VIII. rész: Borban a szabadság

Az előző részben a frakkos, [nekem erről Grósz Károly és híres, a számára, 1988-as amerikai útja miatt készített frakkja jut eszembe – valamint a tehén és a gatya szólás] csokornyakkendős elvtársak mosolyogva, integetve autóztak el báró Ballaházy palotája elől.
Az új rész pedig azzal kezdődik, hogy egy kőbányában emberek, rabok, vasalt pizsamás követ bányásznak. De legalább a régi főcím-zene visszatért. Látjuk Sípos urat és Milkót is.

Egy kerthelyiség. Bors puhakalapban. Odalép egy asztaltársasághoz, felvesz egy korsó sört, beleiszik, leteszi és továbbáll. A kezében cigaretta. (Itt végig dohányoznak, mint egy Gobbi Hilda!)
Elmegy Piri néni mellett, köszön, továbbmegy, majd felugrik egy ringlispílre.
Az egyik falovon egy cserkészfiú ül gyönyörű cserkészkalapban.
Előttük egy matrózblúzos, fiatal, copfos lány ül, mellette Vincze Jóska. Ő Csipetke.
Fújja a leckét: Nógrádregmec a szlovák (sic!) határtól 2 kilométerre fekvő kisközség. A községen kívül kőbánya helyezkedik el, ahol pillanatnyilag politikai foglyok dolgoznak. A bánya magánterület. Az apja (Milkó) az üzente, hogy kétszer is láttak ott egy erdészt, akit Jóska bácsi ismer és Selmeczinek hívják. A bánya valami kétnevű báróé, a nevét nem tudja.

Dániel elmondja, hogy Csehszlovákiából, Benesék köztársaságából nem adják ki a politikai menekülteket.
Csipetke is ott van a felnőttek között, ezért Piri néni finoman elhessegeti. „Eredj kislányom, anyádékat csókoljuk” De a kislány kíváncsi: „Piri néniék most mit csinálnak?” „Elbúcsúzunk tőled kislányom.” Nincs pardon! Éljen a konspiráció! A gyerek ne hallgatózzon, ha a felnőttek beszélgetnek! Pláne, ha konspirálnak!

Kiderül, hogy Parázst már 3 hete ´beépítették` a váci fegyház konyhájára, erre fel a rabokat meg kiadták bérbe, egy kőbányába. Mit fintorog itt Gobbi Hilda? Csak nem a börtönből akarták megszöktetni Milkót? Nooormááális?

Vincze fontoskodva megjegyzi: Addig semmit sem csinálhattok, amíg meg nem beszélem az elvtársakkal. Miközben mondja, lassan elmegy a társaság előtt, a háttérben egy rendőrt látunk elbiciklizni – vigyázniuk kell!
Addig megpróbálok adatokat gyűjteni, hogyan őrzik a határt és van-e ott közülünk valaki. Majd Parázs átépül az ételosztókhoz. (Szegény Parázs, milyen végzettsége lehet, hogy csak így átépülgethet?)

Piri néni dühöng, csak tudnám, mire fel: Négy hónapja buktak le (mármint Milkóék) és lassan 1 hónapja lapulni kell. (Szép kis „lapulás”, akik nincsenek a sitten, az egész maradék Központi Bizottság itt van, együtt a Ligetben!) Tehát valamikor 1931. május-júniusában lehetünk.
Tovább dühöng: Mint ha soha életükben nem hallottak volna a konspirációról! (Nagyon szerethetik ezt a szót, annyiszor használják.)
Ezen fogtok lebukni (újabb kulcsszó!), ezen az elhamarkodott hűbelebalázs-módszeren. (puff neki, ki itt a hűbele?) Én leszek az összekötő, alászolgája! (Punk-tum!) És távozik, jól szabott zakójában, csokorra kötött vékony nyakkendőjében, kalapjában. (Hát, nem egy Jennifer Aniston, az biztos!) Vajon még megvan a Jósdája vagy divatruházatot nyitott?

A kőbánya. Milkó ott áll a fejtésnél és robbantás előtti trombitajelzést ad. Bors és Dániel vadászkalapban hasalnak a partfal szélén – terepszemle. Egy őr, messze a háttérben, kezében puskával elrohan. Hogyhogy nem vette őket észre, biztos terepszínű a zergetoll a kalapjukon.
- Ede! Nem omlik le alattunk ez a hegy?
- Milkó trombitájától, mint Jerikó falai? Hm! (micsoda biblikus műveltség!) Tényleg Máté, elég jó helyen vagyunk mi itt?
„Robbantás!” – hangzik. Majd később: „Munkára!”
- Hát ezeket nagyon őrzik! Persze egy ilyen robbantás alkalmából...
- Esetleg másutt omlana le a kőfal? Az nagy zűrzavart csinálna ám az őrök között.
- Ehhez rengeteg robbanóanyagot kellene lopniuk!
- És át a határon...
- Ehhez már Selmeczi kell!

Selmeczi kecskét fej. Bors és Dániel közelednek.
Felismeri őket, Borsot is. – Te 19-ben meghaltál, Máté! (Ezt honnan szedi itt mindenki?)
Bors: „Élek és virulok, bár élhetnék fényesebben is, meg virulhatnék virágosabban is!”

Selmeczi azonnal mondja is; nem politizálok, engem ne keverjetek bele semmibe, Máté!
Csak nem ismeri jól?
Bors mondja, hogy üzleti ügyben jöttek. (már megint hazudnak; a saját katonatársuknak is)
B.M: Régóta tojok a politikára!
S: Na, és Hadnagy úr?!
D.E: Kérlek Selmeczi, hogy úgy mondjam, én tojok csak igazán!
S: Máté! És az üzlet? Miféle üzletről van szó?

Ím, a mese: Szlovákiában olcsók a bakancsok. (Emlékszem, gyermekkoromban mi is onnan hoztuk az olcsó cipőt. Aktualizálás? Vagy a 30-as években is így volt?)
Hallottam már.
Hallani hallhattad, de az nem elég. A lényeg, hogy érted-e?
Hát, éppen értem; ha jól értem.

Áthoznának 200 pár bakancsot és hárman keresnének rajta 600 pengőt. Ez a csalétek. Érdekli-e Selmeczit? Mondja is, nem lehetetlen, mert nemsokára körvadászat lesz a bárónál. Csak bízzák rá, bejuttatja őket a báróhoz!

