XV. rész: A győztesek

Hú, én hogy unom már!
Látszódik a dátumokon is, hogy a XIV. részt már elég régen írtam meg. Valahogy undorom van az egész sorozattól. Egyre kevesebb a humor benne és egyre több az agit-prop!
Egy barátom elolvasta, amiket eddig írtam, és arra figyelmeztetett, hogy nehogy én csináljak reklámot a bolsevizmusnak és így a Bors sorozatnak. Mert hát nem illene hozzám!
Igyekezni fogok! Napalmot a kommunistákra, halál a bolsevizmusra!
Lesz még Moszkva magyar falu!

Ágyúk dörögnek, jönnek frissen vasalt egyenruhában, borotváltan, szimpatikus, fiatal arccal az oroszok, csörögnek a harckocsik lánctalpai. Nincs a katonák közt egyetlen üzbég, tatár, kazah vagy holtrészeg sem! Bors és bandája is fertőtlenített, tetűtlenített gimnasztyorkákban. És Dániel sem veszítette még el a sorozat kezdete óta hordott, sok pofont megért szemüvegét.
A szovjet táborban vagyunk!
Baráti, évődő csevej Lukács kövérségéről. A főhadnagy úr állva eszik, a többiek csak zabálnak. Parádi egyszerűen nem tudna ölből enni.
- Ezt teszi a gyerekszoba, öregem! Ha neked is lett volna gyerekszobád... – állapítja meg Sípos úr
- Nekem volt kérlek! Volt dolgozószobám, nappali szobám, szalonom, hálószobám, gyerekszobám. Ez mind volt! Csak mind a konyhába’.

Egy kövér tiszt rohan és oroszul magyaráz. Az ezredes hívatja őket. És ebben a filmben volt katonai tanácsadó! Nézzük már meg az ezredes egyenruháját. Az ezredes is kövér. Tisztára nem II. világháborús szabvány az egyenruhája, és a sok nevetséges kitüntetés. Nem korabeli, hanem 60-as, 70-es évekbeli. Még Komszomol jelvény is kellene rá. Bors oroszul jelent, csodálkoznak is, hogy milyen jól beszélik. – Elvtársak és hogy állnak a magyarral? – micsoda hülye egy kérdés.

Holnap reggel elérjük a magyar határt és megkezdjük Magyarország felszabadítását. (Szóval nem elfoglalását? Akkor miért ezt írták a kitüntetésre?)
Lágy, érzelmes zene! Könnybe lábad a hallójáratom!”...és kívánom, hogy boldogan éljenek, szabadon, szabad hazájukban!” Hú! Ezt a hasba akasztós dumát! És Téglás elvtárs hangja tisztára, mint Rákosié.

Megindulnak a harckocsik. Egy teherautóval megérkeznek Borsék. Civileket szállítanak le róla – Leszállás uraim, mert éjfélre szeretnénk végezni magukkal! – mondja Sípos úr. Csak nem kivégzik őket? Juhász a falhoz küldi őket. Hú!
A civilek lassan, egyenként felteszik a kezüket – ők tudják, miért tesznek így! Csak nem félnek, van is rá okuk!
Az ezredes leteteti a kezüket!
Mindenki itt van, aki számit, a polgármester, orvosok, papok, egy-két kereskedő meg három pék. Rétegzett mintavétel?
Meg akarják indítani az életet a városban. – mondja Bors. – Vegyék tudomásul, hogy önök szabadok és eszerint cselekedjenek! (Ha bele is fogtok dögölni!)

Vár ránk a síkság! Megy a dal zenéje. Dánielnek fáj a feje, Bors fáradt. Főhadnagy úr ad egy cigit Juhásznak, de nézd csak a tank üzemanyag hordóján magyar a felirat: GÁZO. Semmi Oгныопасно.
- Ha ilyen tempóban haladunk, hányra érünk Pestre? – kérdi Lukács. Sípos ránéz az órájára:
- Ha nem állunk meg sehol, három-négy hónap múlva. Sietsz?
- Én jól vagyok itt!

Óvóhelyen vagyunk. Emberek összezsúfolva. Lukács az ajtóban. – Jó reggel emberek, odafönn süt a nap! És mosolyog. Dobtárassal a kezében. Micsoda hiteles történet! Még meleg levessel is meg kellett volna őket kínálni, sőt ajándék szovjet órákat kellett volna szétosztani közöttük. Nem? Úgy hitelesebb lett volna!
Mennek a tankok, „boldog” parasztok integetnek az út szélén. Roncs autók. Német hadifoglyok menetelnek, ejtőernyősök ugranak.

Borsék napoznak a tankon. Egy városban vagyunk, Gyász templomi zászlókkal emberek jönnek ki a templomból. Egy pap, három férfi és két gyerek. Jé! A Bárány Frigyes!

