europa11.jpgAzt tanították nekem régen, hogy: Itt élned, halnod kell! De mi van akkor, ha már nem akarok, se halni, se – főként – élni itt?

És mi van akkor, ha nem tudok itt sem élni, sem halni? Olvasom a blogozz.com egy bloggerét, illetve egy kommentet: iszony volt. Görcsbe rándult még a talpam is!

Asszongya az aszongya. Az első kommentelő bölcsessége már mellbe vágott:
2008. április 3., csütörtök @ 4:44 du

350px-chronicon_pictum_p021_a_magyarok_bejovetele.JPG„Ezer éve a frankok ugyanúgy lenéztek minket, mint mi manapság a cigányokat, aztán jött Szent István, és az ő nyomán néhány évszázad alatt felemelkedtünk valameddig. Ne felejtsük el, hogy a cigányságnak soha nem volt István királya, aki kiragadhatta volna őket ebből a feneketlen mocsárból. Így aztán a fikázás helyett inkább örüljünk, hogy mi többre vittük, mint ők… Egyébként nem beszólni akarok, mert mind igaz, amit írtál, de azt látni kell, hogy ez nem csak az ő hibájuk, hanem a miénk is, akik csak jogokat adunk nekik, de nem tanítjuk meg őket, hogyan használják helyesen ezeket a jogokat…”

Tetszenek érteni! A soha-nem-létező frankok, a középkor legelején, lenézték az akkor még itt sem élő magyarokat. Szerinte! De itt nem áll meg a logika, van tovább, gyémánt-magyar testvéreim!
A Cigány = magyar. Csak történelmileg elmaradottabb megjelenési formában. Mármint mi is ugyanonnan küzdöttük fel magunkat ezerötszáz éve, mint ahol a cigányok állnak most.
A Honfoglalás-kori metsző kések, a mondavilág, a kultúra, az írásbeliség az smafu. Az a „kuttyát nem érdekli”!
Hogy ezt hol tanították neki, csak gyanítom.
Csókolom a történelem tanárát.
És ráadásul a frankokra hivatkozik [akikről Heribert Illig óta tudjuk, hogy nem is léteztek. [Sőt, azt is tudjuk, hogy Attila hunjai a magyarok közvetlen elődei: „Csaba királyfi, csillagösvényen…”]
Ja, és Illig nem is fúj-a-belem-jön-ki-büdös-mocskos-neo-náci: csak egy német történész.
Szóval a mi bűnünk, hogy nem tudjuk őket szocializálni! Minden magyar szégyellje magát; büdös nácik vagytok, sőt nyilasok! És én is az vagyok – a budapesti aszfalt-magyar logika szerint!

magyarokszlovakiaban.jpgÉs még egy szó: mi az, hogy felemelkedtünk valameddig? Aki ilyet ír, nem akar tudomást venni a magyarság 1000 évéről, mint ha a magyar történelem 1918-ban kezdődött volna. Tudod mit, én nem is akarok „felemelkedni”, emelkedjen, akiknek erre szüksége van. Az én népem itt van, ide „emelkedett” ezer éve, az én népem tud vitatkozni, nem csak köpködni és rettegni. Lehet neked euród, attól még nem lesz nemzeted! Hát igen, én erre a szintre soha nem „emelkedtem” fel. De nem is vagyok hajlandó lesüllyedni. Szégyen; és ez egy magyar ember? Nem, Istenemre, nem!

De itt még nincs vége a szellemi terrornak, tovább is olvashatjuk a pedagógiai gyöngyszemeket, „vakulj tót, ne láss magyar”:
2008. április 8., kedd @ 2:41 du.

