szig0001.JPGRégen úgy hívták, a SZIG, („Drága kis szigem!” – bródyjános) meg úgy is hívták, hogy flepni; mármint az „én időmben”. Mert nekem is volt időm, bizony ám!
Volt nekem olyan is, amibe a 2. oldalon, nagy betűkkel az volt beleírva, hogy: A Magyar Népköztársaság Állampolgára.
Olyan is volt, amibe még az apám nevét is, nemcsak édesanyámét beleírták. Beleírták, hogy megházasodtam, (egy nővel, ez komoly!) a gyermekeim nevét, a katonakönyvem számát, a munkahelyemet, és kis zöld kártyán beragasztották az akkor, újonnan bevezetett személyi számomat is. Benne volt a szakmai végzettségem: 1502 és az legmagasabb iskolai végzettségem is.

Mindig nálam volt! Komolyan! Benne volt az utolsó 4 vagy 5 oldalon, hogy mindig magamnál kell tartani; és én komolyan vettem a figyelmeztetést. Volt egy Levi`s farmerem és annak olyan szűk volt a hátsó zsebe, hogy évek alatt egy szép kis ív alakult ki az igazolványban.

Aztán jött a rendszerváltás, az EU és teljesen új lett a személyi.
Lett belőle egy kártya, pont akkora, mint egy bankkártya. Adat szinte semmi rajta, csak a név és a születési hely, idő, anyja neve a hátoldalán.
Állítólag át tudok vele menni akár Ausztriába is, bár mostanában volt olyan, akinek az osztrák határőrök nem fogadták el.

És könnyebb is elhagyni, mert nem hiányzik, ha nem érzem, és mivel nem hajlik, nem tehetem zsebre, csak táskába.

pict00991.JPGTörtént kb. egy hónapja, hogy meguntam a babgulyást a lá bogrács. Szeretem, de az elmúlt időben sok volt. Az unokaöcsémet megleptem – mindig együtt főzünk, ha bográcsot veszünk elő – és ezért elhatároztam, most mást, halászlét főzünk. Még nem tudja, de majd szólok neki. Biztos nem bánja. Szerintem szereti a halat is, a szájízét ismerve.
Tudományosan felkészültem, megnéztem az összes szakácskönyvemet és elindultam bevásárolni.

A Dunakapu-téren van egy kiváló halbolt, több fajta hal, ponty, keszeg, harcsa; szerintem még lazac vagy cápa is van. (Bár, a cápa nem hal - hanem emlős. [Jó vicc volt?])
Mindent megvásároltam. Kétféle hal, de akkor már legyen hozzá ikra is, haltej is, a paprika elfogyott, legyen akkor most kalocsai, most ne szegedi. (mindig azt használok – nyugi! házi, apósom csinálja, nem gyári – azóta nem bízok a gyáriban, mióta egyszer halaszle.jpgvalamikor 1986-87-ben csináltam egy interjút a Szegedi Paprikagyár igazgatójával és meglepetten láttam, hogy az őrleményben engedélyezett 1% egérszőr – nem vicc.)
De akkor már legyen egy kis Piros Arany és a KIVÁLÓ Noszlopi Csípős Darált Paprika (olyan, mint az Erős Pista, csak jobb és paprikából van).

De mi van, ha csak én szeretem a halászlevet? Se az én gyermekeim, sem a Lackó gyermekei nem szeretik, [Nem csináljuk erősre, gyerek is van!] Az asszonyok meg majd úgyis nagyon szeretni fogják! csirkeszarny.jpgEgyszerű, csinálunk másféle ételt is! Legyen pácolt csirke szárny is, hamuban sült krumplival, joghurtos-fokhagyás öntettel, görög salátával.
Akkor tehát, joghurt, mártás fűszerkeverék, paradicsom, uborka, Feta sajt is kell. De kellene egy új szalmakalap is, a régi szétment – irány a kínai! 4 éve vettem a régit 100 Forintért. [[1,-Ft/db a beszerzési ára; mondta a kínai.]] Nem volt, csak műanyagból – kell a fenének!

Szatyor, szatyor hátán, kezemben a táskám is, benne egy hivatalos fordítás németből, a top, amit a lányomnak küldtek ajándékba, meg pár kacat – és a személyi igazolványom, egy névjegykártya tartóban. Benne videó-téka kártya, casino-kártya, szig, lakcímkártya és pár névjegy. Mind a két (sőt három) kezem teli, meleg van, az ing lefolyik rólam, rohanok, mert indul a vonat. (Jobban szeretem, mint a buszt, van hely és 8 kilométert állva is kibírok, van szellőzés, nem büdösödök le, mint a görény a busz bezárt ajtajai mögött [légkondi ugyanis évek óta nincs sehol a Volánnál – plusz pénz, frászt a parasztnak, büdösödjön meg].)

burcsella.jpgÁááah, előtte egy jó hosszúlépést még megiszok (vagy kettőt). Lemegyek a Burcsellásba. Egyet mondok, kettő lesz belőle. Kettő hosszúlépés: 2×1 dl bor, 2×2 dl szóda.
Itt, a Burcsellásban mindig bort szoktam inni, Nagyrédei Hárslevelű, kiváló! Máshol nem iszom bort, fröccsöt vagy hosszúlépést, egyszerűen nem bízok a korcsmárosokban, sok helyen műtrágyát itatnak veled.
Jól esett, életmentő volt. 10-15 perc telik bele. Egy kis beszélgetés, és már rohanok is az állomásra. Irány a pénztár, a csomagok lifegnek-lefegnek a kezeimben. Sok! Nagyon sok! Nem súlyra, csak térfogatra!
Jaj!
Időben vagyok! Még 5 perc, indul a vonat! Leülök, rágyújtok. Kalauz, forgalmista, indul a mandula, ja, és a bakterház.

Leszállok, 10 perc utazás után. Megyek haza. Valami nem kóser. Hol a táskám? A fene egye meg! Fent hagytam a vonaton? A frászba!

Mire a végállomásra ér a vonat, még 1 óra. Aztán vagy észreveszik, vagy nem, de kb. 1 óra lesz, mire a vonatvezető leadja. Ha leadja, mert… De mindegy, ez egy másik történet.

Felhívom a talált tárgyakkal foglalkozó számot, nem találtak ilyet!

Ámen! Mehetek újat váltani, új személyi igazolványt. Megvan az útlevelem, azzal tudom igazolni magam, így „csak” 1.500,-Ft, nem 5.000. Anyakönyvi kivonat, mikor születtem, hol születtem, miért születtem, anyja neve hat példány. Úuutálom a herce-hurcát.

De várok egy kicsit. Hátha… Adok magamnak egy hetet – kettő lesz belőle. Menni kéne! Meg kellene csináltatni. Igen. Majd holnap!

Éppen írom a túzok.blogozz-t, csörög a telefon, kellemes női hang.
– „Nem hiányzik valamije?”
– „Ha tudná, mennyi mindenem hiányzik!”
– „És a személyi igazolványa, a lakcímkártyája és a táskája?”
– „Csak nem? Nem létezik! Megtalálták? Mikor mehetek be érte?”
– „Bármikor; jöjjön nyugodtan!”

Bementem.
Nem volt ügyfélfogadás, mégis beengednek. Mondom, hogy Szalainé telefonált, ezért és ezért. – „Szalainé?” „Olyan nincs nálunk!”
– „De az elveszett igazolványokkal Mészárosné foglalkozik – menjen!”

Ott a táskám; leltár, jegyzőkönyv, minden benne van, kivéve a fém névjegykártya-tartóm. Nem fog hiányozni, veszünk majd másikat.
– „Pénzt nem találtak benne.”
– „Az nem is volt, azt a zsebembe raktam.”

Meglett az igazolványom; a vasútállomáson találták a padon, ahová cigarettázni leültem! Na, erre nem gondoltam. Pedig az elvesztés után egy nappal, minden bolton végigmentem újra. Sehol nem találták. (Már-már szégyelltem magam!) Mindenhol újra és újra elmondani a sztorit. Lenéző mosolyok… De, hogy az állomáson hagytam volna, erre nem is gondoltam!

30 éve nem adtak vissza nekem semmit, amit elhagytam.
És most mégis visszakaptam, ami az enyém volt. Szinte mindent. Nem igaz!

Kezdődik a szép új világ? Becsületesek lesznek az emberek? Ilyen szegények vagyunk már?

Éljen Magyarország, éljen a magyar szabadság, szeretem a honfitársaimat!

Milyen kevés is elég a boldogsághoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://tuzok.blog.hu/api/trackback/id/tr94635753

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szegedi-e a paprika??? 2010.02.14. 12:09:29

Ugye már elfelejtettük a paprikabotrányokat? Azt amikor téglaőrleménnyel hígították a fűszert, meg amikor aflatoxinnal fertőzött importszemetet csomagoltak a nemzetiszín zacskókba.   ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása