Egy szemfüles olvasó észrevette: elírtam, elgépeltem az általam nagyon tisztelt Zrínyi Miklós gróf Szigeti Veszedelmének címlapján is olvasható jelmondatot, amiről azt írja, az a Zrínyi-család jelmondata volt.
Azon a Szigeti Veszedelmen, amit először életemben megvásároltam, rajta volt a költő arcképe rézmetszetben és azon ez a jelmondat volt: Nemo Me Inpune Lacesset. (Büntetlenül senki sem bánthat engem).
Érdekesség: ez egyben az 1340-ben alapított skót Bogáncs-rend (The Order of the Thistle) jelmondata is (Merthogy Skócia beceneve: Land of the Thistle).

A Sors Bona Nihil Aliud a szigetvári hős arcképén jelenik meg és utána az Adriai Tengernek Syrénáin. Gondoltam én, ez az ifj. Zrínyi jelmondata. Az irodalom könyvekben is ez a kép volt.
Tovább használta? Ezek szerint a dédunoka a címlapra a dédapja jelmondatát írta fel? Nem csoda! Talán így kívánt tisztelegni őse, egy törökverő magyar hős emléke előtt. De, amíg ezt írtam, találtam még egy képet az én Zrínyimről. Nem a kirohanósról, a költő-hadvezérről, – igaz későbbi – de ott már megint a Sors Bona Nihil Aliud jelmondat szerepel. Ki érti ezt - utána néztem.

Bár az én első Szigeti Veszedelem példányom, Szabó Ferenc szerkesztő szerint is, egy kiherélt változat, de én mégis ezzel találkoztam először életemben. (Szépirodalmi Kiadó Bp. 1972.) Azóta Hál´Istennek megjelent, az Európa Könyvkiadónál, az Olcsó Diákkönyvtár sorozatban 2003-ban a teljes verzió is.

Szóval, én a jelmondatot, a tudatomban, az agyamban a Szigeti Veszedelemhez és ennek írójához kötöttem, hiszen a középiskolás irodalomkönyvben is ez a kép szerepelt. Egy vitéz, egy hajó és sok-sok felirat. Bár arra is gondolhattam volna, hogy a család minden férfitagja újra és újra privát jelmondatot választott. Gondolkodóba estem.

De számomra mégsem ez a kérdés.
Miért pont a: Jó Sors Semmi Más az oldal alcíme, a jelmondata, a logója, a címere?
Azért választottam, mert a mai történelmi-politikai helyzetre is Zrínyit látom megoldásnak; mert az ő élete, munkássága, sorsa beszédes, számomra sokat mond.
Mert az én Zrínyim egy kivételes egyéniség – egy jó magyar! Egy olyan magyar, aki tett a Hazájáért, lerakott valamit az asztalra. Nem csak beült a szalonjába, a barátai, a nádor, a püspök, a várkapitány, a sógora, komája, jó barátja mellé és csak pofázott, pofázott; vagy nem menekült el Bajorországba és onnan beszélt vissza jól sikerült pamfletjeivel, hogy mit kell itthon csinálni.

Mondom mindezt annak ellenére, hogy az előbbi mondataimon sokan felhördültek. „Mi az, hogy jó magyar ember? Olyan buta vagy, azt sem tudod, hogy Zrínyi horvát volt? Hülye nagy-magyar, mély-magyar, náci köcsög-barom-fasiszta-állat! Van neked egyáltalán érettségid?”

Igen! Így is fel lehet fogni.
Magyar az, akinek az apja, anyja magyar, az ősei is magyarok.
Tehát nem zsidó, sváb, tót, oláh, rác. Igen, aki kizárólag ilyen ősökkel büszkélkedhet, az boldog lehet! Vajon hányan vannak ma ilyenek? Boldogok lehetnek és egyben szerencsétlenek, mert nincs meg bennük a teljes testi-szellemi kitekintés.