Most jön szerintem a „helyzetkomikum”, a magyarul tudó orosz esete Lutz Gizivel. Nem, tévedtem. Magyarul beszél. Szerintem ő a polgármester. Végre történelem-hű a film – a polgármester hangja ugyanis nagyon remeg. A győztes nagylelkűségére apellál, kíméljék meg életüket és javaikat! Bizony, bizony! „Sokat szenvedett gyerekek és asszonyok kiáltják önök felé: kegyelem!” Megrázó! Kegyelmet kér, ő biztosan tudja, miért mondja ezt. Átadják a város kulcsait. A bunkó orosz páncélos nem is érti a gesztust, Mit mond? Átadják a kulcsot! – fordít Juhász.

A pap egy latin nyelvű könyörgés mond.
Dániel nem bírja tovább, kibújik belőle a filosz: Latinul mond egy szólás. Ezt fordítsa le, aztán menjenek haza!  
Iustitiae primum munus est ut ne cui quis noceat anesi acessitus iniuria, sed pro dignitate tribuatur. (Mármint, ugyan ezt mondja, de az eredeti szöveg M. T. Cicerótól nem így hangzik. Helyesen: Sed iustitiae primum munus est, ut ne cui quis noceat, nisi lacessitus iniuria, deinde ut communibus pro communibus utatur, privatis ut suis. – De Officiis 1:20. Ejnye Tanár Úr!)

Az igazságosságnak az a fő feladata, hogy senkit se bántsunk, aki minket sem bántott, de mindenkit érdeme szerint részesítsünk benne!

(Cicero mondásával kezdeném, mert természetesen ebből származik a Dániel-féle szöveg. Tehát a Cicero-idézet fordítása:

„Az igazság(szolgáltatás) első feladata, hogy senki ne ártson senkinek, csak ha jogtalanság éri, továbbá, hogy a közjavakat mindenki közjavakként használja, a magánjavakat pedig sajátjaként.” (Cicero. De Officiis I.20.) 

Ami a Dániel-félét illeti, az iniuriá-ig ugyanaz. Utána a szöveg helyesen: sed pro dignitate <cuique> tribuatur, ami annyit tesz: de <mindenkinek> méltósága/érdemessége szerint jusson. Namármost ez már a kommunizmusra utalna? Ami a Bors sorozat eszméjénél nem lenne meglepő. Egyébként ez is a Cicero-műből van, csak 22 fejezettel alább, ahol a jótékonykodásról van szó (De Officiis I.42.). A vicc itt úgy lenne tökéletes, ha Dániel kolléga végigmondta volna az idézett Cicero-mondatot, tehát ...hogy a közjavakat mindenki közjavakként használja, a magánjavakat pedig sajátjaként, majd ezután jött volna a megszorítás, t.i. hogy mindenkinek érdeme szerint jusson a magánjavakból. Na jó, leálltam.

- Önök magyarok? – jó a kérdés, csak mert, hogy szovjet egyenruhában vannak.
- És önök? – Hogy méltóztatik ezt érteni? – Nincs nemzeti zászlójuk? – De! De! Hogyne! Van, kérem! – Akkor tűzzék ki! Mindenütt, azonnal! Katonaság maradt a városban? – Nem, kérem, dehogy. Tegnap este mindenki elment. Sípos úr kiabál: Itt vannak a zászlók! És hozzák ki az egyik épületből. – Adjál nekem is egyet! - mondja Dönci; az elsőt a téren álló Kossuth szoborra teszi fel. – Jó reggelt, Kossuth apánk!
Egy mesterlövész a tetőről két egyes lövést és két rövid sorozatot ad le. Dönci összeesik.
A tank célra fordul, lő. Sípos üvölt. Mindenkit a falhoz terel; papot, ministráns gyereket, polgármestert. Itt kivégzés lesz!. Dániel odaugrik: Ne lőj, Sipos úr, menjenek innen! - Sipos egy tárat enged el a levegőbe.
A főhadnagy letakarja a holttestet egy magyar zászlóval

Katyusák, bombázók, tüzérségi zárótűz, harckocsik csatasorban!

Borsék jönnek egy harckocsik előtt.

Az ezredes – orosz szinkronnal – eligazítást tart. Nem sokat értek belőle csak annyit, hogy az akció este 10 órakor kezdődik. De hogy milyen akció? – Befejeztem! – Ezt még értem. – Meg azt, hogy: Hol vannak a magyarok?
Az egész hadsereg bizony csak Borsékra számíthat. Végül is Borsék nyerték meg a háborút! Vagy is, nélkülük biztosan elvesztették volna!

A forgatókönyvírónak agymenése lehetet, mert egyre többet beszélnek oroszul. Biztos a hazánkban ma is tömegesen lakó orosz kisebbség kegyeit lesve! Itt a film 12 percének 26. másodpercétől 14 perc 24. másodpercig csak orosz hanggal hallható. Fogalmam sincs, pontosan mit mond, de valami olyasmit, hogy el kell hagyniuk a város, mert nem akarnak civil áldozatokat. (Hm!) Valami feladatot ad a Bors-diverziónak. De ez a túlzott szovjet-szervilizmus lerontja a film eddigi, maradék érdemeit is.