benes.JPGA felvidéket mi loptuk el Szvatopluktól… jogos tulajdonuk! (egyébként a trianoni béke miatti harc meg a hungarista felvonulások teljesen értelmetlenek szerintem, ezért felesleges viszályt szítani, meg hülyét tudnék kapni attól, mikor egy osztálytársam hungarista pólóban jön suliba, jujj…) Nálunk általánosban már volt olyan, hogy valaki nekiment a tanárnak, és nem volt cigány, dehát ez kis város, ahol élek, ide nem jön le a tévé… Az egyetlen eset, mikor a TV2 itt forgatott, az az volt, amikor nyolcadikban az egyik osztálytársamat megölte a nővére volt barátja (aki mellesleg román volt, akiket addig se szerettem, azóta meg egyenesen gyűlölök, persze nem rasszistaként, nyilván nem minden román ilyen állat, és a magyarok sem szentek). De az énekórai tanáridegelés Pesten, hát szerintem ők sem voltak cigányok, és bár nem is verekedtek, azért a sértő szó sokszor rosszabb, mint a verés, mert a verés fáj, a lelki terror meg megalázó. Meg láttam már olyat, hogy egy nénitől ellopta a táskáját egy cigány, aki biciklin ült, így lehetetlenség volt elkapni, az volt az első, hogy rendőrségen jártam (mint tanú). És olyan is volt itt, hogy két cigány összeverekedett, és egy nagyon jó rendőrnő ismerősöm ment ki közéjük, hogy szétválassza őket, és három hónapos terhesen leállt velük verekedni, akár el is vetélhetett volna. Azonban még így is azt mondom, hogy ez nem egyéni hiba, hanem szocializációs, de a nevelést a családban kellene elkezdeni. Igen, végülis igazad van. De ha van egy olyan roma ismerősöd, aki tisztességesen dolgozik, iskoláztatja a gyerekét, és nem úgy megy haza minden este a kocsmából, hogy kifelé akarja nyitni a befelé nyíló ajtót, akkor már nem általánosíthatsz.

Szia!
Andi

Aztán tovább a szellemi onánia, valószínűleg ugyanattól a [Andi] „szerzőtől:
2008. április 8., kedd @ 4:02 du.

Magyarország még gondolatban sem létezett, mikor Szvatopluk Felvidéken uralkodott, a kunokat meg nem leigáztuk, hogy vissza kellene adnunk nekik, hanem IV. Béla telepítette be őket. Igen, valóban szégyentelen volt, de emiatt már kár csinálni a cirkuszt, csak még jobban szétesik Magyarország (nem mintha bármikor is egyben lett volna az utolsó évtizedekben). Ha valakinek nemzeti öntudata van, akkor az legyen a szívében és ne a háza falán…

ui.: a legjobb haverom tót… és soha eszembe sem jut azért bántani, mert annak született. Ami majdnem száz éve történt, arról ő már nem tehet.

Ehhez nincs mit hozzáfűzni! Egy komplett agymosás áldozatát köszönthetjük ennek a förmedvénynek az elkövetőjében. A kunokat betelepítették! Tetszenek érteni? Ha azt írta volna, hogy IV. Béla letelepítette őket, mondjuk HC (Történelnileg Korrekt) lenne. Vagy kevés, vagy túl sok Szvatoplukot olvasott. Vagy kevés, vagy túl sok Tiso-féle pénz forgott a kezeiben.
Ettől a „kedves hölgytől” (ahogy Száva Vince mondta a galgagyörki eset kapcsán az Echo Tv-ben) csak azt kérdezném őszinte alázattal: Látott ő már régészeti emléket Szvatopluk idejéből? Mindet ellopták a magyarok? Az én fajtám és a „kedves hölgy” esetleges korábbi fajtája? Ezer éve készültünk a Trianonra? Direkt eldugtunk mindent. Nooooormális ez az ember?
Mert nem hiszem. Hiába nézem a szlovák pénzek képeit, egy mondás jut eszembe róluk: Küszködik, mint hangya a kaszával!
És pont egy állítólagos magyar mond ekkora vad-baromságokat. Pedig dehogy, ez a kommentelő nem magyar – csak egy magyarul tudó tót. Ha nyelvileg nem is, de szellemileg ez a lány egy tót.
Magyarul beszél, de ez a lány már nem magyar! Tótul gondolkodik, a tót eszméket teszi magáévá, de azért emlegeti a románokat is [gyanús]. Sz@rt sem ér! Jó lesz tótnak (ahogy ő írja). A fene fog neki könyörögni magyarul, hogy normális legyen. Legyen tót: Andi Totová! Kerestem az IP címét, de hülye vagyok hozzá, hogy megtaláljam. Pedig szívesen megírtam volna neki mindezt – magyarul.

Nincs más megoldás, itt kell hagyni ezeket az otrombákat!
Alapítsunk egy új Magyarországot, gyurcsány és anditotova nélkül. Mint egy rosszul sikerült bontóper után a gáláns férj.
szentkorona.jpg Keressünk egy kisebb, lakatlan trópusi szigetet, ahol nem csak az lesz a feltétele a letelepedésnek, hogy valaki tud magyarul, hanem ismernie kell legalább 10 Arany János vers címet, tudnia kell, hány versszakból áll a Hymnus, akinek nem fasiszta jelkép az Árpád-sáv és nem smicisapka a Szentkorona. Tudnia kell majd minden jelentkezőnek, mi az a Trianon, és azt is, miért fáj Trianon!
Később majd átvisszük az összes megmaradt Árpád-házi király csontjait, Dobó István sírját; azt nem tudom hogy Janus Pannonius jöhetne-e; de a Turul-madarat is visszük, és az összes hősi halott sírját.
gyurcsany_fegyverbe.jpg Viszont Kun Bélát, Szamuelyt, Kádárt (mármint az alsó felét) és Nagy Imrét valamint kommunista elvbarátait, itt hagyjuk.

Tengerre Magyar! Vár az új Pannónia, az új-Magyarország, a Neo-Hungária, az új Hunnia!
Jelentkezés drótpostán!

Ui: Beleolvastam Andi blog oldalába, nem tudom mit mondjak, hogy ne legyek személyeskedő. A felvidéki (bocsánat: szlovákiai) rokonaim biztos nem bocsátanák meg nekem, ha parasztabb vagyok, mint ahogy születtem (a cigánynak így is, úgy is paraszt vagyok). Ő már jól van, ő már beilleszkedett, bennem van a hiba. Azt hiszem én nem is vagyok magyar.
Rájöttem, csak annak van anyaországa, akinek van magyar anyja és van Hazája. Nekem nem volt, nekem szingaléz volt az anyám. Az apám pedig tamil. A barátaim pedig bozgorok és hegyi gorájok, vagy hutorákok; esetleg hucul lovak. A Hazámat meg ellopták a kommunisták.

Ui2: Most olvasom! És én egy hülye vagyok, méghozzá akkora, hogy nem férek el az Univerzumban? Lehet. De én legalább magyarul beszélek, magyarul gondolkodom, magyarul érzek! Ha hülye is vagyok, én Magyar Hülye vagyok!
De Te ki vagy? Se magyar, se tót! És hogy hülye vagy-e, azt eldönti a történelem, hál`Isten, nem Andi Totová.

A bejegyzés trackback címe:

https://tuzok.blog.hu/api/trackback/id/tr53635748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jailhouse · http://jailhouse.blogozz.com/ 2008.07.18. 12:54:10

Kedves Túzok! Molnár Andi régebben itt blogolt a blogozz.com -on, molnarandi.blogozz.com címen volt a blogja, azóta megszünt. Új felhasználót hozott létre szintén itt , most a http://dexx.blogozz.com/ címen van a blogja. Remélem, hogy nem haragszik meg érte, amiért megadtam az elérhetőségét. De úgy látom az én blogomat már nem olvassa, így valószínűleg nem látja a kommentedet sem. Üdv: Jail

dexx · http://dexx.blogozz.com/ 2008.07.18. 18:20:35

komplett agymosás áldozata? te akkora hülye vagy, hogy nem férsz el az Univerzumban.

szocsi · http://szocsi.blogozz.com/ 2008.07.18. 19:50:42

Olyan hős ez a szlovák rendőr, hogy a kommentje után 1 perccel, már le is törölte a blogját. Nehogy megtaláljátok, ki ez az elmeháborodott, aki ilyeneket írt. Azt tudom, hogy a főnöke alezredes, ő meg valami hadnagy, vagy főhadnagy - akit mindenki szívat a kapitányságon. Valami ikreket emlegetett, aki mindig bántják (ő nem ezeket a szavakat használta) "mert ő nő". Miért nem jött akkor az Andrássy útra vajon? Lányok, az emancipáció (vagy a ranglap a vállatokon) agykárosodást okoz, vagy tót lesz belőletek! Örök figyelmeztetés: Ne legyetek tót rendőrök, mert agysorvadást okoz!

szocsi · http://szocsi.blogozz.com/ 2008.07.18. 19:52:31

Csak azt nem értem, miért nem sk.-s weblapja van?

amane · http://amane.blogozz.com/ 2008.07.18. 20:49:09

nem tűntem el, csak váltottam, te szellemi töpörtyű. valamit nagyon félreértettél, ha azt se vetted észre, hogy az egy regény (ami meg is jelent), és amiből te itt idézgeted az ezredest meg a hadnagyot, sőt akit te idézgetsz, és aki szerinted én vagyok, az ezredes, a főnöke meg vezérezredes, na de erről nem vitázok. nem vagyok se szlovák, se rendőr, csak egy érettségi előtt álló diák, aki azt hangoztatja, amit töriórán tanul, hát az én hibám, hogy mi van a könyvekben? az én hibám, hogy a tanárok ezt a képet alakították ki bennem? hát persze, hogy nem! köszi, hogy informálsz némely dolgokról, de a személyiségemet miért támadod? bántottalak? nem! miattam úgy kifigurázhatod a véleményemet a történelemről, ahogy akarod, de azért talán nem ártott volna szólni előtte, hogy kiteszed. így etikus. meg talán megvárhatnád, hogy kicsit idősebb legyek, és belássam magamtól, most milyen hülye elképzelésem van a világról. fel kell nőnöm, de nem hagyom, hogy ennek a menetébe bárki is beleszóljon, attól nem leszek felvilágosultabb meg bölcsebb. de télleg nem akarok veszekedni. meg lehet ezt beszélni nyugodtan is. hm? :) egyébként azt a blogot amúgy is törölni akartam... úgyis csak hülyeségek voltak benne :(

amane · http://amane.blogozz.com/ 2008.07.18. 20:53:48

ráadásul mellettem soha nem volt apa (nyugi, nem akarlak családi dolgokkal untatni), anyám meg nem tanított meg a hazaszeretetre, meg hogy vesszen Trianon. Főzni tanított meg háztartást vezetni. Általánosban a töritanárom nő volt, vele nem lehetett ilyenekről beszélni. A mostani tanárom meg igazi hungarista, mégis azt tanítja (hozzáteszem lelkesen és meggyőződéssel!), amit azokban a kommentekben leírtam a saját megfogalmazásommal, miután jól megrágtam az órai anyagot. nem hiszem, hogy hazugságokból kellene érettségizni... vagy igen? azt nagyon sajnálnám :( mint ahogy azt is, hogy (szerinted) nem vagyok magyar. tényleg sajnálom, de ezt láttam egész életemben.

amane · http://amane.blogozz.com/ 2008.07.18. 20:54:56

(ui: az univerzumos beszólást eredetileg a 3 éves unokaöcsém mondta anyámnak... arany egy kölök :) )

szocsi · http://szocsi.blogozz.com/ 2008.07.18. 21:06:34

Én elfáradtam, mondom, hogy kivándorlok, Maradjon ez az ország a Totováknak és a hucul lovaknak!

shizuma · http://shizumahanazono.blogozz.com/ 2008.07.19. 09:30:53

én magyar vagyok. és büszke vagyok, hogy olyan magyar vagyok, aki szereti a hazáját, de nem fullad bele a hazaszeretetbe meg az azzal járó, más népeket kirekesztő rasszizmusba.

shizuma · http://shizumahanazono.blogozz.com/ 2008.07.19. 09:33:34

minek kötöttél bele egy olyan emberbe, akit nem ismersz? szerinted ez neki hogy esett?