Vastag kőasztal egy öreg fa tövében. Bors és Dániel éppen ennének, a fogadós éppen kiszolgálja őket. Látszik, örül a vendégeknek.

A háttérből bejön egy ősz hajú öregúr. Fején szalmakalap, világos zakóban, csokornyakkendőben, sötétebb pantallóban, kezében kerekített fejű pálcával.
Már messziről kiabálja:
– „Urak, ne tréfáljatok, ne sértsetek meg! Hát, az erdészemtől kell megtudnom, hogy két dunántúli földbirtokos házam környékén jár és fel sem keres? Báró Regmeczi-Valdbot Eduárd vagyok. Szervusz!”
Bors is bemutatkozik: „Vitéz Borsányi Máté Gerő. Szervusz, kedves Bátyám! Bocsáss meg, hogy így ismeretlenül is elkerültük a házadat!”
„Lári-fári! Két magyar úr nem tanyázhat ilyen koszos kocsmában. A vendégeim vagytok! Gyertek utánam!”

Később, már az asztalnál, amikor a családfájáról érdeklődik a báró, megtudjuk Dániel álnevét is: Edelényi Dániel, a Csallóközből. (Csalóköz – Csallóköz! Micsoda önkritika!)
Csallóköz – szép vidék. Sosem jártam ott!” – mondja a báró.

Bejön a cselédlány leszedni a terítéket, tekintetes úrnak nevezi Borsot. Látszik rajta, hogy szimpatikus neki, mosolyog rá. A Casanova-elem.
Bejön a háttérben az inas, Boldizsár is, libériában.

Bilicsi Tivadar (1901-1981) kiválasztása Valdbot Eduárd szerepére telitalálat volt. Rendkívül jól jelenítette meg az idős, vidéki, borbarát, néha kicsit duzzogó, naívan bizalas, szertő és szerethető báró karakterét. Szerep megformálása meggyőző, sőt lebilincselően rabul ejtő. Az általa megteremtett figurát már az első pillanattól sikerül rokonszenvessé, tisztelhetővé varázsolnia. A báró úr alakjából az ő előadásával semmivé foszlik a Bors alkotóinak arisztokráciát lejáratni akaró szándéka, hiszen ő maga is vérbeli arisztokrata, a színművészet arisztokratája volt. Tudom, van színész, akit színész-királynak nevez az utókor, Bilicsi Tivadar viszont színész arisztokrata, színész-báró. Ez az alakítás annak fényében még nagyszerűbb, ha tudjuk, Bilicsi nem volt főnemes, pesti polgárcsaládból származott, eredeti családneve Grawatsch volt.
Egyáltalán nem ebbe a posztba tartozik, de nem tudom megállni, hogy ne idézzem, mit mondtak róla a temetésén: „ ... Minden halál lesújt. Az övé fölemel. Megvallom, nem rendített meg a halála, személyes elmúlása. Miért? Mert nem múlt el. Bennem él, milliókban él, segít, lebeg, mosolyog, beszél – ez az Ő halhatatlansága. ... lehetetlen, hogy összetörte kedves hangját, megszakította zseniális színészi mozdulatainak finom fonalát. Nem hisszük el. Hiszen tegnap még itt ült, belemosolygott az arcunkba és mindentudó, huncut bölcsséggel tudtunkra adta: érdemes élni, érdemes játszani, érdemes, érdemes… Bill, az öreg Bill, a zseniális Bill, az ember, a színész, az apa, a nagyapa... Bilicsi családteremtő színész volt. Nem sztár volt – rokon. Művészetének is ez volt a titka: családot varázsolt maga köré. Határtalan csodára volt képes ez a színész, ez az ember” – méltatta Gyurkovics Tibor.”

A Bors rajongói és kritikusai sokat vitatkoznak az egyes szerepek eredeti történeti előzményeiről, alakjairól. Báró Regmeczi-Valdbot Eduárd karaktere ebből a szempontból is kivételnek számít.
A figura modellje valószínűleg az a báró Waldbott Kelemen lehetett, akinek Zemplén vármegyében voltak szőlői, birtokai. Pincéje volt Tolcsván is, és Kúriája Sátoraljaújhelyen. (Ami ma nyugdíjas-otthon.) Köztudott, Sátoraljaújhely a trianoni határon fekszik, határátkelőhely, s így még érthetőbb a forgatókönyvírók ´alagút a határ alatt´ ötlete. A báró úr rendkívül jó hírű, művelt szőlész-borász volt. Rendszeresen publikált a 20-as, 30-as években a „Borászati Lapok” című szakfolyóiratban. A nemesi előnév, vagy első név is érdekes, hiszen Waldbott báró tolcsvai pincészetéhez nagyon közel található Regéc község, s gondolhatom úgy is, hogy a „Regmec” helységnevet „Regéc” község nevéből torzították a sorozat készítői.

Azt ugye mindannyian tudjuk, hogy Tolcsva a Tokaj-Hegyaljai Borvidék egyik leghíresebb települése, ahol ma már újra működik a Waldbott-pincészet. Miután a kommunisták 1945-ben mindent elloptak, elraboltak, államosítottak, lenyúltak, 1990 után újjáalakult a nagyhírű (világhírű) márkás pincészet-borászat. Tolcsva borai egyébként köztudottan kiválóak; ezt édesanyám nagybátyja is megerősíthetné, ha még élne, s aki Tolcsván volt haláláig plébános.
Tisztelem jeléül e sorozat-rész fényképi illusztrációiként a Waldbott-pincészet képeit is beszúrom ott, ahol borról vagy pincéről van szó.

Ott tartottunk, hogy tekintetes Borsányi úr és méltóságos Báró úr! Megérdemel majd egy posztot ezeknek a megszólításoknak a helyes alkalmazása is, hiszen ma egyre többször hallom használatukat feléledni, azonban az emberek jelentős része nem tudja mikor, melyik megszólítást kell alkalmazni. Addig is, előzetesen állapodjunk meg abban, hogy a rangszerinti sorrend a következő: kegyelmes, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes.

