1971_belyeg.jpgÉdesapám, bár a tanácson dolgozott, én mégis, 8-9 éves koromtól hittanra jártam. Elvileg ez úgy volt, hogy amikor a beiratkozás volt, – mindig édesanyám vitt el – a szüleimet megkérdezték, hogy beíratják-e a gyereket hittanra. A kérdés több mint költői volt; ha valaki „igennel” válaszolt, azonnal megpróbálták lebeszélni, hogy ne rontsa az iskola ateista propaganda (na jó: agitprop) statisztikáját. Sőt, az én iskolám igazgatónőjének férje – egy darabig, míg le nem bukott valami sikkasztásos ügyön – a megyei pártbizottság első titkára volt. Börtönbe nem ment, csak „más fontosabb beosztásba” helyezték. Volt valami gázolós ügy is, az áldozat meghalt, de ezt lehet, hogy nem ez a lény követte el. (Na, ezt az elvtársat sem csukták le.) (Papp elvtárs volt a neve? De ki tudja, annyian cserélték egymást, olyan kevés idő alatt.) Szóval ciki lett volna az igazgatónő elvtársnőnek, ha egyetlenegy hittanos is lett volna az iskolában.

Pedig volt, csak nem az iskolába járt a pap, hanem a gyerekek ennek vagy annak a templomnak a sekrestyéjébe. Több pap meg is ütötte ezért a bokáját. Figyelte őket az ÁEH (Állami Egyházügyi Hivatal) és a „bajszos-püspök” azonnal berendelte az irodájába a renitenskedő pap püspökét vagy kanonokját (esperesét?) [Hallottam, később még büszke is volt rá, mondván: „Az én előszobámban olyan jól megvannak a katolikusok, a protestánsok és a zsidók”.)

De mi azért csak jártunk – minden héten kétszer, 17.30-tól. A szünetekben a templom kertjében fociztunk; volt, amikor a papnövendékekkel. „Éber elvtárs” meg kint az utcán jegyzetelt; hányan vagyunk, milyen korúak, kiket lehet felismerni, milyen nevek hangzanak el? Kiknek a köl´kei járnak hittanra, van-e köztük vezető káder (ne adj´Isten, párttag)? A papok azt mondták, hogy ministránsok vagyunk, azért vagyunk a sekrestyében. Ők tudták, hogy tudjuk, hogy tudják. De csinálni nem mindig csináltak valamit.

Ezek nem mesék. A rendszerváltás után az egyik polgármesteri hivatal padlásán találtam egy ládát, amiben olyan iratok voltak, amikben a VB. titkár jelenti a pártbizottságnak: hányan voltak a húsvéti misén, hányan áldoztak, hány falusi tanító volt ott? (Hogy hányan áldoztak, csak úgy tudhatta, ha ő is bent volt a templomban!)

Aztán abbamaradt a hittan.

amennyeiatyaszeretminket.jpgApukámra rászóltak a tanácson, jobban tenné, ha tartózkodna a „klerikális reakciótól”.
Élni kell, munka kell, nem jártam tovább.
Pedig szerettem oda járni. Sosem felejtem el az öreg tisztelendő urat, Mosolygó atyát, aki később még gyerek hittankönyvet is írt. Talán „A mennyei Atya szeret minket”, ez volt a címe. Áldott jó lélek volt, több gyereke is pap lett.

Aztán 12-13 éves koromban szóltam, hogy nem akarok többet zeneiskolába járni, mert Úúúútálom! Pedig Vikár Béla bácsi, az igazgató aranyos bácsi volt, de ő nem tanított.
Jó – hangzott a válasz, – de valahová járni kell, hová szeretnél? Hittanra – volt a válasz és ettől kezdve hetente kétszer jártam.