Mivel nem értettünk szinte semmit, most egy tornateremben vagyunk, ahol megtudjuk, hogy a feladat veszélyes, és hogy melyik alakulathoz fognak tartozni ezután.
Szóval!

Ezek a redves kommunista forgatókönyv írók úgy hiszik, hogy én mindent értettem. Most annyit fogok fel, hogy Borsék valaminek be kell, öltözzenek, hogy szabadon mozoghassak. Mondjuk telefonosnak! – Megvan! Vetkőzzetek! – Mi van? Nudista cserkészcsapat leszünk? (Igen, 1945-ben volt ám nudizmus! Talán Tahitin. Azért látom, másnak is az elsődleges a történelmi hűség! Szerintem Borsék most lopakodóra szállnak és ledobják Berlinre az első hidrogénbombát. Na Ugye Hogy Ugye!)

Az ezredes tolmácsa mondja egy amerikai dzsipben ülő lánynak, hogy: ne félj Verocska! (Pálos Zsuzsa) Megint oroszul beszélnek. Borsékat dicséri, hogy milyen rendesek, megbízhatóak. Egy rohadt nagy és nehéznek tűnő csomagot vesz le a kocsiról, de az ezredes titkára nem segít ám neki. Á dehogy, hát, egyenjogúság van!

Mindenesetre Verocska belép a tornaterembe, a fiúk pucéron, egy-egy szál pokróccal igyekeznek magukat eltakargatni. Borsot keresi, hellyel kínálják. Sípos úr közli, hogy „Beszélgessünk!” Mármint a főhadnagy úr! – Kezdődik az első részből ismert „Как дело!” „Спасибо! Хорошо!” Na, ehhez a párbeszédhez sem kellett Pulitzer-díj, de még Kossuth-díj sem! „Хорошая погода! Да?”- „Да, Прекрасна!”
Utána Dánielnek kell szóval tartania. Ő egy viccet mesél oroszul Hitlerről és Mussoliniről, akik egy vonaton utaznak – Óh, Borzalom anyja, ne hagyj el!

Közben éjszaka lett, az oroszok nagy erőkkel mozognak. Ezek szerint kivonulnak a városból? Bors terepszínű német köpenyben, valamit hoz. – Tényleg, volt már ekkor terepmintázatú ruha? – Van humorérzéke, mert még be sem lép, de már „vigyázz”-t vezényel az egész bandának! Fel is térdepel mindenki az ágyban. Bemutatkozás, kiderül, hogy Vera a rádiós. Nem tetszik Borsnak, hogy nőt küldtek, közli is: „Это не шутка!” Verának nem tetszik, hogy lenézik, közli, hogy ő is katona, akárcsak Bors.

Most veszem észre, Borson jóképű német egyenruha van, csak az a sapka nem tűnik német szabásúnak!
Hát, ezek megnormálisosodtak! Csak oroszul beszél Bors és Vera! Ezeknek elmentek otthonról! Kiderül, Vera 22 éves, és már 2 éve van a fronton. Igen! Én meg hívő ember vagyok, és minden baromságot azonnal elhiszek; pláne, ha oroszul mondják. Persze, Sztálin is azt mondta: Front a hátország is. Veráról kiderül az is – ki tudja miért fontos ez – állítólag jól beszél lengyelül is. De ezek itt csak oroszul akarnak végig beszélni?

Ott tartottunk, hogy éjszaka van. Bors, Verocska és Dániel kijönnek az épületből. Mindkét főhősön német egyenruha van! De ezt már írtam, vagy hát gondolhattátok!

Dániel a lelkészi hivatalhoz megy, bezörög. A fiáról hozott hírt. Idáig életszerű! Szerintem!
A lelkészt alakító színész nagyon ismerős. Ki ismeri fel?
– Mit tud a fiamról? De Dániel be szeretne menni, ott fog csak beszélni. Behívja a lelkész.

Én azt mondtam, hogy a fiáról hoztam hírt, de ez nem igaz, Lelkész úr! Semmit nem tudok az Ön fiáról, csak beszélni akartam Önnel. (Nem szemétség más érzelmeivel játszani?) – Értem, Kicsoda Ön? – Egy kérésem lenne! – Tessék! – Szeretnénk egy rádióst elhelyezni az Ön házában, aki tájékoztatja a szovjet csapatokat az ellenség erejéről és mozdulatairól. Vállalja? – Ön orosz? – A rádiósnak naponta kétszer kell jelentkeznie, ilyenkor tehát biztosítania kell, hogy zavartalanul dolgozhasson. – És ha nem vállalom a feladatot? – Az adatokat a rádiósnak rendszeresen szállítani fogjuk. Én vagy más. Tehát, lehetővé kell tenni, hogy bejussunk a házba. – Ha elvállalom, mit kínál Ön cserébe? – A rádiós valódi feladatáról természetesen Önön kívül senki nem tudhat, a családja sem.– Ezt nem értem. – Arra gondoltam, hogy a rádiós, mint háztartási alkalmazott lenne itt az Ön házában; tehát, hogy itt van, arról tudhatnának. – Tehát, egy nőről van szó! – Igen, egy fiatal lányról, 20 éves. Azt kell mondania, hogy egy lengyel menekült! – Befejezte, kérem?