Szóval, az inas, Boldizsár ezt mondja: „Méltóságos úr! A hordó üres.” „Tudom, az Isten verje meg!” „Hozzak az egriből?” „Fenéket, nem urakba való az a lőre!
És közben elhúzza a száját a cvikkere alatt.
Bors udvariaskodik, érdeklődik. Ugyan nem érdekli a válasz, hiszen eddig inkább sört és pálinkát ivott, mint bort (Na, egyszer pezsgőt is): „Hanem, Kedves Bátyám! Elárulnád nekem, hol terem ez a csuda finom jó bor?”
V.E: „Hát, itt Öcsém, sehol! De azt látom, hogy borivó ember vagy. Ej, ha egyszer a pincémben láthattalak volna vendégül benneteket!”
B.M: „Még megeshetik, Uram Bátyám!”
V.E: „Ah, aligha, odaát maradt, a határon túl a kastélyommal meg a szőleimmel együtt. Áh? Na, mindegy! Isten éltessen Benneteket!”

Jön Hoffer a bányából. Jelenti, hogy 17 m3 a kitermelt napi kőmennyiség. Valdbot báró elégedetlen. De nem ezért hívatta a parancsnokot, hanem azért mert pár megbízható embert akar kérni tőle a vadászathoz fegyvercipeléshez.
Érkezik Boldizsár a napi postával.
Az inas érdeklődik: „Méltóságos uram! A tinót már kiválasztottam, de még nem méltóztatott rendelkezni a sertések, baromfiak és bárányok ügyében.”
V.E: „A megszokott mennyiség, vagy valamivel többet.”
B: „Igenis, de borunk csak az egri van, amit méltóságod lőrének aposztrofált.”
V.E: „Hányszor mondjam, hogy a bor az én gondom!”

Borsék fönt vannak a szobában. Bors az ablakban. Beszélgetnek.
Egyszer csak Bors meglátja, hogy az öreg báró a pince felé lopakodik, gondosan körül-körül nézve.
„A vén iszákos! Rájár az egri »lőrére«, pedig hogy szidta.”
D.E: „De mi a fenének lopakszik ez éjszaka, a saját pincéjébe?
B.M: „A kérdés jogos.”

Pince ajtó. Bors: „Én kinyitnám ezt az ajtót, ha nekem lennék.”
Dánielnek nem tetszik az ötlet, mert 40 perc múlva találkozójuk van az országúton Piri nénivel. De Bors mindenképpen a pincét választja: „Nem tudom, de valamit érzek. Tudod nagyon jól, hogy nem szoktam feleslegesen kockáztatni, de az ösztöneim...”
D.E: „Az ösztöneid...! Azoknak te sem tudsz parancsolni, nem hogy én.”

Bors lemegy a pincébe; keres. [»Aki Keres, az Emil!«] A báró úr sehol. Észrevesz egy nagyobb méretű hordót, aminek a faragott fenékdeszkái közül fény szűrődik ki. Rajta egy címer. A címerkorona fölött „R” betű. 5 ágú korona, a pajzson török fej; belép. Egy égő gyertya felállítva, a be nem gyújtottak mellette hevernek – itt várták Borsot. 1 candellás fényerősséggel benyomul a pincébe.

Országút, sötétség, mentőautó. Piri néni és Dániel. A legfontosabb kérdés: Bors?

Bors bolyong a barlangban. Megy, megy, mendegél, nekimegy ennek is, annak is, hol kőfal állja útját, hol vékony peremen egyensúlyoz – szóval hosszú jelenet.

Egyszer csak messziről hangot hall, elfújja a gyertyáját, és imbolygó fény jelenik meg. »A lábamon, alig-alig állok...« halljuk a nótát, jön az öreg báró úr, a hátán egy hordóval. Kicsit megfárad, lehuppan egy kőre, de felpattan, és már megy is tovább. Még egy darabig halljuk az elhaló dalfoszlányokat.

Piri néni parancsolgat – már megint. Ki ez a boszorkány? Úgy viselkedik, mint egy személyzetis, vagy egy női Sztálin. „Milkóék lopjanak annyi robbanóanyagot, amennyit csak tudnak.” (A KB. is lopással foglalkozik!)
Ez bájos, ezek itt kint mondják meg Milkóéknak, azoknak ott a bányában, mit kell csinálni. Nem Piri néni az összekötő? Akkor meg miért Dánielnek mondja. Nem fordítva kellene? (Valaki itt megkavarta a szövegkönyvet, nem? Kellet a szerep Gobbinak, kevés volt a mondat – ugye elvtársak!?)
Kezét csókolom, mondja Ede és tényleg meg is indul, hogy megcsókolja a kezét. De Piri néni elrántja, és neheztelő pillantást vet rá. Kispolgári gesztus, fúj! [Tényleg a lengyel kommunista elvtársak sem csókoltak kezet a lengyel kommunista elvtársnőknek?] A mentőautó volánjánál Kern András – olvastam valahol, hogy a filmbéli neve: Surányi. Én viszont még sosem hallottam, hogy így hívták volna. Csak azt mondták rá, hogy elvtárs.

Bors megérkezik valami kürtőn vagy kandallón keresztül egy nagy térbe. A kürtő fölött ugyanaz a címer, mint a hordón, csak itt jobban látszik. Török fej, tőle balra és jobbra, körben, egy-egy élével kifelé mutató kard.

Körbenéz, nagyméretű, 2 ember magasságú, óriáshordók, nagyobbak, mint az alagút másik végén, mind szépen faragott fenékkel. Egyik másikhoz létra támasztva. A falon felirat; Bors a gyufa égett végét használva lemásolja a szövegét a zsebkendőjére. A vak is látja, hogy szlovákul van vagy csehül (esetleg tótul), csak Bors – a nyelvzseni – nem. Mutatja ügyeletes filoszunknak, aki szemüvegét megigazítva azonnal mondja is. Szlovákul van, és azt jelenti: Felsőregmeci Bormúzeum.
1920-tól 1931-ig hogyan lett a báró úr Pincészetéből Bormúzeum? Elkobozták volna a tótok? És nem adták volna el valami vérbrutál-tótnak? Na, ennek még utána nézek.
Ede, én Szlovákiában voltam – Valaki mondja már meg ennek a szocialista brigádnak egy spontán kulturális műsor keretében, hogy nem Szlovákia, hanem Csehszlovákia. Csak Tisótól kezdve van Szlovákia illetve újra, Mečiártól.
Meséli Edének, hogy az alagút egy helyen kettéágazik, ami véget ér egy kőomlásnál – tényleg, volt egy ilyen kép is.

