Egy bevásárlás története

A buddhisták szerint, a megvilágosodás eléréséhez az egyik út, a vágy legyőzése.
De mégis, sokan, sokféle dologra vágyunk. Szerencsére nem ugyanarra az egyre. A vágy tárgyai legtöbbször materializálódott javak: ha lenne egy autóm, egy házam, egy fűnyíróm. De vágyhatunk másra is: egy jó munkára, egy Karib-tengeri utazásra, lelki békére, a világ elhagyására. Szinte mindenre!

Ami neked jó, az nem biztos, hogy nekem is kell. („Ami nekem jó, az neked nem való” - Európa Kiadó)
Ha idegen az illető, nem szólsz, csak továbblépsz, de ha családtagodról van szó, minden nap látod az arcán az elfojtott vágyat és ez nem fog boldoggá tenni.
Azt mondják, ha valakivel sokáig együtt vagy, fél szavakból, mozdulatokból is megértitek egymást. Á, dehogy! Csak korábban már hallottad, már láttad ugyanezt és az elkezdett gondolat, mimika azonnal kiváltja az asszociációt.
És egyszer csak megunod, hogy az ő vágya nem a te vágyad; és észrevétlenül neked is ugyanaz a badarság lesz a vágyad.
Ahogy Indiana Jones mondja: Nem az évek teszik, a kilométerek.

Van egy teraszunk.
Hosszú évekkel ezelőtt vettünk rá egy műanyag asztalt és négy szintén műanyag széket, hogy nyáron kiülhessünk, és ott ebédeljünk, kávézzunk, vagy csak nézzük a gyerekeket. Jó szolgálatot tett, amikor dohányos barátunk érkezett, mert akkor kiülhettünk és a haver nyugodtan rágyújthatott. Aztán rájöttünk, kicsi az asztal és vettünk egy nagyobbat. Ezt viszont egy orkán erejű széllökés felkapta és vagy 10 méterrel arrább a földhöz vágta. Szét is tört darabokra.
Minden elmúlik! Semmi nem tart örökké, még ha fáj is valami elvesztése – mondtam bölcsen a feleségemnek.
Persze, én is átéreztem az elvesztés-fájdalmát, de nekem szerencsére rossz a memóriám, ezért hamarabb túl tudom magam tenni az ilyeneken.

De Zsuzsi, Ő nem! Ő vágyakozik és csendben epekedik. Lehet rajta látni! Sokszor már a nézéséből, a helyzetből tudom, megint eszébe jutott valami régi gondolat.

Na így történt, hogy a trópusi fák tömeges kivágása árán a naponta a postaládánkba bedobott szórólapok egyikén talált a feleségem egy eukaliptusz asztalt és négy széket. Mindegyik „csúcs szuper” – gyere, nézd meg te is – és le is van értékelve. (Hurrá! Milyen jó! Nem 400% a cég haszna, csak 200!)

Mit lehet ilyenkor tenni? Pláne, ha már legalább 5 éve hallgatod a gondolatot?
És akkor, ha már te is látod, hogy a régi műanyag, már kopott, festékes lett, eltört a karfája, öregszik az anyaga. (Főként mióta egy 180 kilós barátom ült bele, és a lábai egyszerűen kifordultak; pedig direkt úgy öntötték a formát, hogy stabil legyen; csak hát nem 2 mázsára méretezték; és azóta én is érzem, hogy inog alattam, pedig én csak 179 kiló vagyok.)

Jó! Uccu neki!
Úgyis kell venni egy talicskát, mert a 22 éves talicskánk füle a múltkor eltört és használhatatlan.
– Rendben, tényleg vegyünk egy talicskát IS.

El is mentünk a Praktikerbe. Talicska az udvaron, darabokra szétszerelve, alapozó festék nélküli felső résszel. Kell a kutyának! – nem legózni akarok én hétvégén!
Amíg nézegettem, a feleségen az asztalokat és a székeket vizsgálgatta, akkurátusan, mindegyikbe beleülve, kipróbálva, végig simogatva mindegyiket.
De, hát ott voltunk, és eszünkbe jutott sok más, régen elfelejtett dolog, amit mindig elfelejtünk megvenni.

Így hát talicska: nuku, de vettünk egy asztalt, négy összecsukható karfás széket, gyorskötözőt, műszer olajat, két ventilátort (két gyerekem van), medence porszívó készletet, pelyhesítőt, eukaliptusz felületkezelőt, 110-es műanyag könyököt, 200 cm-es napernyőt és földbe becsavarható tartót (mert az akciós gránit talp ugyan megérkezett, de törött volt mind – de ez már a Baumaxban történt) 2x2 kg faszenet, focilabdát, kilincset a lány ajtajára, újkrumplit, sárga- és görögdinnyét, uborkát, fokhagymát, kaprot és ki tudja még mit.
Még jó, hogy 9-kor indultunk, mert így már 1 órára hazaértünk.

De itt még nincs vége!

Ha már van asztal, rakjuk össze (ez azt jelenti, hogy amíg a feleségem főz, én szerelek.) Engem sem ejtettek a fejem lágyára – Bence, gyere légy szíves, segíts. (Akkor kelt fel, álmosan, pizsamásan mondta: jóóóó!)

A székekkel nem is volt gond. Kivettem a dobozból és éles eszemmel – 1 perc gondolkodás után – rájöttem, melyik rész, melyikhez hajlítandó.
De az asztal! Az darabokban! Hozzá egy vietnami gyártmányú „kotta”, miniatűr képek, felismerhetetlen szögben lerajzolva, görbe kulccsal, az egyik csavarban rossz menettel (jobban mondva, menet nélkül)

Ebéd már kész! Asztal sehol, azt sem tudom, ki kivel van, mi hová tartozik. Még csekély fél óra és máris összeraktam. Na? Mire jó a diploma? A dialektikus materializmus, meg az állam és jogelmélet, ja és a testnevelés, meg az orosz.

„A gép forog, az alkotó pihen.” Jó volt ott ebédelni, az új asztalnál. A lányom gondosan vigyázott, nehogy leegye, mert kerek asztalterítőnk meg nincs (vagy nem találtuk).

Ma a medencét takarítjuk, de a lányom már mondogatja, mi lenne, ha ezt a lemez medencét lebontanánk és építenénk (mi) egyet betonból.

Tényleg, az alján a fólia egy helyen kiszakadt és 5 éve megragasztottuk, de a ragasztás kezd elválni. Tényleg, van ismerős kőművesem? Aki csinált már medencét, na de vízforgató rekesszel? Lehetőleg kavics-homok ággyal, ülepítővel, valami jó erős motorral kellene …

Ebéd után jutott eszembe, kerti csapot elfelejtettünk venni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.