Nem tudom mikor, a 20-as 30-as években a pesti aszfalton kialakult egy vita. Újságokban is írtak róla. Komoly emberek, prominensek vitatkoztak erről. Az volt a címe: „Ki a magyar?” Szerintem Bartók adta a legjobb választ. Magyar az, aki magyarnak érzi magát.
Tehát mindenki? Á, dehogy, nem ezt mondja szerintem a definíció.
Magyar az, aki tudja, ismeri a magyarságot, érti és érzi a nyelvet; otthonosan, életvitelszerűen mozog a magyar kultúrában, valamint elfogadja a magyar történelem által feltett kérdéseket, és amikre nemzeti érdekű választ akar adni.
Juhász Gyula mondta: Magyar az, akinek fáj Trianon.
Nem kizárólag az, aki ordít, meg jajong, meg retteg – akinek FÁJ. És a fájdalom a szívünkben, mélyen, a lelkünkben van.
Ez túl egoista?
És a többi nép? Akik itt laknak körülöttünk?
Azokkal a gondokkal, kérdésekkel foglalkozzanak azok a népek. Én hajlandó lennék velük leülni, megbeszélni, de itt 300 éve nincs és elképzelhetetlen párbeszéd; itt csak monológok és kivégzések, lefejezések vannak. Délvidék 1848, Erdély 1945, Szlovákia 1945. És még lehetne sorolni, de nem erről akartam írni.

Amíg mindkét félben nincs dialógusra való hajlam, felesleges fecsérelni is az időt és az energiát; lásd: szlovák-magyar történelmi vegyes bizottságot, ami a süketek-párbeszédének szinonimája lett az elmúlt években. Ugyanis a dialógus szótöve a DI: Ez azt jelenti: kettő.
(Hülye vicc, de erről jutott eszembe. Grün megkérdezi Kohnt: Megkérted már a szép Sára kezét? Igen, 50%-ban. Ezt hogy érted? Hát, úgy hogy én már elmondtam amit akarok, már csak neki kell velem egyetértenie.)

Tényleg, csak a történelem oldja majd fel a problémákat. Vagy így, vagy úgy, de feloldja. Nincs a történelemben 50%!
Az új tudományos nézetek soha nem úgy győzedelmeskednek, hogy a régi nézeteket vallók belátják tévedéseiket, hanem úgy, hogy a régi nézeteket vallók kihalnak. (Newton) [Ez olyan kerek mondás, hogy akár én is kitalálhattam volna – kár hogy nem így van. Persze Newtonnak több ideje volt bölcsességeket faragni.] Sértődöttségek, sértések, hamisítások, csúsztatások, kitelepítések, háborúk után, nagyon nehéz a baráti hang.

De, mi köze ehhez szegény Zrínyi Miklósnak?
Igen, nagyra becsülöm Zrínyi Miklóst. Az ifjabbikat, a grófot, a magyart, a költőt és a hadvezért! Hogy mondjam el? Azért tudni kell róla pár adatot, hogy megértsd, mire gondolok.
Egy kis lexikális ismeret nem árthat:

Honnan jönnek a Zrínyiek?

Dédapja a szigetvári hős, egy ügyes ember.
Valamikor 1508 körül született és Szigetvárott halt hősi halált 1566. szeptember 8-án.
Már az ő apja is – György – beilleszkedik a magyar, a magyar főnemesi társadalomba. Gazdag, tehetős család, Horvátországban nem lehet őket kikerülni. Pláne, hogy közeleg a török. Az utódai is ugyanezt az utat járják.
Mondhatja ma bárki, így nem volt nehéz; egy Krőzus megengedheti a honvédelem luxusát.
De nem ez volt jellemző a XVI-XVII. század magyar főnemességére. Ők elsősorban a királyhoz voltak hűek – némely „ritka, kivételes esetben” a zsebükhöz. De valahogy az a lenyakazás, úgy látom elegendő visszatartó erő volt. Vagy volt ebben hűség és elv is? Szerintem igen. Tény, hogy a család a mai Zrin nevű, horvát településről származott (nem szerb és nem jugoszláv – ilyet is olvastam már; undorító: Zrínyi Miklós a jugoszláv hős, pffff).
Tény, hogy már korábban is nagybirtokosok, főnemesek voltak. A Magyar Királytól mindenféle titulust, rangot kaptak, de ez nem egy XVI. századi „Kulcsár-ügy”. Ezek a bárók, hercegek, grófok a rangért valamit le is kellett, hogy rakjanak az asztalra, mert ha nem - balhé volt.
A Zrínyiek nem sokat raktak le, csekélységeket; csak a birtokaik teljes jövedelmét, az ott lakók életét, biztonságát és hozzá bónusznak a saját vérüket.
Kit érdekel csávó? Ki nem tojik bele, hogy húz fölfelé a török?
Valahogy ők nem voltak ilyen impotensek, tudták mi a kötelességük, és mivel tartoznak a Hazának és a királynak (aki akár elmebeteg is lehetett - a stallum volt a lényeg)! Nem sokat tettek le kedves komenista barátom – szerinted? Ma ki tenné le ennek legalább a felét; amiben a sajátja és a családja vére is benne van?