A két természetjáró a hegyen, kilépi a távolságokat és az irányokat. Meg is állapítják, hogy a beomlott ág pont a bányánál van beomolva.
A bányához érve, térdmagasságban egy drót, de hőseink nem ám átlépik, átkúsznak alatta. Milyen óvatosak! Bezzeg, ezután majdhogynem kikönyökölnek a vaddisznósörtés kalapjukkal a bánya szélére, ahol a fejtési felületen 3 puskás őrt is látunk. Biztos lent is és fent is mindenki rövidlátó; de hogy nem messzelátó, az tuti.
Lent éppen róluk beszél Milkó, Sípos és Horvát Jani. Milkó az optimista, realista. Sípos szerint lehet, hogy lebukott Milkó lánya, Horváth úr szerint egy nagy barom ez a Sípos úr. Ilyet mondani egy apának! Szóval izzik a légkör, zajlik a közösségi élet.
Borsék épp arról beszélnek, hogy Piri néni bejuttatja nekik a papírt, hogy hol kell robbantani és kész, nyert ügyük van. Hát, nem erről beszéltem az előbb?! Na, ugye, hogy ugye!

Rhédey és Ballaházy báró sakkoznak. Guszti bátyám éppen mattot kap, amikor megszólal a telefon. Ormándy beszámol, hogy semmi eredmény, Borsot nem találják, pedig a teljes csendőrség őt keresi.
Ballaházy Elemér nevet az egész felsülésen. Ezt mondja: „Sohasem fogjátok el. Ész ellen ész kell, nem pedig ősi magyar virtus. Én 3 napon belül előkeríteném azt a ti híres Borsotokat.”
„Az a fickó ésszel dolgozik, eszük pedig – már megbocsáss – nem csak a kommunistáknak van, mi bankárok sem vagyunk valami ostobák.”
Mit is mond a görög. Ha barátaid dicsérnek, nem sokat ér, de ha az ellenségeid, az már jelent valamit. Brávó elvtársak!
Megkéri Rhédeyt, szervezzen össze neki pár újságírót.

Az országút szélén, a keresztnél áll a mentőautó. Piri néni, Bors és Dániel. Bors nagy elánnal magyaráz, Piri néni komolykodik: „Egyébként, ha ez a terv fantazmagória, akkor ez nem vöröskeresztes autó és te nem Piri néni vagy.
„Stimmt!” Ez csak az illegális nevem” „Miért, mi az igazi?” „Gróf Klebelsberg Kunó.” „Ja, igaz, de ez azért vöröskeresztes autó!” – Illegális nevem? Még egy kommunista misztikába tartozó fogalom. Hú, de izgalmas!

Egy szót azért megérdemel ez a Gróf Klebelsberg Kunó vicc.
Gróf Klebelsberg Kunó (1875-1932) a Horthy korszak – sőt talán a XX. század – egyik legtehetségesebb és leghatékonyabb oktatási minisztere, vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. 5000 népiskolát, kórházakat, laboratóriumokat, tudósképzést hozott létre, egészen a Nobel-díjig. Az ő korában az ország anyagilag rosszabbul állt, mint most mi, mégis rettenthetetlen hittel végrehajtotta elemi oktatási és tudományos képzési programját. Nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy a semmiből hozta létre, amit létrehozott. Sírja a szegedi dómban található. És ez a Gobbi Hilda most ezen akar nevetni? Jellemző, csak a neve miatt? A szüleitől örökölte, nem? A „Gobbi” név szebb?

Rikkancs rohan a Duna parton: „Ellopták a Ballaházy gyémántokat. A Rendőrség körözi Bors Mátét. 1000 pengő jutalom a nyomravezetőnek!”

Dezső és Oszi egyenruhában a Ballaházy palotában. „A Magdolna-bál óta miért csak most derült ez ki? A Személyzetet már kihallgatták?”
Nem mondják meg nekik azonnal az igazságot.
Rhédey báró: A Magdolna-bálon ti is ott voltatok. Nektek is feltűnt, ti is ott voltatok. Történt valami, valami rendellenes, az a betörés nem volt öncélú.

Z.D: „De Guszti bátyám, még a tolvajlás eddig nem tartozott a módszereik közé.”
O.O: „Úgy van! Dezsőnek igaza van. Bors elvetemült bolsevik, nem pedig betörő!”

Zita jön le a lépcsőn, nyakában az ellopott nyakék. Oszi számítógépében rendszerhibát jelez a képernyő, nem érti.
B.Z: „Az ellopott kövek nem egy illegális kommunista, hanem egy egyszerű betörő nyomára vezethetik a Rendőrséget.”
Oszi még mindig a kék-halál állapotában leledzik. Értetlenül fordul Dezsőhöz.
O.O: „De hiszen, mit loptak el tőle? Mond, te érted ezt? Mert ha igen, akkor légyszíves tájékoztass engem is!”
Z.D: „Később Oszi!”
O.O: „De nem ...”
R.G: „Ugyanis, ha egy illegális kommunistát üldöztök, az egész ország bújtatja. A betyár-rejtegetés nálunk nemzeti hagyomány, de egy ékszer tolvajt, egy közönséges bűnözőt, jó pénzért, biztosan felad valaki. Ész ellen ésszel kell hadakozni uraim! Nem gondoljátok?”
Micsoda hősteremtési szándék! Az állítás igaz, az indoklás hamis. Ez a gondolat azt sugallja, hogy a kommunisták azonosak a bakonyi betyárokkal, vagy Rózsa Sándorral, és hogy a nemzet már rég elfelejtette, mit is érnek a bolsevikek, mint emberek, mint etikus lények. Persze, a magyarok falaznak az illegális, terrorista kommunistáknak a rendőrséggel szemben. Na, ne már! És ezt elvárják, hogy el is higgyük.

A kőbánya. „Ebédhez! 1-2-1-2-1-2-1-2!
Teherautó, megtudjuk, hogy Julis néni megbetegedett. Szerencsére – Hoffer parancsnok szerencséjére – Parázs helyettesíti. Hoffer lelkesen udvarol.

Piri néni, Vincze és Kern (Surányi) ülnek a mentőautóban. Vincze tragikus hangon filozofál. „Ez az ékszerrablás história életveszélyes.” Sietnének, de leengedik a sorompót.
A villámeszű Piri néni bekapcsolja a szirénát.

A rabok ebédelnek. Sípos úr nem boldog, mert ételt nem kapott; csak egy csontot kapott Parázstól. El akarja dobni, de Milkó röptében elkapja. Elkezdi ütögetni. „Mit keresel?” „Hátha velő van benne!” Van is bizony; egy papírlap, összehajtogatva. Egyik oldalán térkép, a másikon írás. Gyorsan eldugják Sípos úr zoknijába.

