Már mindennek van világnapja. A víznek, a takarékosságnak, az AIDS-nek, a mellráknak, és még ki tudja minek. Van nemzetközi „Hello-nap” is, amikor mindenkinek, aki veled szemben jön, úgy kell köszönni, hogy „Hello!” De ki a fene gondolta volna, hogy november…

Három ügynök egyszerre látogat meg egy múzeumot. Közben észreveszik, hogy a hátsókerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat a múzeumnak. Az első (Béla): Megméri centivel a kerítést, felír néhány számot, majd kiböki:…

Mindig elővesz mindenki valamilyen kártyát. Itt a Kárpát-medencében a legdivatosabb a magyar-kártya. Szeretik Szlovákiában és szeretik Romániában is. Sőt, az a legjobb, ha a kettő kártyát össze tudjuk keverni: és elő lehet venni a náci-magyar kártyát. És akkor majd megint…

Ifjúságom egyik meghatározó könyve volt Lázár Ervin: A Masoko Köztársaság című könyve. (Kozmosz Könyvkiadó, Bp. 1981. Felelős kiadó: Szilvásy György igazgató [?] Fogy. ár: 25,-Ft) Egy varázs-világ bontakozik ki az oldalakon, ami jámbor, naiv és szeretetre méltó. Színesek,…

Nem is gondolhatta volna a bágyadt és fásult ifjúság, hogy eljön még az a kor, amikor minden kívánsága teljesül. - "Mit hozzak? Mire van szükséged? - Semmire! - Tényleg? - Tényleg, hagyjál, már! Nem kell semmi!" És lássatok csodát! Megjelent a boltok polcain a SEMMI.…

Mi ez az ötlet, honnan jött? A sufniból? Mert az spájzban már az oroszok vannak. Maga az ötlet a parlamentarizmus, a magyarországi parlamentarizmus arculcsapása. Megbukott a kormány, de még mindig ő akar diktálni és megadni a közélet témáját. Ha megbuktál menj el! „Aki…

Hányszor hallottam! Sőt, én is ismerek jó néhányat, aki napi imáiba foglalja. Tetszenek tudni: Ez az a karakter, aki semmire nem volt jó – de jó elvtárs – fölkaroljuk, beiskolázzuk. Elég nekünk, hogy jó elvtárs az elvtárs! ...  Az apja is jó elvtárs volt…

Kezdem megszokni GyF furcsa, enyhén elmebeteg, a feleléstől rettegő kisfiú tartását. Ha eltünne, még sajnálni is fogom - na azért nem nagyon. Nézem a szerelmesek vitatkozását, hallgatom a magabiztos kommentárokat, már mosolyogni sem tudok, csak keserű fintor van az arcomon. Egy…

És még alagútban is! Pedig se hegy, se völgy! Bevezetésként csodáljuk meg a kőröshegyi völgyhidat, az M7-es autópálya ragyogó ékkövét: A 88 méter magas völgyhíd 41,5 milliárdba került, és amelyről Tóta W.-től kezdve az Állami Számvevőszékig elég sokan megírták, hogy…

Médinhángöri

Címkék: a magyar barom

2008.08.19. 18:35

És a napiszar.oldal.info kommentjeiből egy-két gyönygyszem: Ezen bejön a privát gold? A privát mosoda-csatorna biztosan… mennyi egy ilyen? Hát ez már itt is vólt régebben ha jól emlékszem. csúcstechnológia még látszik a múlt heti pörkölt az aljában akkor ezzel tuti…

Régen úgy hívták, a SZIG, („Drága kis szigem!” – bródyjános) meg úgy is hívták, hogy flepni; mármint az „én időmben”. Mert nekem is volt időm, bizony ám! Volt nekem olyan is, amibe a 2. oldalon, nagy betűkkel az volt beleírva, hogy: A Magyar…

Azt tanították nekem régen, hogy: Itt élned, halnod kell! De mi van akkor, ha már nem akarok, se halni, se – főként – élni itt?És mi van akkor, ha nem tudok itt sem élni, sem halni? Olvasom a blogozz.com egy bloggerét, illetve egy kommentet: iszony volt. Görcsbe rándult még…

Volt már Róma a világ ura, aztán Bizánc lett a második-Róma, és később Moszkva mondta magáról, hogy ő a harmadik-Róma. De hirdette már ezt magáról Berlin is, és Washington is. Mindenki Róma akar lenni. A legújabb Róma Strasbourg akar lenni, ja és Brüsszel.Aktualizálhatjuk a…

Életét vesztette egy férfi, amikor hétfőn az éjszakai órákban Kesznyétenen két társával bemászott egy kertbe, hogy uborkát lopjon, és eközben érte őket áramütés.A Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának tájékoztatása szerint a kertet már több…

És csak nézek, csak nézek, és bambulok, és nem értem, nem hiszem el! Ilyet lehet mondani, nyilvánosan, televízióban?És nekem már az sem segít, hogy Osztojkán Béla, a hét költője. „Az ördög angyalosból”, tényleg jó, de kit érdekel. Felhúztam magam. Dühös…

süti beállítások módosítása