Nem csoda, a szigetvári hős, a későbbi horvát bán, főtárnokmester lett. [Azaz, mai értelemben: Ő volt a pénzügyminiszter, a Nemzeti Bank elnöke, a Parlament Pénzügyi Bizottsága, és az ÁSZ elnöke, egy személyben.]
Valamit azért mégis tudhattak ezek a Habsburgok! Ha más nem is, azt tudták, hogy aki dolgozik – azt meg kell fizetni. És sejtették, ki az, aki a bizalomra rászolgál. És ezek után nyugodtan mondhatták: Te csak házasodj, Boldog Ausztria!

Lehet fintorogni és mindenfajta egalitáriánus eszmét előszedni arról, hogy a nemesség milyen lanyha, buta, korrupt volt és csak meg akart élni a vagyonából és csak jól akart élni, és hogy nyúzta a népet. Bár tény, hogy a Zrínyi-család vagyona jelentős részben abból a házasságból származott, amit György fia Miklós, a szigetvári hős kötött – elvette ugyanis feleségül Frangepán Katalint, az ország egyik zászlósurának leányát – de a címhez, a ranghoz és a vagyonhoz, – akkor még – kötelezettségek is járultak. S, ki tudja miért, ezt is tudták a főnemesek. Milyen csuda ez! Benősült, vagyont szerzett (eddig csak a neve és a bátorsága volt) most már megvolt minden ahhoz, hogy kibontakozzon, ki is valójában a horvát bán.

Olyat is olvastam a (szerencsére csak az elmúlt évtizedekből származó történelem könyvekben), hogy ezek a népnyúzó, undorító, élősködő nemesek csak azért mentek harcba a török ellen, mert a saját megélhetésüket és vagyonukat akarták megvédeni. Erre a révaijózsefes hozzáállásra nem tudok mit mondani. Csak azt, amit anyukájuk nem mondott ezeknek a félművelt férgeknek: szégyelld magad, kisfiam! Az ős, a szigetvári hős is folyamatosan harcolt. 1529-ben részt vett a török által ostromlott Bécs védelmében, (kár volt, bár mára a törökök már elfoglalták volna talán Bécset és a Szt. István dómon félhold lenne) de nem csak itt, 1542-ben Somló, 1556-ban Kostajnica váránál, majd Babocsánál is fényes győzelmet aratott. Ezért is kapja meg 1546-ban királyi adományként a Muraközt, Csáktornya székhellyel. Ezzel is tovább bővíti családja vagyonát és hatalmát.
II. Szulejmán, (Szulimán, Soliman) a hódító szultán 1566-ban egy, a törökök által százezresnek mondott hadával, ostrom alá vette Szigetvárt, amit csak kb. 2500 ember védett. Irány Bécs! Lengjen az igaz hit lobogója egész Európában! Ismeretlen okból, pont az ostrom előtti hónapban csökkentették le a magyar lovasság létszámát 800-ról 400-ra. Ezek Bécsben tudtak valamit? Augusztus 9-től három héten át, folyamatosan tartott az ostrom. A védők létszáma 600 főre olvadt és végül a belső várba szorultak.
Zrínyi várta-várta a felmentő seregeket (lsd. Egri csillagok) de azok csak nem akartak jönni. Inkább a Kisalföldön rabolgattak, az könnyebb volt.
Közben a romhalmaz (a „vár”) védhetetlenné vált, mert azon kívül, hogy már nem voltak falak, a vizes árkok és a várat védő mocsarak is kiszáradtak a nyári nap melegétől. Ezért egy ebben a korban bevett taktikát alkalmazva, a meglepetést ötvözve az erővel, kb. 300 fős védőseregével kitört és hősi halált halt. Dobó nem csinált ilyet, viszont Ő is többször ki-kicsapott az egri várból.
Ezt a szellemet, kitartást és elkötelezettséget örökölte a dédunoka, az ifjú Zrínyi, a költő, aki 1620. május 1-én született Ozaly várában.
Apja, Zrínyi György horvát bán 1626-ban már meghalt, ezért, hogy a bán családjának utóda nehogy elvesszen, a fiú gyámja Pázmány Péter – a hercegprímás lett. Ő a későbbi az ellenreformáció vezéralakja.

A mi Zrínyink 1628-ban főlovászmesteri címet kap. (Még csak 8 éves, de tudják milyen vér csorog az ereiben.) Majd még ugyanezen évben a jezsuiták grazi, később a bécsi és nagyszombati kollégiumában folytatja tanulmányait. 1635-ben, Pázmány javaslatára, nyolc hónapra Itáliába utazik. „Tanuljon az a büdös kölök!”
A családi birtokon öccsével megosztoztak: Miklós a Muravidéket, Péter a tengermelléki földeket kapta. Lesz egy horvát és lesz egy magyar a családban. Miklós a magyar, öccse a horvát költő lesz; a Zrínyiászt is Péter fordította le magyarról horvátra. (Pétert 1671-ben Bécsújhelyen, összeesküvés vádjával kivégzik, milyen meglepő!)

A mi Zrínyink 1642-44-ben, a 30 éves háborúban, a svéd és az erdélyi csapatok ellen harcol; Sziléziában, Morvaországban és a Felvidéken. 1646-ban tábornok és horvát főkapitány lesz; Zala megye főispánja, 1648-től horvát bán.
Csáktornyai udvara politikai és társadalmi központ, kapcsolatot tart Erdéllyel, Velencével.
Könyvtárát Velencéből szerzi be, amelyet bármely európai intellektuel megirigyelne. Érdeklődése főként a történelemre és az összefüggésekre terjedt ki.

Harcol, gondolkodik és lát. És el is mondja a barátainak, amit lát és amire rájött. De Bécs ezt nem nézi jó szemmel – le kell törni az ifjú Zrínyi szarvát!
Mi az, hogy nemzetben akar gondolkodni, amikor neki a monarchiában kell gondolkodnia!
Pedig nem csinál semmit, csak a végvári rendszer fejlesztésén dolgozik. Nem a saját váraién, a rendszerén. Fő célja a török kiűzése, ezért is építi 1661-től a török által megszállt területen, Kanizsával szemben Új-Zrínyivárat. Lehet, hogy az is benne volt, bosszantani akarta a nagyhatalmú Köprili Amedet, a kanizsai béget, aki keresztül-kasul rabolta, fosztogatta, gyalázta az országot, egész fel Nyitráig és Léváig.
Talán az elsők között van, aki arra gondol, a Hazát egy nemzeti királyággal könnyebb megvédeni – Bécs meg sem akarja érteni a magyar problémát, a magyarok problémáját, neki az a jó, minél többen halunk meg, az ő, a Nyugat nyugalmának védelmében. Addig sem megy tovább a török, amíg itt randalírozik!.
Úgy döntött 1655-ben, hogy megpályázza a nádori tisztséget, hiszen akkor többet tehetne.
Nem ő nyert, Wesselényi Ferenc a nyerő (szegény család, lesz még baja később).
Viszont, ennek ellenére,1663-ban Wesselényi nádorral és Nádasdy Ferenc országbíróval szövetséglevelet írt alá, ezután I. Lipót magyar főparancsnokká tette, de hatáskörét hamar felfüggesztik.

1664. január-februárban vezeti híres téli hadjáratát – az akkori hadtudomány szerint lehetetlen vállalkozás során kihasználta, hogy a törökök nem szerettek télen mozogni. 20 ezer fős seregével 240 kilométerre hatolt be török területre, felégette a törökök utánpótlását szolgáló eszéki Dráva-hidat, ezzel is előkészítve a tavaszi háborút.
Sikerére Európa-szerte felfigyeltek, és a Magyar Marsnak nevezték.
A Téli Hadjáratát azóta is oktatják a West Point-on.
Áprilisban Kanizsa ostromához kezdett, de a bécsi Haditanács a nagyvezír közeledtének hírére visszarendelte, sőt júniusban a császári hadak passzivitása miatt Új-Zrínyivár is elesett. Augusztusban a szövetséges csapatok hatalmas diadalt arattak a szentgotthárdi csatában, de az ezt követő vasvári béke olyan béke volt, ami szörnyűbb volt, mint egy vereség.
Bécs csak a saját érdekeit nézte, és nem volt hajlandó a legkisebb mértékben sem kihasználni a csatanyerés lehetőségeit. Bécs volt az „Óvatos Duhaj”. Amíg én jól vagyok, mit érdekel engem, ha megdöglesz. [És még kérdezzék meg tőlem, miért nem vagyok Habsburg-párti legitimista!]

A csalódott Zrínyi, akit közben, viccből, vagy talán igen is megfontoltan, a magyarországi főparancsnokságról is leváltottak, új terveket dolgozott ki. Újjá akarta alkotni a Magyar Királyságot, Magyarországot.
És a legrosszabb amerikai filmben sem lehetne másként; amikor van ember, van terv, van anyagi lehetőség: 1664. november 18-án a kursaneci erdőben vadászva egy vadkan halálosan megsebesítette. És ebbe a sebbe halt bel.
Mindenki ismeri a szólást – a bécsi udvar által felbérelt vadkan ölte meg.
Természetesen ezt a blődlit, egy többszörös csatanyertes hadvezér, egy potentát, ilyen szerencsétlen halálát, a közvélemény nem tudta elfogadni. És a mai napig nem tudja elfogadni. Teljesen egyértelmű a körülményekből, hogy az a vadkan nem egy vadkan volt. A mai napig élnek összeesküvés-elméletek, és mi – magyar érzelmű emberek tudjuk, hogy ez volt az egyik első politikai merénylet, amit Bécs a magyarok ellen elkövetett.
Ő, ifj. Zrínyi Miklós volt kora és a század legnagyobb magyar hadvezére, politikusa, a kor magyar reménysége, aki megelőzte Rákóczit. Halálával az önálló magyar államiság reménye szállt sírba; pont akkor, amikor még volt egy kis esély megóvni az éppen kipusztulás alatt lévő magyar etnikumot. (Csókoltatom Trianon Nagynénit.) Az évszázad legnagyobb magyar politikusa szállt vele sírba, a magyar történelem egy válságos pillanatában.

Egy hős, egy hadvezér és egy férfi, egy szerelemre is képes férfi volt.
Írt Ő szerelmes verseket is, bizony ám! Szerelmét Violának nevezte el, a kor szokásaihoz híven, álnéven.
Ma már mindenki tudja, hogy Viola Draskovich Eusebia volt.
A szerelem szerelem, a vers vers, és mindez meghozta gyümölcsét: 1646-ban feleségül vette az imádott lényt. (Én megértem.)
Viszont Viola 1650-ben meghalt. Felesége emlékére írta az Adriai Tengernek Syrenaia című kötetét.
Ilyenkor az ember szava elakad, vicc, humor, ide nem való. Egy embert látunk, aki összeomlik, és nem tudja, hogyan tovább. Miért halt meg a felesége, talán ki sem lehet találni, nincs zárójelentés, de látjátok feleim, a sors néha olyan dolgokat tesz keresztbe utaitakon, amitől az egyik ember gonoszabbá, a másik szelídebbé válik.

Azt mondják, irodalmi főműve a Szigeti Veszedelem, amin 1645-től dolgozott.
Jelentősebb hányadát 1647-48 telén vetette papírra. Volt benne tűz, a harctól, a győzelemtől, a szerelemtől.
A Zrínyiászban ősének, előképének, dédapjának, Szigetvár hős védőjének, s a vár rettenthetetlen katonáinak állít emléket. Példát kívánja bemutatni, és ezen keresztül mintát kíván adni a saját korának is, és nekünk – az utódoknak is.
Mi az, amit ma meg kell tennem! Mit kell elérnem! Első dolog: Űzzük ki a törököt és akkor lehet, lesz országunk! És utána majd csak boldogulunk!
Kit érdekel, hogy az itáliai és a jezsuita tanulmányaiból megismert költők stílusához, főleg Vergilius, Tasso és Marino eposzaihoz hasonlít a Szigeti Veszedelem. Az az érdekes, hogy van egy költő, aki magyarul beszél a magyarokhoz, egy olyan stílusban, mondanivaloval, amit mindenki ért. Ma már ez a barokkos mondatfűzés nehezen érthető talán, de ha nekiveselkedsz, lelassulsz, elgondolkodol, közel van hozzád is.
Szemére vetik azt is, hogy nem hozott újat: Amit alkotott, az egyrészről a magyar históriás ének, másrészről a horvát szóbeli hősi epika. Aki ilyet mond, nem tudja mi a vers, a költészet. Köszönet ezért a költeményért minden magyar és horvát lantosnak, regősnek, mesemondónak, kit érdekel, honnan származik a szép, ha az szép.

A Szigeti Veszedelem 1651-ben már meg is jelent Bécsben. Ez is hozzásegítette a vadkant agyara hegyezéséhez. Nem, mint ha nem tudták volna Bécsben, ki ez az ember és miről gondolkodik. Érdekes, hogy nem csak a költemény, de a könyvben olaszos jellegű szerelmi lírának és költő hitvallásának is lett helye.

De Zrínyi nem csak eposzokat, szerelmes verseket, hanem prózát is alkotott.
Ugye, nem felejtettük el, hogy Pázmány Péter volt Zrínyi gyámja, aki maga is rendelkezett az írásképesség áldásával (vagy átkával). Ő volt a gyám, a nevelő, a tanár; jezsuita iskolákba járt a mi emberünk tehát a prózai stílus sem meglepő.
Ezek a hatások, tanulmányok követhetőek a Tábori kis tracta katonai szabályzatban, a Vitéz hadnagyban (1650-53) ahol az ideális hadvezér alakját rajzolja meg, természetesen minden lelki, szellemi szempont korabeli gondos elemzésével. Igen, filozofál ezekben a műveiben.
Neki is kiindulópontja Mátyás király, tehát róla is értekezik a Mátyás király életéről való elmélkedésekben (1656-57) amelyben a nemzeti abszolutizmus lehetőségeit mérlegeli, és az életrajzot saját politikai és erkölcsi észrevételeivel egészíti ki.
Azt is mondják, az okosok – okosok mindenhol vannak – hogy a független Magyarországot úgy gondolta, hogy az országgyűlés őt választaná meg királynak.
Nem ő lett volna a legrosszabb királyunk, sőt, talán Ő lehetett volna a 2. Mátyás. De sajnos ez ma már csak fikció.

Leghíresebb epikus műve: Az török áfium ellen való orvosság (1660-61) ami lényegét tekintve egy politikai röpirat, egy brossúra.
Ebben fogalmazza meg, több száz év elteltével, egy magyar politikus, az állandó magyar hadsereg szükségességét.
Lehet rajta csodálkozni, de ezt nem adták ki nyomtatásban, ami ma már furcsa, (bár én éltem a szamizdatos világban – nekem nem furcsa) de kéziratban terjedt, mert fontosnak tartották az olvasói.
Csak a Rákóczi-szabadságharc idején adták ki. Zrínyi új politikai, hadtudományi, publicisztikai műfajokat honosított meg magyarul, kiterjedt levelezéséből diplomáciai és katonai tevékenysége is megismerhető.
A maga korában alig-alig olvasták, költészetét, a felvilágosodás idején, Kazinczy fedezte fel újra, helyét a magyar irodalomban Arany János jelölte ki Zrínyi és Tasso című tanulmányával.

Na! Elvtársak! Teccetek mindezt tudni?
Most nézem, hajnali 3 óra van és még nem is mondtam el, ami miatt elkezdtem ezt a postot írni.
Megyek aludni és majd folytatom. (folyt. köv.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.