Bors és Dániel sétálni mennek, kezükben sétapálca. Az öreg báró is jön utánuk, bár le akarnák rázni, de csak óvatosan. Így kénytelenek együtt nekiindulni.

Szirénázva rohan a mentőautó. Az út szélén, egy szénakazal mellett egy nyitott kabrió autó, az úton integet egy ember. Megállnak. Szerencsétlenség? Nem szerencsétlenség, hanem paráznaság – közli elítélő hangsúllyal Piri néni.
Valószínű, a benzingőztől lett rosszul a hölgy – mondja a bőrsapkás férfi.
Ön a férje?
Igen. Nem, illetve a család barátja.
Neve?” – kérdi Piri néni.
Dr. Lugossy Elek. De elnézést fontos ez?
A magáé nem, a beteg nevét kérdeztem.
Vitéz Ormándy Oszkárné, született Türrich Cecília.

Ez a mai humordíjas párbeszéd nálam. Helyzetkomikum és sikamlós humor együtt. Pláne, hogy az okos Oszi okos feleségéről van szó, (Kovács Zsuzsa) aki nem értette az »elpasszoltad« kifejezést az előző részben.

Bors, Dániel és a Bilicsi járják a természetet, mennek föl egy lankás hegyoldalra.
Az öreg báró mesél a vadászati terveiről, kiket hóvá fog állítani, ki honnan jön, kik mit, hol fognak lőni.
Dániel hirtelen közli, hogy valamivel megterhelte a gyomrát és ő bizony visszamenne.
Nem baj öcsém, nyargalj a sűrűbe!” – halljuk jellegzetes bilicsis hangsúllyal ismét.
De Dániel hajthatatlan, ő a házba menne, vissza. Na, jó, akkor visszakísérik. De nem kell, nem akarja elrontani a sétát. Bors erősködik, hogy ő bizony szívesen megnézné a magaslest, Dániel meg majd egyedül visszatalál. Na, jó! Elválnak útjaik.

Országút, indul az elsősegély ellátás. Vincze az orvosi táskával a kezében siet a földön fekvő beteghez. Piri néni hangosan megismétli a beteg nevét, Jóska érti. Ráhajol a mellkasára, hallgatózik. (Fonendoszkóp nem volt a táskában? Vagy nem ismerős neki, nem tudja, mire való esetleg nem ismeri fel? Pedig van játék kiadásban is, az orvosos készletekben.)
Kigombolja a blúzát. Fehér melltartó. Szocialista szex-jelenet. Huúúúú!
Mit csináljon, mit csináljon? Egészségügyi felkészültségéből csak egy dologra futja, elkezdi pofozgatni. A nő lassan feléled, először mosolyog, majd meglátja, hogy egy idegen hajol fölé és lehever neki egy pofont: „Arcátlan!” – mondja.

„Rendben van doktor úr?” – kérdi Piri nénénk. „Úgy látszik.” – válaszolja Vincze, miközben fogja az arcát.
Piri orvosi instrukciókkal látja el a lovagot: „Még egy negyed órát hagyja pihenni a hölgyet, aztán azonnal vigye haza. 4-5 napi feküdnie kell; naponta egy fél Aszpirin, és ... pohár savanyú tej [néha hanghibás a felvétel, nem lehet jól hallani] langyos, savanyú tejet fogyaszthat, egyéb semmit. Akkor nem lesz semmi baja.” Hát ez a recept is kap egy fél humor-díjat tőlem.

Már a kocsiban mondja a marcona, szocialista erkölccsel és osztályharcos szemlélettel felvértezett bolsevika: „A magyar arisztokrácia velejéig romlott!”
Hát, erre az egy mondatra ment ki az egész jelenet. Megint valaki, valami, akit, amit le lehet küzdeni, le lehet osztály-harcolni. És ezt az emberek, a Vörös Hadsereg terrorja után 15 évvel, a Lenin-fiúk után pedig 51 évvel bekajálták? Be bizony, mert mást sem hallottak éjjel és nappal, minden hullámhosszon.

Ede közben odaér a bányához, a meredélyen kúszik, iránytűt, vonalzót, papírlapot vesz elő a táskájából.

Lent a bányában Horváth Jani légkalapáccsal lukat fúr. Még mindig ugyanaz a csíkos matróz póló van rajta, amiben a „Baross” nevű hajón láttuk, a letartóztatásos, Dunába ugrós részben. Milkó egy köteg dinamitot odadob Sípos úrnak, aki azt azonnal igyekszik elrejteni.

Bors és az öreg báró a magaslesen. A báró bemutatja a környéket, mutatja Felsőregmecet, akol a kastélya, a pincéje és a szőlője van (volt). Mindent elvesztet, így ma kénytelen iparból élni.
Trombitaszó hallik. Bors kérdésére elmondja, hogy ez a bányából jön, és a robbantásra figyelmeztet.
Szirénát hallunk, gondolkodik a báró; tűz van valahol, vagy mentő?
Bors gyorsan lejön a lesről – kapcsolt, hogy ez a sziréna szó neki szólt.
A báró mondja, hogy ő is jön, de Bors „aggódik”, otthagyja a bárót, „csak nem történt valami Danival?” – mondja gondterhelten.

Az országutat látjuk, közeledik a mentőautó, az útszéli kereszt, szól a sziréna. „Csak meghallották!” Mondja a Politikai Bizottság tagja. Hát, meg az egész környék is hallotta. Hogy nem tűnik fel senkinek, hogy mostanában itt céltalanul bolyong egy mentőautó? Ilyen hülyék az emberek – szerintük. Ez az országút egyébként egy földút.