Na, ezt egy lerohanásnak hívják. A „Vendég”, nem vendég és nem válaszol a vendéglátó egyetlen kérdésére sem. Mondja, és mondja, és mondja. Mint egy amerikai porszívóügynök. Azon gondolkodtam, hogy a választ is idézem, de ez úgy sem mond semmit.
Szerintetek, ebben az előre megírt mizériában mi lehetet a válasz egy őszinte és becsületes vöröskatonától? Hát persze! Mindig az igazat, a színtiszta igazat, csakis az igazat!

Kelet-Magyarországon, vagy a Kárpátalján lehetünk. Egy városban, egy kisvárosban; és ez egy lelkész – tehát valamilyen protestáns valláshoz tartozik. (Csak tudnám, miért voltak jobban megközelíthetőek a protestánsok? Tényleg így volt? A katolikusok szigorúbbak voltak?) A református lelkész figurája szerintem Tildy Zoltánt (1889-1961) – a később a bolsevikeknek feltétel nélkül behódoló és ’56-ot is eláruló figurát – akarja megjeleníteni. Nem tudom miből asszociáltam erre? Mert gondolhattam volna az ál-kisgazda Balogh István (1894-1976) római katolikus pap ügynökre is. Balog páter előszeretettel dicsekedett később azzal, hogy még ’44 novemberében az ő Szeged-alsóköponti plébániáján született meg – a frissen, moszkvai emigrációból hazatérő Révai József és az ún. illegalitásából varázsütésre előkerülő ál-parasztpárti Erdei Ferenc asszisztálásával – az ún. „Koalíció” gondolata. És hát természetes, hogy ez az ötlet csakis az ő fejéből pattanhatott ki, s ami a ’45-ös választásokon, szovjet szuronyok támogatásával úgy győzött, hogy az már a demokratikus erők vereségének volt tekinthető. Tildy is Budapesten halt meg és Balogh páter is, mármint ágyban, párnák közt. Baloghot Mindszenthy Hercegprímás úr ’48-ban és ’56-ban is megfosztotta a hivatása gyakorlása lehetőségétől, a hírhedt alapító békepap mégis a Váci úti Szt. Mihály templom igazgatójaként tért meg Teremtőjéhez.

De, nem is ez a baj! A legnagyobb baj, hogy tényleg hányingerem van már az egész sorozattól; nincs kedvem ilyen szövegeket hallgatni. De, bizony, én vállaltam! Mármint, hogy megírom.

Természetesen a következő vágásnál már látjuk, hogy a lelkész beengedte Verát. Bors értetlenkedik, hogy juthatott Dániel eszébe, hogy egy paphoz vigyék a rádióst. Ez volt a legkevésbé feltűnő. De azt is mondja: „különben is, olvastam az egyházi minősítését.”
Érthető? Ezek a hazaárulók még el sem foglalták az országot, de már van Állami Egyházügyi Hivataluk.

Megtudjuk, hogy az oroszok pár napja elfogtak egy komplett tábori mozit, na, ezt fogják most felhasználni Matyi bácsiék. Ezért mennek is plakátot ragasztani.
Közben bevonulnak (visszavonulnak) a németek a városba. Pezseg az élet. Éppen szedik le az iskoláról a hatalmas „Комендатура” feliratú táblát.
Jön a német ezredes és a stábja, mindenki vigyázba vágja magát és kiálltja: Heil.
Snitt. Sípos úr fogja a fejét: Hej, de berendezkedtek ezek! (Tetszenek érteni! Ez egy szóvicc volt.)

Megérkeznek a Filmszínházhoz, megkezdik a felújítást.

A tiszteletes családja nem érti, hogy került ide reggelre ez a „lengyel” lány. Szép dolog; egy a családjának is hazudó lelkészt akar ábrázolnia a sorozat? Ja, persze, ha a fenti alakokat fogadjuk el a szerep modelljeiként...!
Jön Juhász, mint német katona, és Dániel is. Ide fog beszállásolni a lelkészhez, így nem piszkálhatják a rádióst mások.

Beszélgetnek a tiszteletessel. Mit szólt a család? Micsoda bátor emberek maguk! Ugye éppen a könyvtárszobában vannak. Ez a lelkész szenvedélye, a könyvek. Dániel is nosztalgiázik egyet. Majd egyszer ő is... Persze csak a latin nyelvű irodalmat fogja gyűjteni, meg talán az ógörögöt. Az még nem biztos! Azon még majd gondolkodik! Értük, értjük; az érzékeny lelkű kommunista filosz bemutatása. Micsoda jellemábrázolás!

