Üvöltve rohangáltunk a 6 vagy 8 lépcsőházas tanácsi bérlakás udvarán, és mindenhonnan ezt lehetett hallani: Ájvenhúúú!

Aztán később, (vagy korábban, nem tudom) mi voltunk a Tenkes Kapitánya. Senki sem akart labanc lenni, mindenki csak kuruc. Fakard, fa-ló, szilvafavesszőből, madzaggal készített íj (mi úgy hívtuk „nyíl” és „nyilaztunk”, legalább 3 méterre, életveszélyes terrorista fegyver volt). Igen, megint a gyermekkorom.

Miért írom ezt? Nyikorgott a biciklim. Néztem, itt-ott rozsdafoltok, a lánc kiszáradva – olajozni kellene, vagy ahogy Gerzson tanár úr mondta, „Tavattázzuk be!” A Tavatta egy gépzsír volt. Néha barna, néha piros, néha fekete. Nem tudtam miért van ez a szín kavalkád. Mára már tudom, nem a másságot dicsőítette és szivárványt akart varázsolni az általános iskolások osztálytermeibe a gyártó.

Ott volt a „Gerzson”. Nem ez volt a becsületes neve. Állítólag azért volt Gerzson, mert valaki megnézte a levetett zakóját és abba ez a név volt beírva. Ki tudja, igaz-e!?

Ő tanította nekünk a „Gyakorlati ismeretek” tantárgyat. Órán szereltünk WC-tartályt, faragtunk virágkarót, hajlítottunk lemezből hamutartót, motorkerékpárt szereltünk, és dirib-darabra szétszedtünk egy kerékpárt. Az elérhetetlen kedvenc, a luxus, az SR volt, ami akkor egy sport kerékpár volt. De mi Toldi kerékpárt szereltünk. Ormótlan de mégis csinos volt. Tetszett! Legutóbb valahol láttam az utcán, spécire felújítva, fényesen, csillogón; drága pénzért sem adták volna el.
De, mi csak dolgoztunk a valahonnan előszedett Toldin. (Nem tudom kié volt, nem Gerzsoné, neki szovjet biciklije volt.) Csapágyak, golyók, bovdenek, csavarok, villák, „8-as” a kerékben. Minden! Leszereltük, felszereltük a pedált, zsíroztunk, takarítottunk, benzinben mostunk, golyókat számoltunk (és elgurultak) és cseréltünk, az ülést beállítottuk, és a bicikli működött.
»Mi-az-hogy! Nagyon is! «

Milyen jó, hogy ilyen tanárunk volt! Most meg tudom szerelni a kerékpáromat, értem a működését. Legyen örök világosság neked, „Gerzson” tanár Úr!
Nézem a gyerekeimet, ők ilyet nem tanulnak. Nem tanulnak kokárdát varrni, vagy biciklit javítani. Azt tanulják, hogy a számítógépen mikor nyomok „enter”-t és ha nem szerelnénk együtt fűnyírót, azt se tudnák, mi az hogy kétütemű vagy négyütemű motor.
Volt egy „gyakorlati kert” is. Valahol a „Repülő-híd” mögött – sokat kellet oda gyalogolni (10 percet). Gyomláltunk, ástunk, kapáltunk, permeteztünk.
Tanultuk nyelet rakni a szerszámokba, és azt is, hogy hogyan rakjunk rendet a szerszámos kamrában.

Szerintem szegényebbek a gyerekeink, hogy ilyeneket nem tanulnak. A városiak és a falusiak is. Én városi iskolába jártam – a VI. sz. Általános Iskolába (a régi Angolkisasszonyokhoz) – de gazdagabb lettem mindezzel, amit tanítottak nekem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.