Bors is megérkezett a kereszthez. Vincze mondja a magáét. Odaadja az újságot, ami az ékszerrablásról szól.
„Azonnal át kell menned Szlovákiába! Ez utasítás Máté!”
„Aljas, de okos terv, ezt nem néztem ki Zentayból.” – csodálkozik az újságot olvasva Bors. (Hát nem is ő találta ki!)
„Még ma, érted Máté?” – kérdi Vincze.
„Nem tehetem” – mondja Bors – „Itt ez az óriási lehetőség és Milkóék számítanak ránk.”
„Milkóéket kihozzuk valahogy másképpen, Itt most rólad van szó, a neved és a személyleírásod benne van az újságokban, bárki felismerhet. Holnap rengetegen lesznek ezen az Istenverte vadászaton.”
„Ezt a kockázatot vállalnom kell.” Az önfeláldozó bolsevik, az egyszemélyes pártjában. Ha ő eltűnik, minden eltűnik. Vagy mégsem?
Úgy tűnik, Borsnak mindenképpen bizonyítania kell, valamit; hogy az ötletük jó, ezért Vincze és Bors elrohannak (ezek mindig rohannak) a bánya partfalához, ahol Dániel hasal. Vincze odaadja az újságot Dánielnek: „Veszélyes csapda!” – mondja Ede gondterhelten a kalapja alatt.

A falusi fogadó málló vakolatú udvara. (Mivel a kommunisták az elmúlt 13 évben az ellopott ingatlanok felújítására egy fillért sem fordítottak – biztos várták vissza az előző tulajdonosokat. De ugyanezt láthattuk a korabeli budapesti utcaképeken is.) Selmeczi eligazítja a hajtókat.

Már megint szirénázva jön a mentőautó. (Nem is feltűnő, hogy az elmúlt napokban ezen a környéken randalírozik egy lényegében üres, nem is dolgozó mentős autó! tessék mondani, nem hiányzik a létszámból senkinek a kocsi?) A bánya főbejárata. Parázs kiugrik, Hoffer parancsnok már rohan is hozzá. Bizony gyerekek, a szerelem sötét verem!
Azt mondja Parázs, hogy elvesztette tegnap az óráját az ebédosztásnál.
Arany volt? – kérdi a szerelmes kiscserkész.
Á, dehogy, honnan is lenne nekem aranyórám? (Majd, hogy elvigyék az oroszok?!) Édesapámtól emlék. – mondja Parázs.

Keresik, keresik; mindenki keresi, hajolgatnak. Parázs egy papírlapot dug az egyik csille kerekébe. Milkó is lehajol, kiveszi az írást.
Parázs felkiált: „Megvan!” Hogy kerülhetett oda? – érdeklődik a parancsnok. Biztos valaki megtalálta és itt dobta el. Köszönöm! És már ugrik is Hoffer nyakába, és ad neki egy puszit.
Hoffer, mint egy pincsikutya, rohan Parázs után. Parázs már ugrik is be a kocsiba.

A rabok sorakoznak. Mindenki frissen vasalt, hosszában csíkos, tiszta rabruhában, Horváth Jani a keresztben csíkos trikójában. Milkó hátraszól: Holnap reggel 6.30. Horváth Jani súgja Sípos úrnak: 6.30. Már várnám, hogy Sípos is súgná a mellette lévőnek, de hát harcedzett bolsik ezek; ismerik a konspiráció szabályait.

Selmeczi egyedül mulat a fogadó udvarán a kőasztalnál. Danászik magában, előtte üres fröccsös poharak.
Jön a postás (este!) Tiszteleg. „Selmeczi úr! Úgyis fel készül, nem vinné el a levelet a méltóságos úrnak?”
„De csak a rossz lába miatt.” Ott van az az ominózus Esti Kurír, amiben Borsok körözi, Selmeczi azonnal olvasni kezdi, a tekintete gondolkodóra vált.
A fogadós leül Selmeczi mellé. Mondja neki: „Ha van valami vad eladó, minden tételre vevője vagyok.” – Egy kis plusz jövedelem, ejnye-ejnye, Selmeczi úr! Micsoda korrupt és pénzéhes vagy! Végül is erről szólna a jelenet.
Selmeczi magába süpped: „1000 pengő!” – mondja, maga elé révedve.
Ezt jól csinálja! Darabja vagy párja?” – akarná egy viccel elütni a konfliktust a fogadós.
Bors Máté! Ezzel akarnak átszökni!” – révedezik Selmeczi.
Amiatt a pár vad miatt? Há,t az csak igazán nem törvénysértés?” – a vendéglős nem érti.
Selmeczi fölugrik, kicsit meginog: „8 fröccs volt!” (A szemét alkoholista Selmeczi! Nem elég, hogy piszkos áruló, még szenvedélybeteg is! A mocsok! De mi már tudjuk.)
Vendégem volt!” – nagylelkűsködik a fogadós.
Selmeczi elfogadja a meghívást, nem fizet. „Selmeczi úr hová siet?” – értetlenkedik a vendéglátó.
A csendőrségre!” – azért mégsem olyan részeg, hogy ne értené, mit kérdeznek. (Hát, csak nem minden faluban volt csendőrség a Horthy-rendszerben? Szent Isten! Hát ezért volt nagyobb a közbiztonság, mint ma!)
A csendőrségre? Amiatt a pár vad miatt?” Hú, lebuktam, gondolhatja a fogadós.
Be kell jelentenem a vadászatot.” Tereli el a szót Selmeczi. De mi már tudjuk, mit tervez.

A báró úr vadászháza. Végre új ruhát adtak a Báró úrra a kellékesek. Bevezeti Borsékat a szobába, bemutatja őket mindenkinek. Jó kedélyű társaság, urak és hölgyek vegyesen.
„Asztalhoz, asztalhoz!” – invitálja vendégeit báró Valdbot. Kezdődik a vacsora.

Ballaházy és Rhédey már megint sakkoznak. Rhédey zakóban, Ballaházy háziköntösben.
Csörög a telefon, Zita bárónő tipeg oda, miután előtte betolta a zsúrkocsit. Úgy látszik, a személyzet szabadnapos; mármint mindenki.
Évődő telefonbeszélgetés, kiderül, Dezső van a vonal túlsó végén. Nem ér rá, nem tud jönni, Rhédeyvel szeretne beszélni.
Rhédey arca felderül – megvan Bors. Egy erdész jelentette fel.

Valdbott báró magyar nótát énekel, mulat, a cigány húzza, a falon fent ugyanaz a címer, amit már a korábbiakban láttunk a hordókon. (spórolós kellékesek!) Bors sündörög, óvatosan odamegy Dánielhez. Dániel feláll, elnézést kér, de le kell feküdnie, mert állítólag annyira rossz a gyomra.
Selmeczi bejön, nagyon mutatni akarja az újságot, de a báró elzavarja. Tényleg! Hát nem látja, hogy itt az urak mulatnak? Ha meg akar valamit, miért nem mondja azonnal? De nem, ő még buta is. De látjuk, ott ül vele szemben az asztalnál Bors.