szocsi · http://szocsi.blogozz.com/ 2008.07.19. 14:25:05

Akkor ha magyar vagy, lehet sorolni - könyv nélkül - az Arany János verseket. Örülök neki, ha tudod, de ha már a netre valamit írsz, az ne sült marhaság és a magyarságot sértő legyen. Ha meg egy állítólagos magyar teszi ezt, még nagyobb szégyen. Ezért! Lehet sírni a "hungarista" tanár bácsinak, hogy Magyarországon a buta magyarok megvédték a magyar történelmet a hamisítástól. Rasszizmus? Pont én nálam? Ne röhögtess! Cö-cö-cö.

shizuma · http://shizumahanazono.blogozz.com/ 2008.07.20. 11:27:56

(kis zárójeles megjegyzés, hogy a Zrínyi-család jelmondata helyesen írva: "Sors bona et nihil aliud", és nem "hihil aliud")

szocsi · http://szocsi.blogozz.com/ 2008.07.20. 12:45:59

Köszönöm az észrevételt! Gépelésből nem vagyok jó. Már - látod - ki is javítottam. A "H" és az "N" túl közel van egymáshoz a billentyűzeten. De ezek szerint elolvastad az oldalt. Köszönöm! Illetve rasszista köszönetem. A jelmondat - "et" nélkül - a Szigeti Veszedelem címlapján van, ifj. Zrínyi így használta. Nekem ő a meghatározó, nagyra tartom, mint költőt, hadvezért, és politikust, akinek a testvére a horvátok egyik nagy költője. (lsd. rasszizmus) Örülök nagyon, ha tudsz Arany János verseket. Kevesen vagyunk. Miután ezt a postot megírtam, kiderült, nagyon sok jó barátom nem tud 3-at sem felsorolni. Lehet, hogy Petőfit kellett volna írnom. Arany a magyar nyelv legnagyobb apostola [persze, még vannak mások is, akik csodásat alkottak].

shizuma · http://shizumahanazono.blogozz.com/ 2008.07.20. 13:53:29

Igen, ez így van, imádom a verseit (főleg hogy magyar emeltes vagyok), pl. A rab gólya egyszerűen csodás, a balladák közül meg a Tetemre hívás, Árva fiú, Híd-avatás tetszenek a legjobban, a titokzatosságuktól kiráz a hideg. Szeretem benne, hogy elmélyült költő, sokkal elmélyültebb, mint Petőfi, aki szintén nem rossz, de valamiért Aranyt jobban szeretem, komolyabb és érettebb, mondhatni kiforrottabb költő volt, mint Petőfi. Egyébként - ebben biztos egyetértesz velem - rengeteg jobbnál jobb írója van/volt az országnak, de csak keveset ismerünk közülük. Pl. Gelléri Andor Endréről meg Kafka Margitról alig esik szó, és Csáth Gézát is csak futólag említettük órán (igaz ő nem is tetszett annyira, túl morbid), pedig szívesen elidőznék mindegyiknél hosszabb ideig is. Kortársírókról meg nem is tanulunk, pl. Kiss Judit Ágnesről soha nem hallottam volna, ha nem lett volna botrány abból, hogy egyházi iskolában tanít, és erotikus verset írt az egyik kötetében. Utánanéztem, tetszett. Vagy pl a mi egyik magyartanárunk is gyönyörű verseket ír, 2 kötete meg is jelent, de a kutya se törödik vele. Kár érte. Igaz, a mai irodalom túl szerteágazó, nem lehet úgy összefogni és megtanítani, mint a XIX. szádazadét, vagy korábban, pedig lenne értelme, csak ugye idő sincs rá, nem fér bele a keretanyagba. Itt a magyartanárom verseihez vezető link, ha gondolod megnézheted őket: http://www.brody-ajka.sulinet.hu/dokutar/kultura/versek/szam_agn.htm

shizuma · http://shizumahanazono.blogozz.com/ 2008.07.20. 14:04:58

ja meg még annyit, hogy köszi h szóltál h nem kell az "et", nekünk a Szigeti veszedelem nincs meg itthon, nem tudtam megnézni, amikor olvastam, akkor meg erre pont nem figyeltem. De úgy rémlett, így lett lediktálva órán, majd akkor kijavítom :)
süti beállítások módosítása