Sipos és Juhász egy brigádban, Bors és Parádi a másik brigád. Mindenki plakátot ragasz mindenhová; falra, géppuska fészekre, statárium hirdetményre.
Bors és Parádi éppen a parancsnokságra mennek be plakátot ragasztani, vagy mi.
Amikor is, „váratlanul” megjelenik régen várt két kedvencem: Zentay és Ormándy ezredesek, a szép kakastollas sapkájukban és elnyűhetetlen nyitott tetejű VW kocsijukban. Ők is valamiért a parancsnokságra jöttek.
Zentayék fölfelé jönnek, Borsék lefelé mennek. Ahogy Bors felismeri Zentayt, megrántja Parádit, aki azonnal leejti a vödröt, rá Zentay ezredes lábára. Először Dezső kiállt fel. Mindketten bénultan néznek lefelé a lépcsőkorlátról. Tényleg jól látták? Rohannak ki a parancsnokság kapuja elé, ahol már németül van a felirat.
Parádi persze leejti az összes plakátot, közben egyre hangosabb a feszítően idegesítő zene.

Válságtanácskozás a mozi teremben.
- Ennek is van előnye, legalább tudjuk, hogy itt vannak. – okoskodik Dániel.
- Csak az a baj, hogy ők is tudják, hogy mi itt vagyunk!
- Nem is biztos, hátha föl sem ismertek!
- Hát az nem létezik, ez egy húsz éves kapcsolat! Olyanok vagyunk már, mint ha testvérek lennénk!
- Pedig milyen nagyszerűen indult minden! – sajnálkozik Parádi.
- Meglátjátok, a folytatás is milyen nagyszerű lesz. Szedjük össze magunkat! Először is: kit nem ismernek Ormándyék?
- Engem! – válaszolja Parádi – ettől a mai találkozástól eltekintve, sose láttak.
Így aztán Parádi fogja biztosítani Verát. Ha általános razzia lenne, akkor az egy német tiszti szállás, senki nem mehet be. Másodszorra pedig, mindenhová autóval mennek ezentúl, mert német kocsit a magyar tábori csendőrök nem állíthatnak meg – állítólag.
Ami adatot össze tudnak gyűjteni, azt leadják és aztán jelentik, hogy Mission Impossible. (Ha-ha! De jó viccem volt! Csak nem én fogom kapni az epizód humordíját?)
- Hacsak, nem szervezzük meg, hogy az adatokat a helyünkbe hozzák! – elmélkedik Bors.

Nézem, nézem Bors egyenruháját, főként a sapkáját és egyáltalán nem tűnik korhűnek. Nektek megfelelőnek tűnik?
Egyszer, még egyetlen egyszer be kell mennie a parancsnokságra Dánielnek. De hogy miért, azt nem tudjuk meg.

A magyar katonai csendőrök egy százada éppen most száll le a teherautóról.
Zentay kiadja a parancsot:
- Fiúk! Ez a város két hétig a bolsevisták kezén volt! Ha jól körülnézünk, sok mindent találhatunk, amit ők hagytak itt. Világos? (Igenis!) Rajonként átfésüljük a várost, minden utcát, minden házat. Bujkálóknak, zsidóknak, katonaszökevényeknek nincs kegyelem! Világos? (Igenis!) Bátorságot, keménységet és vasszigort követelek! Világos? (Igenis!)

Ormándy külön horgászik, mert egy nagy hal úszkál itt a zavarosban, amit nekik kell kifogniuk! Ők éppen elmennek, amikor megérkezik a mozis teherautó. A csendőrök elmennek, Dániel bemegy az épületbe.
Egy ezredessel beszél, de természetesen németül, hogy egy mukkot se értsek belőle. Valamit mesél a Propaganda Minisztériumról.

Parádi odaérkezik a lelkész házához, Vera fogadja. Na, megint kezdődik: „Как дело!” „Спасибо! Хорошо!” Nem tudtak valami frissebbet kitalálni? Persze, tudom én! A bimbódzó szerelmet akarják bemutatni. Kijön a lelkész, Parádi németül jelentkezik. – Ön is magyar? Hát persze, kis butus! Hát itt minden német magyar és partizán; nem tudtad?
Csak tudnám, akkor mi értelme volt az oroszok kivonulásának? Csak hogy megtudják, milyen alakulatok vannak velük szemben? Szerintem ennek semmi köze a katonai taktikához és stratégiához.  Mindenesetre bemutatkozik: Parádi Gusztáv, magyar királyi főhadnagy vagyok, de tessék csak nyugodtan Adolfnak szólítani. – Adolf? – néz kérdőn Vera. (Hja! Ez most a vicc volt! Hát, díjat, azt nem kap!)

Megérkeznek Zentay és Ormándy, külön-külön irányból, a plakáttal leragasztott beton géppuska fészekhez, amire az volt mázolva, hogy: „Jön Szálasi!”.
Ormándy már-már azt gondolja, hogy csak a szemük káprázott. De Zentay szeme nem, ő biztos benne, hogy Borsot látták.
És német egyenruhában? Ragyogóan beszél németül. Egész biztosan az oroszok hagyták itt. De ki volt az a másik, aki vele volt? Oszinak fogalma sincs róla. Lehet, hogy ő igazi német volt. És majdnem a lábadra ejtette a vödörjét! – fogalmazza meg a lényeget Oszi.
Zentay ezen gondolkodik egyfolytában: Miért volt Borséknál vödör? – A plakátot nézed Dezső? Menjünk el moziba! – Milyen alakulatnál használnak vödröt, Oszi? Ha ezt megfejtjük, a többi már gyerekjáték. Gondolkozzunk! – Jó! – És gondolkodni kezdenek.

Német katonák állnak sorba a „Feldkino” előtt. Dániel (Egy főhadnagy, nem is fura! Ugye?) adja a jegyeket, mindenkitől megkérdi az alakulata számát és nevét. Bors mindet fölírja.

A lelkészlaknál a Barta Sándor (Balázs Péter – vele a korábbi részben már találkoztunk) katonai csendőr főhadnagy vezette raj igazoltatni akar, mert Verának nincsenek papírjai. Egy katona bekísérné, de Parádi egy géppisztollyal a kezében, németül üvöltve kijön. Barta odamegy hozzá, németül jelent. Ez egy német tiszt szállása, nem lehet ellenőrizni. És közben nem is veszi észre Barta, hogy ezt a pacákot már látta, sőt fényképészkedett is vele. Jaj! Hogy nem veszi észre? Ja, hogy csak az Ormándy nem ismeri? Logikus, nem?
Ezt előbb nem tudta megmondani? – mondja szemrehányóan, elmenetelében a főhadnagy a lelkésznek.
- Ne félj Vera! mondja magyarul Parádi. – Nem félek! Adolf! Válaszolja Vera magyarul. (Fog ez menni! Fog ez menni! Tanul a lány!)

A német katonák éppen gyülekeznek a mozi-teremben, Sípos úr légfrissítőt permetez kézi-pumpával a levegőbe.
A parancsnok (Raksányi Gellért – Kutyu) is megérkezik, Dániel itallal kínálná őket, de az ezredes antialkoholista. Na, ez pech!
Ormándy is kér két jegyet, Bors gyorsan elbújik a pénztárablak csíkjai mögé.
Gyorsan lekapcsoltatja a villanyt és elindíttatja a filmet. Sötét lett, Dániel fönt az erkélyen a parancsnokkal, Sípos úr pedig lent a földszinten van.  Zentayék már a sötét helyiségben ülnek le. Elindult a híradó. Rommel és a sivatag képei, Rohamtempóban száguldó autók, ágyúk.
Sipos úr megállapítja, hogy csak ketten vannak, tehát nem miattuk jöttek.
De az akciót gyorsan be kell fejezni. Ha megtudták, hogy itt vannak, akkor azt is megtudják, hogy miért vannak itt, tehát akkor minden adatot kidobhatnak. Nagy a baj! Az előadást folytatni kell, az is 2 óra nyereség. Verát is ki kell menekíteni. Ezt magára vállalja Bors. Amikor kimenne, a parancsnok helyettese (őrnagy) az ajtóban áll, aki az ígért potya piáért jött. Ő ugyanis nem antialkoholista. Dániel vodkával kínálja a német őrnagyot! (Ez is vicc akart lenni?)

A mozi-teremben Oszi rágyújt. Az öngyújtó fényénél Dezső észrevesz két otthagyott vödröt. (Ejnye, ejnye! És a munkavédelem? Sötét teremben? Botlásveszély!) Azonnal kapcsolnak.
Pisztoly elő, irány a gépház. De hol van? Fönn!
Berontanak. A vak is észrevenné az ajtófélfánál Dánielt, de nem ez történik. Kijön az őrnagy és tájékoztatást kér. Zantayék kénytelenek bocsánatot kérni és elmenni.
Boldogtalanul jönnek le, amikor meghallják egy oldalkocsis motor hangját. Ki tudja miért, azonnal a nyomába erednek, pedig még én sem ismertem föl, olyan sötét van kint, hogy Bors ülne rajta. De ők ezt tudják. Honnan?!

Most megcsípjük Oszi! – Az biztos, Dezső! Hangzik az aforizmává vált beszólásuk. Kezdődik az üldözés. Bors magyarul kiabál be a lelkész-lakba: Vera! Parádi! Azonnal gyertek, hozzátok a rádiót is!
- Eltűnt Dezső! - Nem nyelhette el őket a föld? Riadóztasd a fiúkat, Oszi! Addig én itt maradok. Bors motorral egy sötét földúton halad. Már rajta ül mindenki. Itt van a jelentés Bors zsebében. Vera azonnal továbbítsa a jelentést, és meg kell mondja, hogy még ma éjszaka visszatérnek. Aztán megvártok minket! Egy óra múlva itt vagyunk! (Na, ez már jó vicc!) Vigyázzatok magatokra Guszti! Ilyen nagy baj van? – Milyen? – Hogy a keresztnevemen szólítasz?