A Ballaházy palota. Mindenki ott van, aki a „sötét-oldalhoz” tartozik. Zita kérdezi Oszit, hogy van Cecília. „Köszönöm, most már rendben volna, de az a langyos savanyú tej teljesen elrontotta a gyomrát.” A bárónő már hallott ilyen természetes gyógymódról!
...na igen, de félóránként?” Értetlenkedik Oszkár.
Oszi telefonon intézkedik: egy század csendőrt állíttat össze. „Vigyázz! Riadó!” – vezényel ordítva a telefonba.
Már indulnak is, mindenki boldog! Ballaházy báró nem akar menni.

B.E: „Drágám, én a börzén sem szoktam személyesen megjelenni, pedig ott sokkal izgalmasabb dolgok vannak.” (Micsoda ingyenélő, élősködő tőkés ez a báró! Fúj! Bezzeg, mi kommunisták milyen dolgosok vagyunk!)
Z: „Voltaképpen a maga ötlete volt!
B.E: „Hát, ha minden ötletemet én magam valósítanám meg, akkor sosem volna időm újabb ötleteket kitalálni.
Z: „Ahogy gondolja, Elemér!” Búgja negédesen Zita. Itt halljuk először Ballaházy báró keresztnevét, most már tudjuk, innentől hiteles a névadásunk.

Kint a sötétben. Bors is meglógott a vacsoráról, – ezek szerint – mert már megint rohan. Ede várja. „Parázs vár. El akar búcsúzni tőled.
Virágzó gyümölcsfa, romantikusan megvilágítva, diszkréten a lombok között áttör a fény, már-már szentimentálisan – képeslapra való – csöpögős beállítás.
Természetesen, diszkrét szerelmi vallomások, ígéretek és kérések a jövőről, majd hosszú csók. (Ez a Bors! Ez a Bors! De legalább most kommunistával csókolózik!)
Villog a mentőautó fénykürtje. Tovább csókolóznak. Ismét fénykűrt. Parázs elrohan. (Itt mindenki, minden kommunista, mindig rohan.)
Bors hátrafordul, nem néz utána; nekidől a fának és rágyújt. Érzelem a köbön, szerelem a négyzeten! Van ennek a fiúnak lelke; hatalmas a szíve, mindenki belefér!

Kezdődik a vadászat; kisüsti pálinkával kínálgatják a vadászokat. Atyaúristen! Ezek az urak is kocavadászok! Egyiknek szabályosan fölfelé áll a szíjon a puskacsöve, a másiknak a hóna alatt előre, a harmadiknak lefelé. Bors sem szabályosan tartja, pedig ő állítólag volt is katona.
Jön a báró úr is, már messziről kiabálja, hogy aki szép nővel álmodott, annak sikeres lesz a vadászata, de aki vaddal, az ki se menjen. Bors mondja, hogy ő egy gyönyörű, barnaszemű lánnyal álmodott. (Ó, az a szerelem!) A báró úr szerint, akkor őzet fog lőni. Parázs, mint őz? Nem is rossz!

Az úton, teherautókon csendőrök. Egy egész hadsereg. Nyitott terepjáróban elől megy Dezső, Oszi és Rhédey báró.
Ők is az útszéli keresztnél állnak meg. Ez egy különös tájékozódási pont.
Távcsővel nézik a láncba felsorakozó vadászokat.
Oszi üvöltve vezényel. A süket is meghallaná, de a vadászok, azok bizony nem fogják.
„Megcsíptük Dezső!”

A bánya. Horváth Jani a sokat megélt csíkos izomtrikójában fúr. Milkó átveszi tőle a légkalapácsot. A robbantáshoz készülnek – mi már tudjuk – a megadott helyen.

Mennek a mezőn a vadászok, a hajtók dolgoznak.
„Le kéne rázni Selmeczit.” – mondja Ede.
„Nehéz lesz! Nagyon számít a 200 pengőjére!” – gondolkodik hangosan Bors.
Kezdődik a mészárlás, hullanak a vadak, madarak. Lövés, lövés hátán.
A csendőrök, és a nyomozók lopakodnak, kúsznak. Egy csendőr mászik fel a fára.
Az öreg báró meglát egy vaddisznót. „Imádkozz!” – mondja és lő. „Te is imádkozz!” – és megint lő, és megint talál.
Az egyik vadász-hölgy felkiált: „Fajdkakas!” – mert meglátta a csendőr sisak kakastollát a fán. Lő. A csendőr leesik.
Elszabadul a pokol! Mindenki lő mindenhová. A csendőrök pont a vadászokkal szembe kúsztak be! Nooooormáááális?
Te Máté, Mi ez?” – kérdi Dániel.
Ezt úgy nevezik, árulás!” – állapítja meg Bors.

Próbálnának meglógni, de Selmeczi Borsra veti magát: „Állj! Állj! Nem szöksz meg! Itt maradsz! Állj!” – de Bors lerúgja magáról Selmeczit. Befutnak az erdőbe.

Fentről, a hegyről rohan le Dezső és Oszi. Dezső üvölti: „Tüzet szüntess! Tüzet szüntess!” De tovább lő mindenki.
Oszi ér le hamarabb, meglátja, hogy éppen feléjük céloz a puskájával Selmeczi. Borsot akarná lelőni, hiszen arra menekültek el az imént. Oszi célok a pisztolyával, Selmeczi elesik, és legurul pár métert. Így jár minden áruló, elvtársak! Meghalt az áruló. Ámen, nyugodjon békében!
Vagy mégsem! Ne nyugodjon békében, hiszen nagyon kell rá haragudnunk, hogy 1000 pengőért volt képe a mi kitalált, sok történeti karakterből összegányolt, mű-hősünket!

Robbantás. Ezek szerint 6 óra 30 van.
A pizsamások berohannak, bent is robbantanak, maguk után beomlasztják az alagutat. Ügyes, hogy nem vágta őket földhöz a légnyomás?
Météék futnak vissza, de itt is csendőrök, ott is csendőrök. Beléjük ne fussanak! De nyugodjunk meg, nem fognak! Borsnak helyén van az esze, figyel mindenre és mindenhová!

Látják ám ezt föntről a mentőautó utasai. Irány, ki kell menteni őket. Árkon-bokron át rohan a mentőautó. A csendőröknek nem is furcsa, hogy hogyan is került ide ilyen gyorsan egy vöröskeresztes autó?
Örülnek: „Erre! Erre! Itt vannak a sebesültek.” Ajtó kivágódik menet közben és leüti a csendőrt. Piri néni vezet, nővér fityulában. Az autó jobb-kormányos; még. És a közlekedés is „jobbra hajts”. Legalább ebben hiteles a film.

A jobboldali közlekedést – ki más, mint – Bonaparte Napóleon vezette be, mint ahogy az ő általa alkotott törvénykönyvek, a mai napig alapműnek számítanak például a büntetőjogban és a polgári jogban is. Ő vezette be a jobb oldali közlekedést, aminek főként katonai indokai voltak és ez a forgalmi rend terjedt el fokozatosan, 100 év alatt egész Európában. Anglia persze direkt a baloldali közlekedésnél maradt – nem ám, ebben is utánozzák a franciákat. Magyarországon elég későn vezették be a „jobbra hajts, balra előzz!” – franciaországi szabályt.
1941. július 6-án lépet életbe a rendelet, Budapest és környéke kivételével. 10 perccel délután 5 előtt mindenkinek le kellett állnia az út bal oldalán, majd át kellett térni az út jobb oldalára, s ott állniuk 5 óráig. Így lépett hatályba a jobbra hajts!” Négy hónap alatt sikerült Pesten is az összes irányító- és jelzőberendezést, a Beszkárt villamossín-hálózatát, az autóbuszok ajtajait és a megállóhelyeit is átépíteni, átállítani. 1941. november 9-től lett a jobb oldali közlekedési rend a teljes országban általános. De ez a megjegyzés csak egy nem teljesen ide tartozó érdekesség.
A vasutat nem kellett átállítani, hiszen ott már 1855-től ez volt a szabály.

A mentőautó robog, Vince kinyitja a hátsó ajtót, Bors és Dániel beugrik a mozgásban lévő kocsiba. Majd arrébb, amikor már nem látják fürkésző tekintetek, egy nagy pocsolya közepén kiugranak. Micsoda kiváló gondolkodás és szervezés! Nehogy meglássák a lábnyomaikat! Ötletes, ügyes!

Valdbott báró nem ért semmit. Mi történt itt? Mi ez a káosz? Már ott is van Dezső, neki mondja: „Mi történt? Elvégre nem vagyunk az erdőben!

Az alagútban vagyunk. Szemből hirtelen megjelenik a három szökevény.
Öltözzetek át. Loptunk ruhákat (már megint ez a lopás) mert... Ezek vannak csak!
Ott van a film elejéről ismerősen, a báró ruhája és szalmakalapja is. A vendégek meglopták a vendéglátót, az eszme nevében. Sípos úr veszi fel a bárótól lopott ruházatot.

Rohan a mentőautó, szirénázik.
Te Atyaúristen! – mondja Rhédey – „Végem van!” Ő is hallotta a távolból a fegyverdörgést és rájött, hogy vér folyik.
Megállítsam? – kérdi egy csendőr tőle.
Marha! – engedjenek utat a sebesültjeinknek! – mondja felhős tekintettel a báró.

A Bormúzeumban vagyunk. Egy társaság mulatozik, mindenki szlovákul beszél, a határtól 2 kilométerre. Lehetségesez? Igen, sajnos lehet. Az unokaöcsém mondta nekem. Felsőregmec létezik a valóságban is. Alsóregmec színmagyar, Felsőregmec 1920-ban is tiszta szlovák volt.

Óvatosan, pohárral a kezükben belopakodnak a mulatozók közé. A tótok a magyar báró borát isszák.
Az egyik ember odamegy Dániel Edéhez, a filoszhoz. Valamit mond neki szlovákul, Ede szlovákul válaszol. A nyelvzseni!
Egy csinos, svájcisapkás nő odamegy Mátéhoz, valamit mond neki.
Bors válaszol neki – tótul. Nem is mondtad Máté, hogy tudsz szlovákul!
Ő rámutat az egyik nagy hordóra, amin szlovák nyelvű felirat van. Milyen gyorsan kipingálták a magyar pincét tót felirattal!
Már halljuk is az idézetet Dániel Ede fordításában, magyarul is:
„A vér csodás nedű. Szívünk poharának kelyhében, mint drága must buzog. Mint hullám, a testünkben szerteárad.” Ki mondta, nem tudom elolvasni a hordón lévő feliratot, olyan apró a betű. Ez az utolsó kép.
Főcím-zene.

Vége az VIII. résznek. Folyt. köv.

Akik Szlovákiának adták a báró úr pincéjét és ehhez a nevüket is adták:

Rendező: Fazekas Lajos
Írta: Markos Miklós
Irodalmi konzultáns: Fülöp János
Zene: Vujicsics Tihamér
Fényképezte: Dobay Sándor
Rendező asszisztensek: Oross Imre, Buzás Pál, Szemes Kati
Gyártásvezető: Dimény Tibor

I. rész: Szervezzünk anarchiát
II. rész: Szent Dimitrij éjszakája
III. rész: Vesztegzár a határon
IV. rész: Halló!... Központ!
V. rész: A futár
VI. rész A zsokékirály
VII. rész: Magdolnabál
VIII. rész: Borban a szabadság
IX. rész: Az attasé
X. rész: A papagáj akció
XI. rész: Camarada Matteó
XII. rész: Máté Evangéliuma
XIII. rész: Ujjé a Ligetben
XIV. rész: A különleges osztag
XV. rész: A győztesek

A bejegyzés trackback címe:

https://tuzok.blog.hu/api/trackback/id/tr91700775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2010.03.07. 12:03:44

"Felsőregmec létezik a valóságban is." Azt nem tudom mennyi a szlovák és mennyi a magyar ott, de az biztos, hogy Magyarországon van, és ott is volt. (Bocs, de ezt egyértelműen nem írtad le sehol.)

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2010.03.07. 12:06:32

"Gróf Klebelberg Kunó (1875-1932) a Horthy korszak – sőt talán a XX. század – egyik legtehetségesebb és leghatékonyabb oktatási minisztere"

Légy szíves tiszteld meg annyival, hogy leírod helyesen a nevét. KLEBELSBERG. (Jellemzően Klebersberg-nek szokták egyébként elírni.)

(Meg a szóvégi kettős t-idet is átnézhetnéd, sok helyen csak egyet írsz kettő helyet. Helyett. Érted? ;-))