XV. rész: A győztesek Hú, én hogy unom már! Látszódik a dátumokon is, hogy a XIV. részt már elég régen írtam meg. Valahogy undorom van az egész sorozattól. Egyre kevesebb a humor benne és egyre több az agit-prop! Egy barátom elolvasta, amiket eddig írtam, és arra…

XIV. rész: A különleges osztag Jaj, már megint Parádi Gusztáv és Juhász Feri, azt hittem elbúcsúztunk tőlük az előző résszel, de nem. Este van, megint itt van az E 802 rendszámú katonai VW, este 10 óra van. A főhadnagy beszáll a kocsiba. Mindent előkészített? – kérdi. –…

Amit Kassa bombázásáról tudhatunk: Az első jelzések reggel érkeztek egy támadásról, amikor Rahó község közelében repülőgépes géppuskatámadás ért egy vonatot. Az eredmény 3 halott 6 sebesült. 13 órakor a Heringes mellé települt magyar légvédelmi figyelőpont észrevett 3…

XIII. rész: Ujjé a Ligetben Egy ponyvás német katonai dzsip megy az úton. VW jelzés van rajta, elöl is és oldalt is, a keréktárcsákon. Juhász Feri (Juhász Jácint – régen láttuk már), egy általunk korábbról már ismert kommunista vezeti, szakaszvezetői váll-lappal, katonai…

XII. rész: Máté Evangéliuma A budapesti 34. Eucharisztikus Világkongresszus emblémáját látjuk. Begördül egy vasúti szerelvény, a Kormányzó úr fogadja Eugenio Pacelli bíboros államtitkárt, pápai legátust, a későbbi XII. Pius pápát. A résztvevők többsége úgy gondolta:…

XI. rész: Camarada Matteó Abrakadabra! Hipp és hopp! Az előző részben még Bécsben voltunk, és most hirtelen Spanyolországban. Hogy a fiúk mit csináltak az elmúlt években, az a film végéig nem derül ki – na, ja; ilyen a konspiráció.Ez a rész, a már megismert kommunista…

X. rész: A papagáj akció A főcímzenét követően egy új dallamot hallhatunk a stáblista alatt, variációt a főtémára. Na, kik nem szerepeltek a korábbi részben? Kik hiányoztak a legjobban? Bizony-bizony! A mi drága Dezsőnk és Oszink. Piri néni és Vincze sem játszott ugyan, de…

IX. rész: Az attasé Előzőekben ott fejeztük be kirándulásunkat a kommunistákat gondozó elme-szociális intézményről szóló filmünkben, hogy éppen tótul tanultunk meg egy verset a csehszlovákiai, az igazságtalan, rabló jellegű trianoni-békediktátumkor elcsatolt alsóregmeci…

VIII. rész: Borban a szabadság Az előző részben a frakkos, [nekem erről Grósz Károly és híres, a számára, 1988-as amerikai útja miatt készített frakkja jut eszembe – valamint a tehén és a gatya szólás] csokornyakkendős elvtársak mosolyogva, integetve autóztak el báró…

VII. rész: Magdolnabál A helyesírás ellenőrző program nekem is jelezte aláhúzással, hogy a fenti címet nem szabad egybeírni, de mit csináljak, a filmben így szerepel, ezzel a helyesírással. A VI. rész úgy fejeződött be, hogy Bors Máté, a gusztustalan, spanyol-imitátor…

VI. rész Zsokékirály Az V. részben utolsó képe, hogy Bors Máté, egy ramaty kis autóban, a bőrkabátos Dániel Edével és Zita baronesse-szel elindulnak a déli demarkációs vonalról Pestre. Ehhez képest újdonság, hogy a VI. rész címe feliratában már azt találjuk: A Magyar…

V. rész A futár A IV. részben ott fejeztük be a történelemhamisítást, hogy Bors Máté, egy 18-as Steierben csókolózik a „kegyelmes úr” csinos, női futárjával, majd büszkén és boldogan kisétál a képből két vöröskatona között, derekán egy pisztolytáskával. Mi már…

IV. rész Halló! … Központ! A III. részben Borsékat a darnapusztai 4. számú egészségügyi elkülönítő fogolytábor kapujában hagytuk, amikor éppen fényképezkedtek, nagy boldogan, hiszen kiszabadultak. Ja, és közben kitört a tanácsköztársaság. Ekkor még Bors nem volt…

III. rész Vesztegzár a határon A II. részben Bors és csapata, tetőtől talpig beöltözve „fehér”, azaz orosz cári katonai egyenruhába, eléggé el nem ítélhető módon – eldobva vérrel megszentelt K.u.K. csukaszürke uniformisukat – cári sas nélküli vonatukon (jobban mondva,…

II. rész Szent Dimitrij éjszakája Ott hagytuk az előző részben hőseinket, hogy éppen nagy boldogan, ücsörögve egy pőre-kocsin, begördülnek Petrovo világszép városa pályaudvarára, amikor is egy cári tiszt és sok-sok katona fegyvert szegeznek rájuk és közben üvöltik:…

A győri székhelyű „Kisalföld” című napilap a Bors című – eredetileg 5 részesre tervezett – tv-film 5 db DVD-jével lepte meg előfizetőit. Ha olyan rendes vagy, hogy megrendelted, hát mi is rendesek leszünk veled, adunk neked ajándékot - gondolták. Csak azt nem értem, miért…