Zentay mindenkit elirányít, merre menjen. Ők mennek előre, a front, az előőrsök felé. Nem egy anyámasszony katonái, az biztos!
Bors lerakja „Gusztiékat” egy romos tanyánál. Ő visszamegy. Bors jön balról, Dezsőék jobbról. Egy kereszteződést látunk. Középen egy műkő kereszt. Épp a keresztnél, takarásban kerülik el egymást. És senki semmit nem vesz észre.

Az utolsó tekercset hozza Juhász, még 20 perc műsoridő van hátra. Részleteket látunk az eredeti, 1943-as Münchausen báró kalandjaiból, amit egy Németországban élt magyar rendező Baky József (Josef von Baky) rendezett színes filmre, hogy a háborúba belefáradt németeket egy kis nevetésre bírja. Bár katonáknak egy száj-katona kalandjait és lehetetlen küldetéseit vetíteni? De hát ők tudták! A címszereplő, Hans Albers, alakításával bebizonyította, miért is ünnepelték sztárként a saját korában.

Borsék fölteszik az utolsó tekercset és egyenként távoznak, hogy ne legyen feltűnő, de Juhásznak még maradnia kell, mert csak ő tudja felrakni az utolsó tekercset. Bors kínálgatja a szemmel láthatóan már lerészegedett őrnagyot, akinek a háta mögött Sípos úr tekeri vissza a már lejátszott tekercset. Bors int neki a fejével. Rugalmas az elszakadás.

„Guszti” és Vera a tanya küszöbén üldögélnek. Parádi ismerkedik. Tücskök ciripelnek. Vera mondja Parádinak: кузнечики. Pedig dehogy кузнечики, mert az szöcskéket jelent. Én csak tudom! Helyesen крикеты-t kellet volna mondani, tücsköket.
Kérdezi: van-e férje? De nincs. De miért kérdezi? Nekem nincs asszonyom. (feleségem?) Mondja Parádi, pedig mi tudjuk, hogy Juhász a repülőre felkészítette a főhadnagy menyasszonyának a fényképét is. De az nem számít! Ugye? Parádi megfogja Vera kezét. Wauw!

Bors még egy utolsót, egy búcsúpoharat tölt az őrnagynak. Már nagyon részegnek tűnik. Mindenesetre Bors a tűzlétrán mászik le.
Megy az úton a mozis autó. A lámpája nincs bekapcsolva. Jó lehet így vezetni! De nem lehet fölkacsolni. Bors még megköszönni sem tudta a segítséget a lelkésznek. Majd visszamegyünk, és testületileg megköszönjük. – mondja Bors. Mármint, ha még akkor élni fognak! – mondom én. Esetleg, még egy misére is elmegyünk! – löki a süket szocialista humort Juhász. – A végén még gyónni is fogunk! – kontráz Sípos úr. Az nagyon a végén lesz – állapítja meg Bors – különben is református pap volt! Tetszenek érteni? Egy kis antiklerikális nevetségessé tételi szándék! És egyben megcsillantják a műveltségüket a forgatókönyv írók, mert a református hit nem ismeri a gyónás intézményét.

Parádi fényképeket mutogat. (Na, ott kell lennie a menyasszonya fényképének is!) Mutatja az anyukája fotóját. Már átkarolva tartja Verát. De Vera nem látja, mert sötét van. Parádi, az öreg katona, majdnem meggyújtja az öngyújtóját, de Vera gyorsan letakarja: Nem szabad! – Mondja magyarul.
Zentayék valahol a közelben állnak és meglátják a felvillanó szikrát. Igen, igen! A búr háborúról mesélik, hogy csak 2 ember gyújthatott rá egy gyufáról cigarettára, mert ha már a harmadik is kapott tüzet, az elég volt éjszaka egy búr mesterlövésznek, hogy lelőjön egy angol katonát.
Zentay, Ormándy és 6 katona meg is indulnak a villanás irányába.
Parádi meghallja, hogy valakik közelednek. Oda is kiált: Ti vagytok, Máté?
Zentay felszólítja őket fegyverletételre! De ők inkább visszalőnek. Parádi összecsuklik, mint egy spanyol milicista Capa fényképén. Ormándy vigyorog, elvégre egy lövéssel ő tudta lelőni. Vera felveszi a leejtett géppisztolyt, ő is lőni kezd. Zentay egy rövid sorozata Verát is eltalálja. Még egy összecsuklási jelenet. A két holttest egymásra borul. „Halálukban tudtak csak egyesülni a szerelmesek” a címe a képnek.
Oszi emlékezteti Dezsőt, mit mondott utoljára Parádi, mármint, hogy: Te vagy az, Máté?
Bors! Valószínűleg idejönnek!Majd fogadjuk őket Dezső!
De a kocsit kint hagyták az országúton, azonnal rájönnek, hogy itt vannak. Futás a kocsihoz! Egész nap a városban mászkáltak. Ha ezek jelentették rádión, amit láttak, akkor azonnali támadásra kell készülni. – És mi itt maradunk! – ijed meg Oszi. Visszamegyünk a városba, Oszi! – adja ki a parancsot Zentay.
Jön a Feldkino-s kocsi. Velük szemben jön Zentay.
Mindjárt ott vagyunk! – mondja Bors.
- Úgy látszik, nem jönnek! – gondolkodik Zentay.
Ekkor megállnak egymással szemben. Egy szűk, kivilágítatlan földúton, sötétben. Fékcsikorgás. (Persze! Földúton!)
Borsék nem ismerik fel, kik vannak velük szemben.
Zentay felgyújtatja a lámpát. Ha ők azok, akkor azonnal: „Tűz!”
Ők azok, későn buknak le. Kiugranak a teherautóból és elkezdődik a tűzpárbaj. Balra Bors és Dániel, jobbra Juhász és Sípos úr.
Juhász – kéjes mosollyal az arcán lelő egy magyar katonát.
Ferinek fel kell gyújtani a reflektort, hogy láthassanak, mert anélkül csak vaktában lövöldöznek. Dániel is lelő egy magyar katonát. Juhász lassan kinyitja az ajtót, és próbál bemászni. De az egyik csendőr meglövi. Eltúlzott dramatizálás. Még van benne annyi erő, hogy felkacsolja a világítást.
A katonai csendőröknek ki kell kerülniük a fénycsóvából.
Bors és Dániel a menekülő négy csendőrt is lelövi. Sípos úr is belelendül. Ormándy tüzel, most jön Sípos úr látvány-összecsuklási jelenete.
Már csak ketten maradtak Osziék. Próbálnak elmenekülni a kocsival. Dezsőt lelövi Dániel, aki a motorháztetőre borul. Oszi fölkiált: Dezső! Próbálja felrázni az elesett katonákat, ekkor látja, hogy egyedül maradt. Föláll, és lőni kezd. Bors egy rövid sorozattal lelövi.

Győztek. Bors keresi a többieket, de mind meghaltak. Juhász a kormányra borulva, a keze még a kulcson. Sípos úr a hátsó keréknél. Odamegy hozzá Dániel és mondja neki: Sípos úr! Győztünk! Sípos ránéz, és még ezt tudja mondani: Ilyen zsokékkal lehet! És összecsuklik.
Bors lekapcsolja a reflektort. (Gyász! Gyász, minden szinten!)
Látjuk Parádi és Vera holttestét is. „Istenem! Milyen fiatalok voltak!” – mondja Dániel. „Csak ketten maradtunk, Tanár úr!” – válaszol Bors. Emlékszel, mennyien voltunk?
Mutatják a halottakat. Mindenkit, aki eddig meghalt a sorozatban.
Bors és Dániel letörten jönnek a tanyáról. Hosszú-hosszú séta!

Nincs főcímzene, csak végtelen csönd.

Egy kérdésem volna. Mi lett a magyar katonákkal, akiket lelőttek? Őket eltemették? Kitüntették őket? Hiszen hősök voltak, a szövetségeseik egyenruhájába öltözött diverzáns kémek lőtték le őket, olyanok, akik ráadásul ugyanahhoz a nemzethez tartoztak.
Kik voltak a hősök? Kik voltak az igazi hősök? Akik a hazájukat védték, vagy akik kiszolgáltatták egy idegen eszme nevében egy barbár nagyhatalomnak és 45 évre megállították az ország fejlődését? Én tudom a választ. És Ön?

Vége a XV. résznek, vége a sorozatnak, és vége a kommunizmusnak. (?)

Akik ezt a hazaárulást elkövették:

Írta: Markos Miklós, Fülöp János
Operatőr: Forgács Ottó
Dramaturg: Békés József
Rendező asszisztensek: Buzás Pál, Sivó György
Katonai szakértők: Kerekes Zoltán alezredes, Nagy József őrnagy, Galván Károly (csak tudnám, mit csináltak?)
Jelmeztervező: Witz Éva
Zenei összeállító: Palásti Pál
Gyártásvezető: Kiss Lajos
Rendező: Palásthy György

I. rész: Szervezzünk anarchiát
II. rész: Szent Dimitrij éjszakája
III. rész: Vesztegzár a határon
IV. rész: Halló!... Központ!
V. rész: A futár
VI. rész A zsokékirály
VII. rész: Magdolnabál
VIII. rész: Borban a szabadság
IX. rész: Az attasé
X. rész: A papagáj akció
XI. rész: Camarada Matteó
XII. rész: Máté Evangéliuma
XIII. rész: Ujjé a Ligetben
XIV. rész: A különleges osztag
XV. rész: A győztesek

A bejegyzés trackback címe:

https://tuzok.blog.hu/api/trackback/id/tr59740943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garizim 2010.04.10. 23:09:40

Egyikük sem!
Én azokat sem tekintem hősnek, aki MO-t kiszolgáltatták a náciknak, és harcoltak mellettük, mert bizony ez is hazaárulás volt; mint ahogy az általad említett hazaárulókat sem.

garizim 2010.04.10. 23:27:14

Félreértés ne essen: kifejezetten élvezettel olvastam a sorozatodat. Nem tudod, írt valaki ilyet az "Egy óra múlva itt vagyok"-ról?
süti beállítások módosítása