabadság?! És nem ismerték a „holnapra megforgatjuk az egész világot” diszkó-slágert? Mert megforgatták! Sőt, ki is forgatták!

A bírák persze nem éltek a vörös csillag árnyékában, nem volt november 7, április 4, március 21, május 1. Nem tudják, mit jelentett Magyarországnak az október 23-án levert vörös csillagok. (Sok évet ültek ezek a „csillagászok” – ahogy a börtön-szleng mondta – de ezt sem értették az ájrópéer bírák.)

kadar-cimer.JPGRendben, éljen a szabad véleménynyilvánítás!

De akkor lenne egy kérdésem. Tessék mondani – főméltóságú bíró urak – akkor ebbe mi fér bele? Belefér a horogkereszt és a nyilaskereszt is? Szóval, labda is meg baba is? Vagy csak a labda, a baba nem?

Várom a Vér és Becsület keresetét, amit az Emberi Jogok Európai Bíróságához címez. Akkor hogy fognak dönteni?

Én csak arra emlékszem a családi legendáriumból, mit jelentett az ÁVO, a padlásseprés, kadar4.jpga téesz-szervezés, a terror, az őrbunda augusztusban – a begyújtott kályha mellett, a III/III, Recsk és Ebes, az egypártrendszer, a Forradalmi Ifjúsági Napok, a KISZ és az úttörőcsapatból kizárás. Hogy útlevelet, szocialista országba is, csak a munkahely és a KISZ ajánlásával lehetett kapni. Nekem még volt ismerősön, aki „disszidált” és elkobozták az anyja házát, mert az apja halála után a mama a fia nevére íratta a teljes lakást.

Tessék mondani, egy pártrendezvényen egy párt vezető funkcija, tényleg csak a szabad véleménynyilvánítást gyakorolta a mellén egy öt centis vörös csillaggal? Véletlenül sem reklámot akart? Nem hirdetni akarta eszméje legyőzhetetlenségét? Ha én fölveszek egy jelvényt a hajtókámra, én bizony reklámot is akarok annak a jelnek teremteni. Gondoljunk csak a fanatikus Fradi-drukkerekre …
komcsibob.jpg Sajnálom Vajna Attilát ezekért a gondolataiért, sőt lenézem, de én akkor sem akarom a Btk. módosítását.
Ebben az országban nincs helye a verescsillagnak. Legalább még 150 évig.
Viseljen rózsaszínt! De Spongyabob Kockanadrág is szabad még, nem csak Patric, az ötágú, rózsaszín tengeri csillag.

Szerintük Magyarországon egyetlen ismert párt sem kívánja visszaállítani a kommunista diktatúrát. A politikusok szabad véleménynyilvánítási joga viszont csak akkor korlátozható, ha ahhoz világos, sürgető és konkrét társadalmi „szükséglet” fűződik.
És ők ezt tudják, Strasbourgból nézve.
komcsik.jpg Nálam már Che Guevara is kiveri a biztosítékot. Mi jön még? Lenines, Marxos, Sztálinos póló?

Persze, csak a sajtóhíreket láttuk, talán az írásba foglalt ítélet azért ennél részletesebb lesz. Talán … De nem biztos.
verfassungsfeindlich-baume-oranienburg.jpg És mi lesz, ha a horogkereszt is megjelenik a tüntetéseken és a demonstrációkban.

És mi van a szerencsétlen bácsfidiannával? Ő is valami funkci volt a saját pártjában, őt is megilleti a politikusok szabad véleménynyilvánítási joga? Karlendíteni szabad? Szerintük?

A bejegyzés trackback címe:

https://tuzok.blog.hu/api/trackback/id/tr92635735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása