Nem is gondolhatta volna a bágyadt és fásult ifjúság, hogy eljön még az a kor, amikor minden kívánsága teljesül.

- "Mit hozzak? Mire van szükséged?
- Semmire!
- Tényleg?
- Tényleg, hagyjál, már! Nem kell semmi!"

És lássatok csodát! Megjelent a boltok polcain a SEMMI. Hogy legyen egy kis bukéja is, hát persze hogy angolul: NOTHING. Pedig ez igazi MAGYAR semmi.

Hölgyeim és Uraim! 

 

A „titkos” szó ellenszenves egy szabad és nyílt társadalomban.

Népünk örökletesen és történelmileg ellenzi a titkos eskükkel létrejött titkos társaságokat és titkos eljárásokat.

Ellenszegülünk a világ egy monolitikus és szégyenteljes összeesküvésének, amely kizárólag titkolt eszközökön alapul, hogy befolyását növelje.

Kiszely István Nem friss hír, de egy újszülöttnek minden vicc új.


Kiszely István, jeles magyarság-kutató volt az Erdélyi Napló-esték sorozat árpilis havi meghívottja.
Az
előadás nagy közönségsiker volt, amelynek szerkesztett, rövidített változatát olvashatjátok alább, az Erdélyi Napló nyomán.

 

Ki kell ábrándítanom önöket, mert én nem vagyok történész. Biológus, orvosember vagyok. Soha nem akartam a magyar őstörténettel foglalkozni. Nagy alapkutatásom az volt, hogy az alany a múltat hozzuk össze a jelennel. (túzok: tudom, ennek a mondatnak nem sok értelme van, de így jelent meg, sajnos. Valamit rosszul írtak.) A csontkémia, a csontpatológia alapján a csontból meg kellett állapítani, hogy hány éves, milyen betegsége volt, milyen vércsoportba tartozott. Később a nagy mitokondriális DNS kutatást végeztük egy jelentős nemzetközi kutatócsoporttal.

A Magyar Nemzetben megjelent jegyzet, aminek teljes szellemiségével egyetértek, ezért is tettem fel az oldalamra.

Na, most kéne elhatárolósdit játszani. Hogy Gyurcsány miért nem tiltakozott, az esemény moderátora miért nem szólt semmit, amikor Iványi Gábor a Turult dülledt szemű tojószárnyasnak nevezte. De ugye nem a mi műfajunk az ilyen határolósdi. S a helyzethez is méltatlan lenne.

Iványi Gábor, abszolutóriumig jutott metodista lelkész megsértett minden magyart a Parlament előtt. Egy szuverén államban súlyos következményekkel járna az ország nemzeti jelképének nyílt becsmérlése, de ez itt valami más. Más kor, más hely. Téren és időn kívül élünk, levert forradalmak után, s a naptár állandóan 1957-et mutat.

Mi ez az ötlet, honnan jött? A sufniból? Mert az spájzban már az oroszok vannak. Maga az ötlet a parlamentarizmus, a magyarországi parlamentarizmus arculcsapása.
Megbukott a kormány, de még mindig ő akar diktálni és megadni a közélet témáját.
Ha megbuktál menj el! „Aki elmegy, az legyen vidám!”
Nem „Viszlát Iván!”, hanem Viszlát Feri-bohóc! Régóta mondom - ezen a blogon is - Feri-bohóc alkalmatlan és méltatlan az ország vezetésére.
Ez az agymenése a legújabb bizonyíték erre az állításomra.

Olvasok ugyanis egy blogot, és rémüldözök az ötletétől. Javaslatok a szakértői kormány összetételére: (az eredeti helyesírást megőriztem!)

Hányszor hallottam! Sőt, én is ismerek jó néhányat, aki napi imáiba foglalja.
Tetszenek tudni:
Ez az a karakter, aki semmire nem volt jó – de jó elvtárs – fölkaroljuk, beiskolázzuk. Elég nekünk, hogy jó elvtárs az elvtárs! ...

Kezdem megszokni GyF furcsa, enyhén elmebeteg, a feleléstől rettegő kisfiú tartását.

Ha eltünne, még sajnálni is fogom - na azért nem nagyon.

Nézem a szerelmesek vitatkozását, hallgatom a magabiztos kommentárokat, már mosolyogni sem tudok, csak keserű fintor van az arcomon.

Egy dolgot viszont nem értek. Ha ennek a figurának "mondandója" van, miért mindig az Atv-be rohan előadni?
Eddig úgy tudtam az Mtv a köztévé. Miért egy kereskedelmi csatornát kell használnia? Ráadásul, miért pont az Atv-t?

Ki érti ezt.

Harry Lorayne (1926-)

Címkék: a nap mondása

2008.08.31. 09:19

„Sokan vannak, akik azt hiszik, értenek valamihez, pedig még az alapokkal is problémáik vannak.
Ők azok, akik nem tudják, hogy nem tudják.
Ők a legveszélyesebb igazsághirdetők és világjobbítók.”

 

Charles de Gaulle (1890-1970)

Címkék: a nap mondása

2008.08.24. 16:16

chasdg.jpg

„En France, la gauche trahit l’Etat et la droite trahit la Nation.”

[Franciaországban a baloldal elárulja az államot, a jobboldal pedig a nemzetet.]

 

 

kennedy_jf.jpg„Amikor elnök lettem, leginkább az lepett meg, hogy a dolgok tényleg olyan rosszul állnak, mint ahogy előtte mondtuk.”

 

John Cecil Masterman (1891-1977)

Címkék: a nap mondása

2008.08.23. 21:26

 

masterman_j_c.jpg„A határozatlan emberek gyakran jelszavakkal és idézetekkel próbálják nyugtatni magukat.
A hírességek és nagy gondolkodók
ex cathedra kijelentéseiben van valami hamis bizonyosság, ami a helyes döntés meleg érzését kelti az ingadozó lélekben.”

image001.jpgÉs még alagútban is! Pedig se hegy, se völgy!
Bevezetésként csodáljuk meg a kőröshegyi völgyhidat, az M7-es autópálya ragyogó ékkövét:
A 88 méter magas völgyhíd 41,5 milliárdba került, és amelyről Tóta W.-től kezdve az Állami Számvevőszékig elég sokan megírták, hogy felesleges volt megépíteni. Nos, erre a kormányzati reakció annyi volt, hogy elemzik a jelentést, és hogy ÁSZ kritikájában nem szerepel törvénysértés.

Kodály Zoltán (1882-1967)

Címkék: a nap mondása

2008.08.22. 08:30

kodaly_zoltan.jpg„Kultúrát nem lehet örökölni.
Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék, újra meg újra meg nem szerzi magának.
Csak az a mienk igazán, amiért megdolgoztunk, esetleg megszenvedtünk.”

Jean Yanne (1933-2003)

Címkék: a nap mondása

2008.08.21. 07:18

yanne_jean.jpg„Az, hogy rasszista vagyok, Rouget de Lisle-nek köszönhető, mert amikor kicsi voltam, az iskolában azt tanították nekem, hogy ezeknek a külvárosainkat elözönlő mocskos külföldieknek el kell vágni a torkát, és rút vérükkel kell öntözni a határt…”

[Si je suis raciste, c’est à cause de Rouget de Lisle, parce que moi, quand j’étais petit, à l’école on m’a appris que les saloperies d’étragers qui venaient dans nos banlieues il fallait les égorger et arroser nos sillons de sang impur…]

 

horthy1.jpgKárolyiék, Kun Béláék nemzetzüllesztő, hadseregünket a mai Szekeres Imrék elődeiként szétverő hazaáruló, Trianont eredményező politikája után, akárcsak második honalapítónknak, IV. Béla királynak, mindent újra fel kellett építenie: hadsereget, csonka hazát, nemzeti összetartozást, jövőben való hitet s nemzeti önbecsülést. Emlékezzünk hazánk kormányzójára, vitéz nagybányai Horthy Miklósra!

Louis Jouvet (1887-1951)

Címkék: a nap mondása

2008.08.20. 09:12

jouvet_louis.jpg„Ha a katonai adminisztráció rendesen végezte volna a munkáját, nem lenne Ismeretlen Katona.”

[Si l’administration militaire faisait correctement son travail, il n’y aurait pas de Soldat Inconnu.]

 

Médinhángöri

Címkék: a magyar barom

2008.08.19. 18:35

jupiszi.jpgÉs a napiszar.oldal.info kommentjeiből egy-két gyönygyszem:

  1. Ezen bejön a privát gold?
  2. A privát mosoda-csatorna biztosan…
  3. mennyi egy ilyen?

François Cavanna (1923-)

Címkék: a nap mondása

2008.08.19. 08:07

francois_cavanna.jpg„Ha egy szilárd halmazállapotú anyagot hevíteni kezdünk, folyékonnyá válik. Ha egy folyadékot hevítünk, az gázzá válik. Konklúzió: a természet nem tudja, mit is akar.”

[Si nous chaoffons un solide. il devient un liquide. Si nous chaffons un liquide, il devient un gaz. Conclusion: la nature ne sait pas ce qu’elle veut.]

 

Michel Audiard (1920-1985)

Címkék: a nap mondása

2008.08.18. 08:36

 

 

audiard_michel.jpg„Úriember az, aki képes leírni Sophia Lorent kézmozdulatok nélkül.”

[Un gentleman est quelqu’un qui est capable de décrire Sophia Loren sans faire de gestes.]

 

Nagy Dominika (1992-)

Címkék: a nap mondása

2008.08.17. 08:17

save2.JPG„A halál nem egy humánus dolog!”

Eugène Labiche (1815-1888)

Címkék: a nap mondása

2008.08.17. 07:23

labiche_eugene.jpg„Nem azért, hogy dicsekedjek, de rohadt meleg van.”

[Ce n’est pas pour me vanter, mais il fait rudement chaud.]

 

Blaise Pascal (1623-1662)

Címkék: a nap mondása

2008.08.15. 08:43

blaise_pascal.jpg„Ha az emberek tudnák, hogy miket mondanak róluk mások, négy barát sem lenne a világon.”

[Si tous les hommes savaient ce qu’ils disent les uns des autres, il n’y aurait pas quatre amis dans le monde.]

 

Edgar Cayce (1877–1945)

Címkék: a nap mondása

2008.08.11. 08:08

cayce_edgar.jpg„Minden napot úgy élj, hogy belenézhess bárki szemébe, és azt mondhasd, menj a pokolba!”

(#1739-6)

 

horatius.jpg„Nem lelket, csak eget vált az, ki a tengeren elfut.”

 

[Caelum, non animum mutant, qui trans mare currant.]
Levelek, I. 11. 27.

Coluche (1944-1986)

Címkék: a nap mondása

2008.08.09. 08:16

coluche.jpg„A ’14-18-as háborúban egy civil áldozat jutott tíz halott katonára. A ’39-45-ben: egy civil jutott egy elesett katonára. Vietnam: száz civil egy katonára. Lépjen be a hadseregbe! A következő háborút csak a katonák fogják túlélni.”

[La guerre de 14-18 avait fait un civil tué pour dix militaires. 39-35: un civil pour un militaire. Viêtnam: cent civils pour un militaire. Engagez-vous! Pour la prochaine, seuls les militaires seront survivants.]

 

süti beállítások módosítása