Az iskolából többen is ott voltak, volt ismerős, jó volt a társaság. Ministráltunk, beszélgettünk a kispapokkal, búcsúkra jártunk; jól éreztük magunkat. Szerettem ezt a templomot, a mennyezeten a négy evangélista, az egyik beázva, a falakon a festmények elkopva, elkoszlodva, a felszerelési tárgyak régiek, a gyóntatószéken a sok használat kéznyomai

Történt egyszer, hogy ministrálás közben fel kellett valamiért mennem a karzatra, az orgonistához. Hátra mentem és jobbra föl a lépcsőn. A hőszigetelő függöny mögött jól elbújva, ott volt a történelem tanárnőm, a Léhman (Lehmann?) tanár néni. Köszöntem neki, hűvösen visszaköszönt.

Féltünk tőle. Hideg szigorú mosolya volt. Sohasem tudtuk egy-egy stiklinknek mi lesz a következménye. Az egyik osztálytársam – Tamás – egyszer, történelem óra előtt felírta a táblára – mert ő református hittanra járt – hogy „Kezdetben vala az Ige!”
Bejött a tanárnő. Ki volt? Tamás jelentkezett. Szerinted mi ez? Honnan való az idézet? – kérdezte. Tamás válaszolt: Tanárnő, így kezdődik a Biblia, ezek az első sorai. A tanárnő ránézett, és azt mondta neki: Nem Tamás, a Biblia első sorai úgy szólnak, hogy: Kezdetben teremté az Isten az eget és a földet.”
Felíratta vele a táblára a pontos szöveget, majd szólt neki: Most pedig töröld le!

Azt hittük, balhé lesz belőle, mint a WC-beli dohányzásokból. Nem lett, nem értettük miért.

uttoronyakkendo.jpgSzóval a függönynél tartottam. Ott a tanár néni, én meg beöltözve ministráns ruhába, és nincs rajtam úttörőnyakkendő. (Mert akkor, abban a hónapban valami hülye vállalta, hogy az iskola tanulói, mit tudom én hány hétig, hónapig, napi 24 órában úttörőnyakkendőben járnak. Na, most lebuktam! De azt is éreztem, valami itt nincs rendben. Rettegve vártam a következő történelem órát. Semmi! Illetve, egy valami mégis. Ettől kezdve, rengeteg külön feladatot kaptam és rendszeresen – nyilvánosan, az osztály előtt – elő kellett adnom 5-10 percben.

Be kellett adni a jelentkezésünket középiskolába. Halogattam, halogattam, nem mertem beadni. Én már ugyan tudtam, hová fogok menni, de féltem elmondani, mert már rám szólt egy-két tanárom, „renitens” vagyok, tudják, hittanra járok. Voltam a gimnáziumban, az Igazgató atyával elbeszélgettem, vittem az ajánlólevelet, a féléves bizonyítványomat, és pár héttel később megírták, hogy felvettek.

Húztam, halasztottam a jelentkezési lap beadását (a szüleim aktív közreműködésével), de aztán be kellett adni. Ment is azonnal a jelentés a pártbizottságra. Botrány!

Csak Léhman tanár néni mosolygott! Nem szólt semmit, addig hideg nézése, mosolyra váltott. Csak annyit mondott: Gratulálok! Az iskolába is megjött a felvételi értesítés. Jó iskola lesz, tudod én az angolkisasszonyokhoz jártam. Nem tudtam. Magán dolgokról akkor beszélgettünk először.

Később is többször láttam a templom belépő függönye mögött meghúzódva, többször a két gyönyörű lányával. Nálam idősebbek voltak, üdék, vékonyak és szép arcúak. (Úgy tudom, külföldre mentek férjhez.) Később párszor elmentem Húsvétkor meglocsolni őket a szomszédos Árpád utcába. Mindig úgy tudott rám nézni, azt éreztem, a tanítványának tart, büszke rám. Anyukám sokszor mondta, már nyugdíjas volt a tanárnő, de amikor találkoztak az utcán vagy a boltban, mindig rákérdezett, mi van velem.

A bejegyzés trackback címe:

https://tuzok.blog.hu/api/trackback/id/tr64635721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.